Az élvezetek közös halmozása (Above & Beyond - Common Ground)
Pactolous
2018-02-08 20:24 
0
2332
| Rovat: Az elektronikus zenei stílusokról - enyhe túlzással - elmondható, hogy kezdő, szárnypróbálgató, kreativitásra hajlamos emberek is sikerélményt szerezhetnek, rövid úton, akár minimális zenei háttértudással is. Ennek előnyeit én is élvezem a mai napig, de az tagadhatatlan, hogy aki igazi, tanult zenész, annak nagyobb az előnye. Mint például az Above & Beyond három tagjának, akik most sorban a negyedik nagylemezükkel ajándékozták meg rajongóikat.
Legyen az akár szerzői album vagy akusztikus válogatás, az számomra teljesen világos, hogy erre a trióra oda kell figyelnem! Persze, változtak az évek során (egyesek szerint egyszerűsödtek... akad némi igazság ebben), de szerintem minőségben mégis egy olyan állócsillagai a műfajnak, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni! Szerencsére tesznek is róla, hogy ne mellőzzük őket, most például a Common Ground című új lemezükkel. Az eddigiek tükrében kifejezetten felfokozott érdeklődéssel vártam az anyagot és itt nem csak a korábbi mesterművekre gondolok (Tri-State, Group Therapy, We Are All We Need), hanem az előhírnökökre, az albumot megelőző dalokra. A csapat sikeresen meghozta az étvágyamat és szerencsére nem is kellett sokáig éheznem! A kérdés persze már adott volt: milyen irányt vesz a színvonal görbéje?  The Inconsistency Principle A szokásos lágy kezdés most sem maradhatott el, viszont az eddigi megszokott zongora helyett univerzumi, pszichedelikus hangszínek vették át a főszerepet. Más, szokatlan, fura, engem valahogy nem is ragadott magával, pedig bírom ezt a hangulatot. My Own Hymn (feat. Zoe Johnston) A lemez előtti egyik fecske, és imádom! Zoe éneke megnyugtató, a refrén felemelő, a feeling fenséges! A hangszerelés elsőre egyszerűnek tűnik, de érdemes az apró részletekre, finomságokra odafigyelni, mert vannak! Amíg ilyen dalokat írnak a srácok, addig én nem aggódom az biztos! Northern Soul (feat. Richard Bedford) Richard visszatért és kérem, micsoda visszatérés ez! Számomra ez a nóta a Sun & Moon trónfosztója! A hangzás, szöveg és atmoszféra olyan fúziója ez, amit csak a "zseniális" jelzővel tudok illetni. A refrén annyira telitalálat, hogy minden egyes alkalommal libabőrzik a hátam tőle, szinte érezni az énekes keserves ellenállását: "Összetörheted a szívemet összezúzhatod az álmaimat, de a lelkem sosem lesz a tiéd!" A "Northern Soul" dalszöveg videója Naked (feat. Justine Suissa) Sajnos nem kaptunk OceanLab albumot, be kell érnünk az A&B saját dalaival, amiben Justine énekel... egyefene, sértődötten, de elfogadom! Főleg amíg ilyen számokat írnak együtt: én egyszerre hallom ki belőle a régit és az újat. Persze kicsit fura a refrén ezzel a "vetkőzzünk le!" szöveggel, de hát zárójelben ott van a "szavainkkal, tetteinkkel" kiegészítés, senki ne gondoljon rosszra! Sahara Love (feat. Zoe Johnston) Pont amikor már kezdeném a fásulás jeleit mutatni, hiszen mégis csak hasonló minta mentén épülnek fel a dalok, akkor érkezik egy másfajta hangulat. Nem lassultunk be, de több hangszer szólal meg ebben a számban, pici Gabriel & Dresden hatást felmutatva ezzel (vajon véletlen lehet?). Középen megakasztják a nótát, ami jót is tesz neki, mert - bár nem nevezném egyhangúnak - kevés fineszt mutat fel. Mintha arra számítottak volna, hogy az ötlet elegendő lesz. Happiness Amplified (feat. Richard Bedford) Nagyon finom és lélekmelengető légkörrel indul a dal, kicsit sajnálom is, hogy egy nem túl eredeti refrénnel és picit laposkás folytatással hömpölyög tovább. Szerintem jobban tették volna a srácok, ha ebből egy lassú számot faragnak, úgyis hiányzik már egy. Ízelítő a "Tightrope" című dalból Is It Love (1001) Tavaly jelent meg a trió 1001 című (számú?) dala, ennek lecsupaszított, átdolgozott változata szerepel most itt a lemezen, egy minimális énekkel megtámogatva. Érdekes elgondolás, tényleg melankolikusabb lett, az eredeti lendületét teljesen átszabták valami másra. A változatosságnak használ, de mégis kicsit furcsa megoldásnak tartom ezt (holott ugye nem ez az első alkalom, a Hello is átesett anno ezen). Cold Feet (feat. Justine Suissa) Fanyalgásomat most végre félredobhatom, ez a dal remek hangulatával már elsőre megvett. A zongora szerencsére főszerepet kapott, Justine éneke utánozhatatlan, a harmóniaváltások mesteriek! Remélem ebből készül kislemez és egy erőteljesebb club mix, no nem mintha így nem lenne abszolút zseniális! Tightrope (feat. Marty Longstaff) Újabb tavalyi ismerős és egy újabb nagy kedvenc. Imádom a kissé musical beütésű kiállást, a vonósokat, az éneket és, hogy a beindulásnál a dallamot nem követi a basszus. Az A&B dalokban eddig nem szereplő Marty kiválóan debütált! Alright Now (feat. Justine Suissa) Talán az első hírnöke volt a lemeznek szintén 2017-ből. Bevallom, először nem ájultam el tőle: sem szövegileg, sem zeneileg nem nyújtott kiemelkedőt, a refrént például kifejezetten sablonosnak tartottam. Tovább ízlelgetve azonban megtetszett, hiszen egy könnyen énekelhető dal, a hangulat kellemes és akadnak olyan harmónia váltások is, amik igencsak tetszetősek. A végső verdikt pedig az lett, hogy szeretem és kész! Bittersweet & Blue (feat. Richard Bedford) Engem az Every Little Beat című számra emlékeztet: egy visszafogott, de mégis tempós nóta, törékeny feeling-gel, néhol pedig gitárokkal. Örülök, hogy még ilyen, régebbi időket idéző számokat is írnak. Az "Always" című dal videoklipje Always (feat. Zoe Johnston) Itt van, amiért végig rimánkodtam, egy lassú dal! Nincsenek dobok, zajok, csak szépséges és tiszta hangszerek csillámló hangjai. Egész egyszerűen gyönyörű és hatalmas nagy bátorságra vall, hogy ehhez forgattak videoklipet a srácok! Egyetlen egy apró bajom van csak: én nem az utolsóelőtti helyre raktam volna... Common Ground ... hiszen a zárótétel is egy chillout nóta, egy végeláthatatlan szinti-vonós szőnyeggel. Tulajdonképpen az első szám testvére, lecsengése, ami szépen keretbe zárja az albumot. Még mindig úgy gondolom, hogy lehetne szebb dallama ezeknek a daloknak, de ez már abszolút egyéni ízlés kérdése. A kivitelezés mindenképp dicsérendő! A Common Ground vitathatatlanul egy remek album, ez remélem leszűrhető abból, hogy elég sokat dicsértem. Ugyanakkor a hallgatása közben ambivalens érzelmek Mortal Kombat-oztak bennem. Szerintem kicsit túl sok szám épült fel ugyanolyan séma mentén, hiányoznak az instrumentális, hangulatfokozó számok, örültem volna több lassabb dalnak (nem The Thrillseekers-esen soknak, de azért egynél többnek) és hiába képvisel magas minőséget úgy összességében, végig az volt az érzésem, hogy ezzel a lemezzel nem foglalkoztak annyit a fiúk. Félreértés ne essék, nincs összecsapva, de amíg a Group Therapy nálam egy katarzis közeli élmény volt, a Common Ground esetében viszont sokkal kisebb a pukkanás. Bizonyos szempontból követi a We are All We Need felépítését, és már ott is szóba hoztam ezt a furcsa érzést. Talán ha nem ismerünk meg ennyi dalt jó előre róla, a detonáció is nagyobb lett volna. És mégis, a jogos elmarasztalás mellett is egy korrektnél erősebb albumként értékelném most ezt, sőt, nyugodtan beírhatom az ellenőrzőbe azt a kiváló érdemjegyet. De a csillagos ötöshöz még ennél is ütősebb munkát várok el!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!