Papa jelentkezik! - 2018/04
Papa
2018-05-06 19:05 
0
1999
| Rovat: Kis késéssel de megérkezett Papa Facebook-os írásainak áprilisi összefoglalója! Sajnálom, de valamiféle tíz éves jubileum közbeékelődött és felborította itt a menetrendet! Viszont most megint belekontárkodok én, Pactolous a szövegbe, mert az ajánlott sorozatokból kettőt is láttam és mert megtehetem... muhahaha!
ELSŐ POSZT Papa jelentkezik! Bizony, bizony, megint, ismét, újra és töretlen lelkesedéssel. A Kyokai no Rinne-t még mindig hajtom, noha egyre kisebb érdeklődéssel, így közben bele-bele teszek a táncrendembe néhány rövidebb animét is. Az első ezek közül az Imouto sae Ireba Ii. volt és te szentséges jó ég, remek választás!  Adott egy light-novel író, aki betegesen rajong a kishúgokért (anime kedvelőknek ez nem olyan fura, mint a normális embereknek). Szerelmes belé egy végtelenül tehetséges és nagyon perverz ifjú íróhölgy. Van egy harmadik írónk, aki sikeres ugyan, de nem felhőtlenül boldog. Plusz egy egyetemista lány, aki még nem tudja mihez kezdjen az életével, de örül, hogy rátalált erre az őrült bagázsra. Szerelem, humor, írói kulisszatitkok, egy bámulatosan csodálatos slice-of-life történetben. Az anime első öt perce... nos... khmm... zavarbaejtő, de ez ne tántorítson el senkit! Utána tényleg egy nagyon kellemes, perverz poénokkal és európai mércével indokolatlan, de japán mércével optimális meztelenkedéssel teletűzdelt sorozat jön, amiben a felnőtt (!) szereplőket minden hülyeségük ellenére megkedveljük. Tetszett, hogy volt egyfajta "Jóbarátok" hangulata, ahogy összeülnek, iszogatnak (mindenféle ízletes söröket, nyamm!), társasoznak közben pedig megbeszélik a problémáikat. Mert bizony azok is lesznek és itt nagyon örültem a témaválasztásnak. Eddig nem igazán szembesültem azzal, hogy mit érezhet egy író, ha a művéből egy pocsék átirat születik, nos, ez itt előkerül. - Pactolous A jó: Létezik ez az anime. Nem tudom pontosan miért volt rám ilyen elsöprő hatással, de imádom. Az elmebeteg humor üt, mint a légkalapács és a mögötte lévő dráma pedig valami szívszorítóan tökéletes. Egy bárgyú őrültségre számítottam és kiváló karaktereket kaptam, egy baromira erős, nagyon emberi sztoriban... meg persze egy rakat bárgyú őrültséget, de ez a kettő sosem akadályozta egymást. A rossz: Az eredeti könyvsorozatnak még nincsen vége, így az animének sem igazán. Egyfajta mérföldkövet érünk el, nem cliffhanger, de mégsem konkrét lezárás. Ettől eltekintve semmi más nincs. A humor ízlés kérdése, én egy pöppet viccesebbet vártam, de lehet csak azért, mert más, hasonló stílusú sorozatok elkényeztettek (Seitokai Yakuindomo, Mangaka-san to Assistant-san). Viszont a hangulata még így is nagyon bejött és a szerelmi szálak bevezetése is tetszett, a főszereplő és az író leányzó közötti kapcsolat pedig különösen, mert... háhh, de hát nem fogom elárulni! Tipikusan olyan sorozat, amit bármikor folytatnék! - Pactolous A verdikt: Kevesebbet akartam adni rá, mert a fene se tudja, hogy valaha folytatni fogják-e, de ez kérem engem megvett kilóra. IMÁDOM. Minden pillanatát! A humor, a dráma, a tökéletes szinkron, a gyönyörű zenei aláfestés, a hétköznapi, emberi, mégis teljes mértékben magával ragadó történet... Imádtam! Nagyon remélem, hogy folytatják, mert egyelőre bőven beírta magát a kedvenceim közé!  MÁSODIK POSZT Papa jelentkezik! Ezúttal a Violet Evergarden-ről lesz szó. Amint képes leszek újra normálisan kilátni a könnyeim közül és kiszabadulok a telesírt zsebkendőim közül.  Violet Evergarden-t a hadsereg nevelte tökéletes, érzelemmentes gyilkológéppé, aki a parancsok végrehajtásán kívül szinte teljesen életképtelen. A nagy háború utolsó csatájából egyenesen egy kórházi ágyban ébred, megcsonkítva és a fejében csak az forog, hogy mit jelenthettek a számára legfontosabb ember utolsó szavai. Sebesüléseiből épülgetve találkozik az Auto Memory Doll névre keresztelt hölgyekkel, akiknek az a munkájuk, hogy a klienseik érzelmeit tökéletes, szívhez szóló levélben írják meg a címzetteknek. Violet úgy véli ez lehet a kulcsa annak, hogy megértse azokat a fontos szavakat, így mindent feltesz rá, hogy Doll lehessen. A kliensek kapcsán pedig elkezdi megismerni az emberi érzéseket és egyre több mindenre jön rá, saját magával kapcsolatban. A jó: Minden. De tényleg! Szentséges ég! Ez egy remekmű. Az epizódok, a kliensek, önmagukban is erős, drámai sztorik, de mindemellett az összes arra szolgál, hogy Violet karakterének bizonyos elemeit kibontsa. Hogy a főszereplőnk általuk teljesedjen ki. A karakterek tökéletesek, a történet az egyik legjobban megírt, amivel életemben találkoztam, a zene valami csodálatos, a képi megvalósítás pedig festményekbe illően gyönyörű! Az a "baj", hogy sokat én sem tudok hozzátenni ehhez a véleményhez. Az anime erősen épít a könnyekre és a jellemfejlődésre, így akció az kevés lesz, bőgésből viszont rengeteg. Aki ezt nem bírja, az csak módjával közelítsen a sorozat felé. Mert kihagyni nem érdemes! Miért? A Violet Evergarden tényleg gyönyörű, de sajnos ez a szó nehezen írja le azt a vizuális kényeztetést, amit a képernyőre varázsoltak a készítők. A színek, a részletek, a kompozíciók, a karakterek... frenetikus! Egyes vélemények szerint már-már túl polírozott minden, de ezzel én nem értek egyet. Azt viszont le kell írnom, hogy én nehezen adtam meg magam a sorozatnak, de idővel legyőzött és a 10. epizóddal pedig bekapott, megrágott, megemésztett majd kiengedett a nagyvilágba. Arra a részre nekem nagy szükségem volt! Utána már nem volt kérdés, hogy szeretem-e a Violet Evergarden-t. - Pactolous A rossz: Semmi. Abszolút semmi. Oké, volt két epizód, amin nem bőgtem, de ezt mégsem szeretném felróni neki. Én nem is akarok kötekedni, mert ami talán nekem kevésbé tetszett az ízlésbeli különbségből fakad, nem pedig az anime hibájából. Néha lassúcska? Tény, de ez a stílushoz tartozik. Az elején nem vert a falhoz? Nem, de később igen. Nem mentes a japánosan eltúlzott melodrámától? Nem, de hát melyik anime mentes tőle? - Pactolous A verdikt: Nem pontozom, mert nem lehet. Annyival áll minden fölött, hogy saját kategóriát képvisel nálam. Ezentúl bárki anime ajánlót vár tőlem, szeretné tudni, hogy mivel kezdje a műfajjal való ismerkedést, azt fogom mondani, hogy a Violet Evergarden-nel. Olyan szinten keserédes, olyan nagy katarzis minden epizód, hogy az egyszerűen leírhatatlan. Ennyit még nem könnyeztem animén. Egy-egy széria egy-egy pontján, utolsó részein, persze, de itt szinte minden epizód megszorította a szívem és minden... áh... én... ez számomra tökéletes! Szép anime, és itt a szótári értelemben használom a "szépet". A Netflix jól választott ezzel a sorozattal, mert az alapfelállás üdítően más, a kinézet mennyei, a sziknronhangok a szokásos magas minőséget képviselik és a zenei szekcióra sincsen rossz szavam. Tény, hogy műfaja miatt nem mindenkire hat majd ugyanúgy, de szerintem egyszer mindenképp érdemes mindenkinek belenéznie, aztán legrosszabb esetben nem folytatják. De ha igen, akkor biztosan nem járnak rosszul! - Pactolous HARMADIK POSZT Papa jelentkezik! Ezúttal azonban nem animéről, hanem egy magyar segítséggel gyártott, amerikai sorozatról lesz szó, melynek a címe: A Terror. (Remek, akkor ezt megint hova kategorizáljam be? Áhh, nem érdekel, marad az anime rovatban, oszt' jónapot! - Pactolous)  Két angol hajó indul útnak, hogy megtalálják Északnyugati átjárót, az Északi-sarkkörnél. Nem meglepő módon a tél beálltával megrekednek. A mozdulni képtelen hajók, a kilátástalanság és a fogyó ellátmány mellé még egy kísérteties lény is elkezd vadászni rájuk. A jó: Az első öt, vagy hat rész, valami tökéletes. Olyan ügyesen kelti a feszültséget, hogy mindvégig tűkön ülve, némán bámultam a képernyőt és sosem tudtam mi fog következni (pedig az első percekben elmondják mi lesz a kaland legvége). Egy vérbeli thriller, kiváló színészi alakításokkal egy viszonylag egyedi környezetben. Az első öt-hat rész. A rossz: A sorozat második fele. Elhagyják a hajókat és gyalog próbálnak lakott területre jutni és onnantól kezdve megy minden a levesbe. A feszültséget egy teljesen felesleges, egyáltalán nem félelmetes gonosz szervezkedése veszi át, ami hamar annyira irritálni kezdett, hogy majdnem áttekertem az összes részt, amiben mutatták. A szörny pedig teljes pompájában megjelenik, már amikor épp elfogy az írók ötlete és ez nagyon nem tesz jót a dolognak. Ugrik a sejtelmesség és egy alig "B" kategóriás horrorba csap át a dolog, az ahhoz járó technikai megoldásokkal. A verdikt: Szó szerint a felét tartom értékelhetőnek. Sőt, az szerintem hátborzongatóan zseniális és szerettem volna, ha azt a hangulatot viszik tovább. De nem. Nem tudom miért, de a végére sem feszültséget, sem félelmet nem generál, a záró képsorokon pedig csak a fejemet fogtam. Nagyszabású drámát akartak kihozni belőle, erős mondanivalóval az emberi természetről csak amikor ezt ilyen bután, szájbarágósan csinálják... hát az nekem nem jön be. Nem tudom azt mondani, hogy egyáltalán nem érdemes megnézni, de nem is fogom ajánlani senkinek.  NEGYEDIK POSZT Papa jelentkezik! Ezúttal a legújabb anime szezonból szemezgetem. Kicsit későn, de csak azért, mert már egy pár napja rendre elfelejtem megírni. Kicsikét rendhagyó lesz, nézzétek el nekem, lusta vagyok. Első körben nézzük azokat, amik szerintem kihagyhatatlanok lesznek és bármi történjék, mindenképp megnézem őket. A Gegege no Kitaro és a Megalo Box mindketten régebbi animék kvázi rebootjai, modern köntösbe öltöztetve a klasszikusokat. Az eredetiket nem láttam, de az első részek alapján ordít belőlük a stílus, érdekesnek és izgalmasnak tűnnek. A Golden Kamuy szintén kedvenc esélyes, mert első látásra megfogott és mert kellenek az olyan animék, amik nem tiniknek szólnak. Plusz imádom a grafikáját is.  Golden Kamuy A romantikus vonalon is szintén két animére vetettem szemet. Az egyik a munkahelyi otaku románc, a Wotaku ni Koi wa Muzukashii, aminek kapcsán semmi kétségem, hogy szeretni fogom, a másik pedig a Tada-kun wa Koi wo Shinai, ami kicsit klasszikusabb románcnak tűnik, de nagyon kellemes volt nézni. Végezetül pedig az érdekességek táborából is kettőt ajánlok. A Hinamatsuri, amiben egy pusztító képességekkel rendelkező lányka landol egy yakuza karjában és drámai, vicces, akciódús kalandoknak néznek elébe, a másik pedig a Mahou Shoujo Ore, ami színtiszta elmebetegség, olyan szintű műfajparódia, ami vagy mindent visz majd, vagy borzalmasan gyenge lesz.  Tada-kun wa Koi wo Shinai Listaszerűen jöjjenek azok a címek, amik szintén tetszettek, szeretném majd meg is nézni őket, de csak az előbb említettek után. Íme: Kakuriyo no Yadomeshi 3D Kanojo: Real Girl (ezt lehet dobom majd útközben, felemás érzéseim voltak az első rész alatt) Comic Girls Dorei-ku The Animation (torture porn lesz, kérdéses mennyire, esélyes a dobásra) Hát ennyi lett volna. Véleményeket szívesen várok, főleg, ha megegyeznek az enyémmel. Máskülönben nem is érdekelnek, de ezt nyilván mindenki tudja. ÖTÖDIK POSZT Papa jelentkezik! Ezúttal a Garo: Vanishing Line-ról lesz szó, ami címét tekintve akár mosópor reklám is lehetne. (Vanish... érted... nem? Igen? Elnézést!)  Adott egy világ, aminek a színfalai mögött Horrornak nevezett lények eszegetik a jó népet. Egyedül a Makai Lovagok és Alkimisták tudnak szembeszállni velük, köztük is a legerősebb, az Arany Lovag, Garo, aki most éppen Sword néven fut (aha... hát persze, minden világos... - Pactolous) Sword elvesztette a húgát egy robbanásban és minden nyom El Dorado mitikus városába vezet. Sophie, egy átlagos lányka, a bátyját kénytelen mellőzni, aki szintén csak az El Dorado szót hagyta maga után. Mi ez a város? Egyáltalán hol van? Mi köze a Horrorokhoz? Meg kell-e menteni a világot? ... Utóbbi kérdésre nyilván igen a válasz. A jó: Igazán megnyerő képi világ, nagyon jó stílus animációban és zenében egyaránt. Helyenként kellőképpen groteszk, ijesztő és zavarbaejtő. A karakterekkel nem találták fel a spanyolviaszt, de főleg a két főhős, abszolút szerethető. Izgalmas, érdekes anime. A rossz: Az akciójelenetek néha annyira pörgősek, annyira száguld a kamera, hogy ember legyen a talpán, aki a villódzó fényeken kívül bármit is felfog abból, ami elvileg egy-egy epikus csata akar lenni. A végkifejlet hagyott bennem némi kívánnivalót, de leginkább csak azért, mert elég gyorsan lerendezik ezt az egész világvége dolgot. A verdikt: Ez az, amire azt tudom mondani, hogy "Jó". Sem több, sem kevesebb, egyszerűen jó. Érdemes megnézni, ám nem olyan, amire azt mondanám, hogy mindent dobjatok félre érte.  Ui: Ez a harmadik történet a Garo sorozatban. Az előző kettőt nem is láttam, sőt, ha jól rémlik, az elsőt talán dobtam is, mert egyáltalán nem fogott meg. Ettől függetlenül ez teljesen érthető sztori volt, tehát a Garo világ ismeretlensége ne tartson vissza senkit. Lehet, hogy jobb, ha az ember látta a korábbi részeket, de így is teljesen jó volt. |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!