A megugrandó léc (Craig Connelly - One Second Closer)

Pactolous

2017-04-06 18:27 Hozzászólás

Cimkék: lemez, zene, vélemény, album, trance, elektronikus

Úgy gondolom, és remélem, hogy ezúttal a próféta szól belőlem, a trance stílus még jó sokáig fennmarad. Érinthetik őt a kommersz szelek, az EDM csontos ujjai, kongathatják a vészharangot párszor a feje felett, egyelőre nincs mitől tartanunk. Főleg akkor, ha az utánpótlás soraiban olyan egyénekkel találkozhatunk, mint Craig Connelly.

A brit fiatalemberről talán először 2011-ben hallottam egy remix kapcsán, rá egy évre viszont már kifejezetten korrekt számok szerzőjeként tartottam számon. Az áttörés 2013-ban következett be, amikor a Concrete Angel hangjával, Christina Novelli-vel állt össze, kettejük munkája, a Black Hole pedig jött, látott és az akkori év egyik befutójává lett. Innen már nem volt megállás, sorban jöttek az olyan nagy dobások, mint a Decibels, a History, a Shipwreck, a No One Like You, az úriember remixeiről nem is beszélve, az ő kezei alatt vált Gareth Emery dala, a Far from Home tavalyról a kedvencemmé. Az utóbbi időben inkább az uplifting kategóriában jeleskedik, de nem érzi magát kényelmetlenül a lassabb tartományokban sem és tartogatott a tarsolyában még pár meglepetést mostanra.

Az, hogy Craig önálló, szerzői lemezt ad ki engem teljesen váratlanul ért, valahogy teljesen elkerülte a figyelmemet. Persze amikor az első fecske megérkezett a How Can I képében, már felvilágosodtam és bizony rendesen felspannoltam magam. Első albumnál ott lehetnek még a botlások, szárnypróbálgatások, ezeket ilyenkor el is nézem, de ezt figyelembe véve sem gondoltam volna, hogy a One Second Closer ilyen erős anyag lesz! Itt van a követendő példa, kedves feltörekvő producerek és vissza-visszatérő nagy öregek! Ennél lejjebb nem szabad menni, ezt a lécet meg kell ugrani!

Alive
A sejtelmes és hangulatos kezdést mindenesetre már ki is pipálhatjuk. Elsőnek egy lassabb tempójú, de felemelő számot ad nekünk Craig, amiből nem lesz beatport első helyezett, de kellőképpen megágyaz a lemeznek. Igen, egy albumon ilyen számokra vágyom!

We Are (feat. Emma Connelly)
Az Emery testvérek után itt az újabb páros és remélem lesz még közös munkájuk a jövőben! Letisztult hangszerelés, ügyesen megválasztott szintik, hozzáillő ének; külön öröm, hogy a dal második fele is hoz újat.

Light the Way (feat. Kat Marsh)
Csodás zongorával kezd a nóta, a feeling ismételten mesteri, olyan bizsergető érzés, hogy nem fulladunk bele a végtelen melankóliába, épp ellenkezőleg, vidámabb a hangvétel. Nincsenek új akkordmenetek, tulajdonképpen ismerős is, amit a fülünk hall, de az összhatás több, mint kellemes!

How Can I (feat. Jessica Lawrence)
Ha valami izgalmasabbra, egyedire vágyunk, akkor itt van a főétel, amivel már a lemez megjelenése előtt megismerkedhettünk. Szerelem volt első hallásra, és én az ilyenekért vagyok oda! Minden ízében kiforrott munka: a hangzás, a felépítés, a melódiák, csak dicsérni tudom őket! Nem is vita tárgya, hogy ott lesz-e év végén a kedvencek között!

Ízeítő a "How Can I" című számból

Battleground (feat. Dan Dobson & Elle Vee)
Egy igazán kiváló trance lemez nem elégedhet meg annyival, hogy hozza a kötelezőt, a változatosságra is törekednie kell, az sem árt, ha meglepi hallgatóját. Ezzel a dallal jelentem sikerült ezt a célt elérni! Breakbeat alapokon nyugvó szám, amiben a hangulatok, a dallamok, a szintik gyönyörű összhangja nem ereszt el egyhamar. Nagyon finom!

Out of Orbit
Visszafogott durvulás (ejj, be szép oximoron!) indítja el a nótát, de ez ne riasszon el minket. Persze, simán elfért volna az is, de helyette egy dallamvezérelt és asztronauta rádióbeszéddel megtűzdelt űr-trance-et kapunk. Jó helyen van itt!

Stay (feat. Jessica Lawrence)
A kétezres évek közepét idéző basszusgitárért már járna a piros pont, de véglegesen akkor véstem be az ellenőrzőbe, amikor meghallottam az ismételten felemelő, optimista dallamvezetést. Kicsit talán ismerős ez is, Gareth Emery hatások is befigyelnek, az ének is lehetne egy fokkal karakteresebb, de ezek csak szőrözések részemről.

Black Hole (Reprise) (feat. Christina Novelli)
Mérföldkő jelentőségű Craig életében ez a dal, talán épp ezért választotta be a repertoárba. Normál esetben ennek nem annyira örülnék, de annyira zseniális ez a szám, hogy nem tudok haragudni. Szerencsére nem változtatott sokat rajta, nem is volt rá szükség. Sem elvenni, sem hozzáadni!

A "Black Hole" című szám videoklipje, még 2013-ból

Elevate (feat. Renny Carroll)
Erős férfiének zeng ebben a dalban, hadd élvezkedjenek a hölgy hallgatók is egy kicsit. Nem is azért rakom rá a "leghalványabb" jelzőt, mert férfi vagyok, hanem a dallamvezetés nem ínyemre való mivolta miatt. Azokat a trance dalokat idézi fel, amiket kifejezetten kerülök mostanság, bár hozzáteszem, szó sincs Andrew Rayel-féle mélységekről. Ha rokonságot kéne felemlegetnem, akkor A.R.D.I. számait említeném meg. Teljesen szubjektív az ítélet, elnézést is kérek érte!

Home (feat. Sue McLaren)
Gyorsan el is felejtem az előző számot és ebben segítségemre lesz ez a darab. Craig ezúttal nem hibázott, újból felemel minket és ha van gondviselés a Földön, akkor ebből sláger lesz! Az énekes kiállás után következő szintis rész ismételten bizsergető, én többet már meg sem emelem a kalapom, elküldöm inkább Craig-nek.

Ízelítő a "Home" című számból

One More Shot (feat. Gavin Beach)
Enyhe lelassulás, ha csúnya szavakat kellene használnom, azt is írhatnám, hogy popos hangulat ütötte fel a fejét. Mégis, ha összehasonlítom például az Armin Embrace-én lévő förmedvényekkel, akkor a mérleg nyelve egyértelműen ide billen. Ez valahogy illik ide, nem érzem idegennek és persze az sem mindegy, hogy szól a dal. Az összhatás igényes (hiába, a zongorákkal, vonósokkal nem lehet nagyon mellé lőni), üde színfoltja a lemeznek.

Small Box for a Big Man
El is érkeztünk a finishez, és mivel ez a szám is lassabb a többinél, én kicsit megvariáltam volna a dalsorrendet a végénél. Mindenesetre a keretes szerkezet gyönyörűen észrevehető: stílusában hasonló az első számhoz. Mit is írhatnék még, hogy ne legyek önismétlő? Kiváló dallamok, príma hangzás, remek hangulat. És ez tulajdonképpen igaz az egész albumra!

Craig Connelly bemutatja: One Second Closer

Soha kellemetlenebb meglepetést! Craig Connelly kisujjból kirázta azt, amit más, neves producerek képtelenek. Azt hozza, amit elvárunk tőle, pont annyi újdonsággal, amennyi elegendő. A kísérletezések rá érnek majd később, az igazán zseniális húzások is váratnak még magukra, de kezdésnek ez így is nagyon erős! Nincs kétségem afelől, hogy erre az úriemberre oda fogok figyelni a jövőben is, a One Second Closer pedig ott lesz az idei év legjobb trance albumai között. Ha odavagy ezért a stílusért, ezt a lemezt semmiképpen se hagyd ki! Most már csak abban reménykedem, hogy idővel az ilyen alkotások lesznek túlsúlyban, hadd legyünk végre boldogok mi is, trancer-ek!