Beetetés (Nickelback - Feed the Machine)
Pactolous
2017-09-28 21:01 
0
2291
| Rovat: Kevés olyan zenekar van a világon, amelyet rengetegen szeretnek, de még többen utálnak. A Nickelback esetében mindkét felet meg tudom érteni, bár én inkább kedvelem a munkásságukat, mint nem, azért be kell, hogy valljam, az utóbbi időben nem sokat tettek azért, hogy megvédjem őket. Vajon fordul a kocka a legújabb lemezükkel?
Mily meglepő, már a három évvel ezelőtti No Fixed Address album esetében is hasonló felütéssel kezdtem. Nem újkeletű probléma tehát a Nickelback elkorcsulása, akkor pedig különösen kiverték nálam a biztosítékot. Az újító szándék kimerült annyiban, hogy még inkább visszavettek a keménységből és olyan rádiókba és zenei TV-kbe való, tucat számokat írtak, mint például a... nem, le sem írom a címüket! A Feed the Machine kapcsán is csak azért reménykedtem, mert úgy tűnt, a mostanság uralkodóvá (divatossá?) vált hangulat lengi körbe, azaz a kiábrándultság, a globalizáció, a társadalom és a politikai elit kritikája, egy sötét világ víziója, ami felé robogunk. Ez pedig nem egy rossz ajánlólevél!  Még mielőtt kitérnék a dalokra, hadd szögezzem le, hogy több szempontot is figyelembe vettem az értékelésnél. Az első legfontosabb persze - szubjektív elemzés révén -, hogy nekem mennyire tetszik az anyag. Nem érdekel, hogy milyen a banda megítélése, kinek tetszik, kinek nem, az én ízlésem a döntő, ebből nem engedek. Másrészt nem akartam még egyszer csalódást, a régi Nickelback-et kértem vissza, de lehetőleg nem copy/paste megoldásokkal. Úgy fejlődjenek és újítsanak a srácok, hogy attól még önmaguk maradjanak. Tudom, nem egyszerű. Harmadrészt pedig a témához megfelelően egy súlyos, karcos, odaveretős albumot vártam, ha már egyszer a tematika nem virágos mezőkről és ugrándozó őzgidákról szól. Ennek fényében tegyük is fel a lemezt! Feed the Machine Hol begyorsuló, hol pedig vontatott ritmussal rendelkezik a lemez címadó dala, emellé pedig egy elég éles társadalomkritika is párosul a szöveg képében. Tetszetős, bár elsőre annyira nem tűnt lehengerlő darabnak, de több hallgatás után megadja neki magát az ember és persze örülök, hogy egyáltalán visszatértek a srácok. Coin for the Ferryman Ha a hangszerelést nézzük akár az előző dal folytatása is lehetne. Kicsit érthetetlen, hogy miért ragaszkodnak a srácok ezekhez a széttört ritmusokhoz, amikor középtájékon a szólónál olyan jól esik a feljebb kapcsolt tempó. A refrén sem annyira lehengerlő, összességében nem rossz, de kicsit sótlan ez a nóta. Song on Fire Félúton az elképesztően nyálas és a kellemesen megható között, üdvözöljük az aktuális Nickelback slágert! Néhol egész frappáns szóképek köszönnek vissza a szövegben, néhol meg a szokásos giccses klisék, ugyanakkor az összhatás mégis szerethető. Ezt még úgy is tartom, hogy a refrén sem döntöget új kapukon: az akkordmenetek a szokásosak, biztonsági játék az egész. Egy erős "nem rossz" plecsnit adok rá! A "Feed the Machine" című szám videoklipje Must Be Nice Haladunk, alakulunk, végre itt egy vérbeli Nickelback nóta, amire már nyugodt szívvel aggathatok elismerő jelzőket! A pattogós ritmus és a koszos, cinkos hangulat már elsőre levett a lábamról és bár a szöveg lehetne kicsit frappánsabb (értem a lényeget, de egy-két szóvirágot, valószínűleg a megfelelő kulturális háttér hiánya miatt nem tudok értelmezni, így lecsúszok a poénról), végre a refrén is üt. Ugye, hogy megy ez? After the Rain Ami a Song on Fire-nál működött, az itt már nem annyira. A verzék sejtetni engedtek valami más hangulatot, de a refrén annyira elzárkózott mindennemű újítástól, hogy sikerült a legsablonosabb akkordmenettel előhozakodni. Mintha csak úgy muszájból kellett volna összerakni, semmi lelkesedést, közlésvágyat nem érzékelek, pedig a téma engedné, de engem a Nickelback már nem tud lenyűgözni a Facebook falakra való közhelygyűjteménnyel. For the River Nos, a Nickelback-et sosem a rádiókba és zenei TV-kbe szánt felvételeik miatt szerettem, hanem például az ilyen dalokért. A refrén és a dalszöveg lehetne itt is ütősebb; előbbiből a több dallamot, utóbbiból pedig valami csattanót vártam volna, de végül is nincs okom panaszra. Home Még mindig csak annyi a problémám, hogy az átütő erő nem mutatkozik meg. Tessék, itt egy olyan lassú szám, ami végre nem fullad bele a nyálba teljesen, szerethető is, de hallottunk már ilyet jó pár lemezzel ezelőtt is. Igaz, óvatosan bánok ezekkel a kijelentésekkel, mert ha a nagy változás meg azt jelenti, hogy visszatér Flo Rida, akkor inkább minden maradjon így! A "Must Be Nice" dalszöveg videója The Betrayal (Act III) Sötétebb, keményebb hangzás uralja a nótát, pedig a bevezető akusztikus gitár nem ezt sugallaná. Régóta nem hallottunk ennyire dark és húzós számot a srácoktól, hiányzott is már rendesen. Elsőre a refrén kicsit össze-visszának tűnt, de másodjára már megbarátkoztam vele, úgyhogy én most már csak annyit kérdeznék: ebből kaphatnánk majd a jövőben többet? (És hol van az Act II?) Silent Majority Íme egy igazán tempós, ütős refrénnel rendelkező nóta! Nem annyira kemény, az igaz, és a szöveg is egy pöppet demagóg, de önmagában szép gondolatot jár körbe, ez bőven belefér még az összképbe. Legjobban annak örülök, hogy ez egy énekelhető dal! Everytime We're Together Ilyen az, amikor a banda behúzza a kéziféket és régi dalokból próbál meg egy újat összerakni. A Photograph sokadik újraértelmezését hallhatjuk, ismét egy merengős dal a régi, szép időkről, amikor még fiatal az ember és úristen, miket meg nem csinált, mekkora sztorik voltak akkor! Kicsit már uncsi ez a téma és zeneileg sem nyújt semmi kiemelkedőt. The Betrayal (Act I) Meglepetés a köbön: az albumot egy akusztikus gitár centrikus, instrumentális darab zárja. Rapszodikus hangulatú, sűrűn változnak a felfestett képek, nekem picit egy középkori bált idéz meg, ami hát meglehetősen elüt a Nickelback-től és a lemeztől is. Jópofa próbálkozás, csak éppenséggel nem tudom, hogyan viszonyuljak hozzá, pláne utolsó dalként. A "Song on Fire" című dal videoklipje A Feed the Machine egy értékelendő próbálkozás arra, hogy az előző Nickelback album szégyenét lemossa a fiúk diszkográfiájáról, de érzésem szerint ennyi még nem elegendő. A szokásos, rádiókba szánt, laza nóták önismétlőek, a keményebbekből meg néha hiányzik a szikra. Arról nem is beszélve, hogy a kritikus hangvételt sem tolták túl. Remélem nem fásultak bele a srácok ebbe az egészbe és még visszatérnek egy igazán ütős albummal. Ugyanakkor nagyon leírni sem szabad ezt a mostanit, mert akadnak rajta ígéretes megmozdulások, és különösebb hibája nincs is. Csak az a bizonyos láng takarékra van véve, nem lobog teljes erővel.  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!