Lázadó patkányok (Paddy and the Rats - Riot City Outlaws)

Most, hogy egy rövid bekezdésben le is tudtam az értékelést, nincs is más dolgom, mint szivárványszínű pónikkal telepakolni ezt a bejegyzést... vagy talán mégsem. Bár könnyedén lerendezhetném pár dicsérő jelző hozzáadásával a cikket, de én szeretek kitérni az egyes dalokra, úgyhogy ezt most is megteszem. Aki még nem hallott volna a Paddy and the Rats-ről, az egyrészt biztos nem egy fesztivál huszár, másrészt nem olvasta az előző lemezükről szóló cikkemet. Ha bírod a hangulatbomba zenéket, a szolid punkba oltott ír dallamokat, akkor mindenképp hallgass bele, tehetségesek a srácok! Most pedig jöjjön az értékelés!

Aerolites

Határozottan kellemes, fiatalkori nyarakat elénk varázsoló, "feelgood" nóta, pont annyi slágerességgel, amit még elviselünk a srácoktól. Ott van azért a skótduda is, a begyorsulás és atyaég, a dobok de jól szólnak! Már csak a dobhangzásért érdemes volt Cameron Webb producert felfogadni a hajóra (igaz, cserébe a gitár talán kevésbé veretős).

Join the Riot

Az első szám, amivel találkoztam az album megjelenése előtt, méghozzá egy szöveges videó formájában. Természetesen már akkor megtetszett; minden benne van, amiért szeretni lehet ezt a bandát: pergős punk ritmusok, bandita feeling, a hegedű és harmonika játéka, príma refrén. Paddy-ék ezekkel a számokkal mutatják meg a legjobb formájukat.

Az "Aerolites" című dal videoklipje

Black Sail

Grafikonon ábrázolható a lemez íve, felfelé emelkedő és ez remek hír! Folytatódik a buli hangulat, szerintem megszületett az új koncertkedvenc nóta. Lehet rá pattogni, üvölteni, Paddy is erőteljesebben énekel. Jó nagy adag adrenalin bomba!

The Way We Wanna Go

Újabb remek nóta: a hegedű szerethető dallamocskát játszik, a refrén fülbe mászik, jól megakad a dal a végső refrén előtt. A harmóniák talán egy kicsit megszokottak, de az enyhe sablonosság ellenére összességében egy príma számról van szó.

Sail Away

Hatalmas hangulatbomba ez a szám, a pub 'n roll mintapéldánya. A pajzán szövegek kiválóan összeillenek a kocsmai hangokkal, a refrén itt is kiváló. Ha valaha lesz esküvőm, az "igazi" magyar sramli muzsikák helyett ilyenekkel kínoznám a rokonságot, hehe!

A "Join the Riot" című dal videoklipje

Blow

Maradtak az erotikus szövegek, sőt, talán egy fokkal huncutabbak is lettek. A sok óbégatás ismét beilleszti az élő fellépések repertoárjába, és ha már valaki esetleg egy picit unja az ugrabugrát (micsoda???), hamarosan kap valami mást is.

Castaway

Lábpihentetés következik egy lassabb dal formájában. Az alkotóelemek itt is a helyükön vannak, kellően változatos is a nóta és külön pacsi jár a középütt hallható szolid durvulásért!

One Last Ale

Talán zeneileg kevésbé eredeti, de a dalszöveg poénos hangvétele, a középen elhelyezkedő hegedűszóló és a pergős tempó ezúttal is egy szerethető dzsembori himnusszá emelik fel.

Where Red Paints the Ocean

Sokadik kedvencem a lemezről, nem véletlenül. Pattogós ritmusú, kiváló refrénnel bíró nóta, amibe végre egy kis zúzda is belefért. Paddy újra kiereszti a hangját, mint anno a Freedom-ban egy príma bólogatós, üvöltős rész erejéig. Kellett azért ez már nekünk!

Ízelítő a "Where Red Paints the Ocean" című számból

Another Life

Csodaszép melódiák kaptak főszerepet ebben a dalban az általam mindig imádott furulyák és hegedűk által. Lassú ballada, de gyönyörűen előadva, nem nyálasan, pont ahogy passzol a srácokhoz.

Bound by Blood

Kedves dallammal indul és egy korrekt dalként folytatódik. Nem rossz, nem rossz, de ez valahogy annyira most nem fogott meg. Pedig megvan benne minden, ami kell, de az a bizonyos szikra most nem gyulladt be.

Raging Bull

Ismét egy szellemes szövegű bulinótával van dolgunk, de ahogy az én jelzőim is kezdenek ismétlődni, úgy az egysíkúság jelei is megmutatkoznak. Érzésem szerint valahol itt kellett volna meghúzni a dallistát.

Summer Girls

Mintha már a srácok is kezdenének fáradni, már a dalszöveg verzéi is megegyeznek. Ugyanakkor a hangulat pergős, vidám, punk-os, erre is lehet közönséget énekeltetni. Mégis, inkább csak egy korrekt alkotás, amiből bármikor összehoznak egy másikat.

I Won't Drink Again

Szentségtörés, milyen cím ez már? Persze a keserédes szöveget megízlelve értelmet nyer és elképesztő, de elektromos gitárt nem is hallani ebben a nótában! Akusztikus hangulatú dal, talán a Fuck You I'm Drunk-hoz hasonlítható, bár annál tempósabb. Érdekes és jópofa.

Ízelítő a "Castaway" című dalból

Children of the Night

A záródal kicsit nyálkásan kezd, de szerencsére hamar beindul és több izgalmas résszel kelt meglepődést bennünk legyen az hegedűszóló vagy belassulás.

A Paddy and the Rats egy fesztiválzenekar és ezt most nem elmarasztaló értelemben írom. A zenekar számai a bulizást, táncolást, ugrálást és a jókedvet célozzák meg, így igazából aki ennél többet vár, az szerintem máshol keresgéljen. Ennek ellenére egyáltalán nem ördögtől való dolog néminemű mélységet vagy változatosságot várni a srácoktól, de hát az előző album kapcsán is láttuk, hogy nem mindenki örült ennek. Hogy miképp oldják fel ezt a dilemmát, nem tudom, én mindenesetre úgy vagyok velük, mint az AC/DC-vel: hozzák azt, amiben a legjobbak és akkor már nagy baj nincsen. Talán lehetne kevesebb, de emlékezetesebb dal egy lemezen. Talán apró, bébiléptekben, óvatosan beemelhetnének máshonnan is elemeket. De ha "csak" leszállítják ezt a minőséget kétévente, nekem már az is bőven elég. És szerintem ezzel vagyunk így egy páran.