Szuperhős teljesítmény? (Alex M.O.R.P.H. - Not All Superheroes Wear Capes)
Pactolous
2016-11-08 20:11 
0
2505
| Rovat: Vannak a trance producerek között szépfiúk, akadnak olyanok is, akik mintha egy 24 órás LAN party-ról toppantak volna be a 90-es évekből és léteznek egészen meglepő külsejű egyének is. Alex M.O.R.P.H. utóbbi kategóriába tartozik, hiszen inkább egy Bud Spencer rajongói klub alapító tagjának vélné az ember, semmint egy érzelmes műfaj előadójának. A kamionsofőr külső mögött azonban érző szív és egy kiváló tehetség lakozik, utóbbira legújabb lemeze is remek példa.
Az úriember előző dobásának, a Prime Mover-nek megvoltak a maga erősségei és gyengeségei is, de az tagadhatatlan, hogy pár öröklistás kedvencem arról a lemezről származik. Egy kicsit talán azt is vártam, hogy ugyanolyat vagy még kiemelkedőbbet kapok tőle, ám ez nem jött össze, mégsem mondhatom azt, hogy ez az - igen furcsa című és borítójú - album egy gyenge alkotás lenne. A 'korrekt' kifejezés kívánkozik a számra, de véleményem szerint azt a slendrián legyintést, ami ebből érződik nem érdemli meg, annál több lakozik benne. Nehéz egyetlen egy szóval jellemeznem, talán a cikk végére megálmodok egyet, addig inkább vesézzük ki a dalokat!  Not All Superheroes Wear Capes (Album Opening Mix) Felfoghatatlan számomra, hogy a címadó tétel, az egyik legerősebb nóta a lemezről miért csak egy rövidített, lecsupaszított, intró változatban kapott helyet? Akkor már lett volna inkább 'intro mix' vagy később tért volna vissza az eredeti, de nem! Egy gyönyörű szép melódia kiteljesületlen, megcsonkított verziója: ha tehetjük, 'club mix'-ben hallgassuk meg, úgy az igazi. Awakening A sejtelmes bevezető után következik még egy sejtelmes bevezető... szerencsére ezúttal később be is indul, és a melódiák szépek, úgyhogy nem gonoszkodom. A csodás kezdés után tört ütemek és régi trance számokat idéző szintik veszik át a szerepet. Előkerülnek a zongorák is, aminek én mindig örülök. Bőven elég lett volna, ha ezzel indul el a lemez, de így is minden tekintetben megállja a helyét. Eureka Bár Alex-nek az uplifting stílus áll jól, alkotott ő már a lassabb tartományban is kiváló dalokat. Ez a szám szintén nosztalgiával áthatott, a 2000-es évek végét hozza vissza, amikor boldog-boldogtalan a deadmau5 stílust kopírozta, ma viszont ez már a progresszív stílus egyik védjegye. Régen haragudtam erre, ma már annyira nem veszem fel, ha tetszik a dallam, elnézem a kissé fantáziatlan hangszerelést. Ebben az esetben is erről van szó. Ízelítő a "Not All Superheroes Wear Capes" című szám 'club mix'-éből Meeon (feat. Kim Kiona) Bár Kim meg van jelölve énekesként, klasszikus, szöveges éneket nem kapunk, inkább csak dudorászást, kórust. Atmoszférikus darab, kevés megjegyezhető résszel, de azért szerethető. Astra (Album Mix) (with Aimoon) Több kollaboráció is van a lemezen, ezt például az orosz Aimoon-nal közösen hozta tető alá Alex, ami nem egy rossz ajánlólevél. A kiállás szépen építkezik az ismerős megoldások ellenére, tetszetős az is, hogy az albumverzió break-es alapokkal dolgozik. Látok (hallok) benne potenciált, azért majd kíváncsi leszek az eredeti változatra is. Sun of Ilena (Pt. 2) A Prime Mover-ről hatalmas kedvencem volt ennek a nótának az elődje (akkor persze még nem tudtam, hogy két részes lesz), hangulatos szintetizátor hangszíne első hallásra rabul ejtett. Másodjára inkább tűnik rókabőrnek, mint tényleges folytatásnak, ráadásul a dallam sem üt annyira. Ha először találkozik vele az ember, elképzelhető, hogy más hatást vált ki, én sajnos az első ismeretében nem örülök annyira neki. Sacred Heart Ismerős arc két évvel ezelőttről, ami néhol megmutatja, hogy Alex mestere a gyorsabb daloknak: megszólalásában semmi kivetnivalót nem találtam. Viszont azt is kiválóan prezentálja, hogy nem mindig sikerül elsöprő erejűt alkotni. Teljesen jó iparosmunka, amiben a láng takarékra van véve, így nem is igazán értem, hogy mit is keres a lemezen. A "Sacred Heart" című szám videoklipje Always Be (feat. Claire Willis) Egy újabb kellemes dal a repertoárból, aminek végre van egy megjegyezhető refrén része, ehhez tartozó szép kiállása és egy enyhén laposkás beindulása. Tipikusan az a fajta szám, amin egy remix még sokat dobhat. Angelic (with Den Rize feat. Natalie Gioia) A másik idei fecske, amit itt az albumon szerettem meg jobban. Ahogy a címe is sugallja, angyali kórussal megáldott darab, amiben végre minden klappol. Az első hangjegytől az utolsóig kidolgozott nóta, olyan, amire bárki büszke lenne, ha magáénak tudhatná. Broke Apart (with Dark Fusion feat. Kim Kiona) Örömteli esemény ilyen ízig-vérig trance dalokkal találkozni egy olyan korban, amikor sokan átnyergelnek a tiszavirág életű sikerek által kikövezett útra. Ez plusz a belé szorult, kitörni készülő energia teszi erőssé ezt a dalt, nagyon jó húzása van! Euforia Anthem Emlékeim szerint mintha már ezzel is találkoztam volna korábban, de megmondom az őszintét, biztos nem jött be annyira, hogy hosszabb ideig foglalkozzak vele. Legalábbis most tuti ez a helyzet: a keményebbre vett alapok ígéretes folytatást sejtetnek, de sajnos a melódia ügyében nem sikerült felnőni a feladathoz. Valami ide még kellett volna... Amistad (with Heatbeat) Tavalyi nóta és ismételten az egyik favoritom. Először talán nem is tűnik olyan nagy dobásnak, de én imádom, amikor egy dallam nem úgy kanyarodik, ahogy azt a fülem előzetesen várja. Itt is ez történik: van egy olyan félhangos változtatás benne, amit szerintem az argentin duónak, a Heatbeat-nek köszönhetünk. Nem nagy dolog, de ezzel már tavaly is megvettek kilóra, és idén is ujjongtam, hogy felkerült a lemezre. Az "Amistad" című szám videoklipje We Are (with Paul Van Dyk) Paul az utóbbi időben rengeteg emberrel készített már közös számot, nem is olyan rég a Giuseppe Ottaviani album kapcsán is találkozhattunk vele, és tessék, már megint itt van! A két mester alkotása ezen a lemezen sem hoz szégyent alkotóikra, még több ilyet kérnénk szépen a jövőben! R2D2 (with Driftmoon) Ha már jövő: az ilyeneket pedig lehetne mellőzni! A változatosság jegyében felkerült egy szeletelősebb, bigroom beütésű talpalávaló is, ami viszont sajnos ki is lóg a lemezről. Eléggé bugyuta nóta, a megszokott kliséket hozza mindenféle egyediség nélkül. Lehet ilyen műfajban is kimagaslót a tető alá hozni, ezt nem tagadom, most viszont ez érzésem szerint nem jött össze, de az biztos, hogy engem nem nyűgöztek le vele (Driftmoon azért ennél többre is képes...). Don't Talk Away the Magic (Acoustic Mix) (feat. Song and the Moon) Hogy teljes legyen a műfaj kavalkád a trappolás után következzék egy akusztikus beütésű szám. Azóta ez a nóta már klipet is kapott és most kivételesen örülök, hogy egy gitárokkal dúsított változat került fel a korongra, nem pedig az alap verzió, ami sajnos elég gyengus. Készült belőle egy Heatbeat átértelmezés is, ha tetőt akarunk bontani, az arra tökéletesen megfelel, ide viszont ez a nyugodt hangulat passzol. Dreamcatcher (with Woody Van Eyden feat. Tiff Lacey) Az utolsó hajrában érkezik még egy erős kombináció, legalábbis a nevek alapján. Igaz, néhol a Rui Da Silva klasszikust, a Touch Me-t idézi fel, de efelett átsiklottam mert Tiff szerintem már évek óta nem énekelt ilyen szépen és változatosan egy trance nótában (egy időben ezért is "untam bele" a hangjába). Szerethető szám, erősebb a "nem rossznál", talán majd ebből is érkezik egy még jobb remix. Nitro 2014-ből tért vissza ez a felpörgetett bulinóta, amiben a durvulás kapta a főszerepet, de legalább nem az R2D2-ban hallható módon. Minimális mennyiségű dallamok, a Blade zenéjét idéző acid-es futamok, a felsőbb tartományban rezgő ritmus: érződik, hogy Alex ebben a stílusban is tudna ütőset alkotni, de szerintem ez még nem az. Vajon miért tértek vissza ezek a két éves, nem túl erős nóták a lemezre? Helykitöltőnek? Coming Home (Album Closing Edit) (feat. Kim Kiona) Emlékszem a Prime Mover is nyugodt hangulatban zárult le (When I Close My Eyes, atyám, mekkora zene...!) és később aztán teljes értékű nóta lett belőle. Érzésem szerint itt is ez lesz a helyzet, legalábbis bődületes nagy hiba lenne ebből egy trance változatot kihagyni! Bízom benne, hogy a cím melletti zárójeles megjelölés erre utal, mert bizony megérdemelné! A "Don't Talk Away the Magic" című szám videoklipje Végeredményben ez az album is olyan lett, mint az előző Alex M.O.R.P.H. dobások. Az erősebb dalok mellett ott vannak a töltelék darabok, a pár évvel ezelőttről visszamászott számok, és egy-kettő nagyobb kérdőjel. Akár ide is másolhatnám a Prime Mover cikk lezárását, szinte kísértetiesen ugyanaz a helyzet. Összességében mégis azt mondom, hogy ez egy kedvelhető lemez, de nem határozza meg alapjaiban a műfajt, nem utalgatunk majd vissza rá évek múlva, ugyanakkor kár lenne csak úgy átsiklani felette. De mi is az a szó, amit a cikk elején is kerestem? Nem találtam meg, de ha már szuperhősösdi, akkor hadd éljek a hasonlat eszközével! A Not All Superheroes Wear Capes leginkább olyan, mint egy átlagos DC film, amelyik próbálkozik, de nem tudja elérni a Marvel minőséget: önmagában tulajdonképpen élvezhető, lehetne jobb is, de egy-két érthetetlen döntés miatt bennünk marad egy kis hiányérzet.  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!