Ó Valentin nap! Nem is csodállak és nem is szeretlek...

Lehet, hogy most sok embernek beletaposok a lelki világába és elásom magam egy életre náluk, de a tapasztalat azt mutatja, hogy nem vagyok egyedül, sokan értenek velem egyet, ezért úgy éreztem mindenképp papírra kell vetnem a gondolataimat (még ha a 21. században ez virtuális papírt is jelent.) Mielőtt belekezdenék a tényleges mondanivalómba fontos, hogy tisztázzak egy-két dolgot. Először is, hogy senkit sem szeretnék kioktatni vagy provokálni, tiszteletben tartom mindenki véleményét ezzel kapcsolatban. Másodszor (mert ezt is sokszor megkapom), nem magányomban és elkeseredettségemben jutottam erre az álláspontra. Akár egyedül vagyok, akár párkapcsolatban, akkor is ehhez tartom magam. De miért is vagyok ilyen ellenszenves egy ilyen mesébe illő nappal szemben? Jajj, hol is kezdjem....

Talán egy elgondolkodtató kérdéssel csapnék bele a lecsóba. Honnan ered és milyen legendának köszönhetően alakult ki ez az ünnep? Ugye-ugye, ez nem is olyan egyértelmű, mint a karácsony és a húsvét története. Hangsúlyozom ez nem gúnyolódás, hiszen bevallhatom, hogy én sem tudtam, amíg az egyik angol tankönyvemben nem olvastam róla. Igazából már sosem tudhatjuk meg, melyik teória áll közel az igazsághoz. Az egyik legenda szerint Valentin az ókori Róma területén élő pap volt II. Claudius uralkodása alatt, aki arra a következtetésre jutott, hogy a fiatal katonák sokkal hatékonyabbak a harcmezőn, ha nincs feleségük, családjuk, így megtiltotta a házasságkötést. Valentin azonban igazságtalannak érezte ezt a rendeletet, így titokban továbbra is elvállalta az ifjú szerelmespárok szertartásait. Amikor erre Claudius rájött, azonnal halálra ítélte. Egy másik történet szerint pedig egy bebörtönzött ember és a fiatal látogatója közötti románcból adódó levelezés és köszöntés a későbbi ünnep előfutára. Ugyanakkor arra is visszavezethető, hogy egy ókori, termékenységi rendezvény, a Lupercalia egy töredékének fennmaradása és továbbélése. Bár a múlt elég homályos, annyi biztos, hogy a nyugati országokban a középkortól kezdve meghatározóvá vált, napjainkban pedig az egyik legnépszerűbb ünneppé nőtte ki magát (felmerül a kérdés, hogy ha Szent Valentinra emlékeznénk egymás kényszerített megajándékozása helyett, vajon milyen lenne az ünnep megítélése? - Pactolous).

Na jó, nem kell aggódni, már ki is csengettek erről a nosztalgikus történelem óráról, túléltünk. Akkor most már helyén valónak érzem, hogy nekilóduljak a második etapnak. Miért is irtózom ettől a naptól önző módon, mikor örülnöm kéne mások boldogságának...

1. Túlzott figyelemvágy:
Én örülök mindenki boldogságának. Tényleg. Azt sem ítélem el, ha valaki minden évben becsületesen megünnepli ezt a napot. Amíg ezt diszkréten meg tudják oldani. Ha az egész csak attól lesz tökéletes nap, hogy kipakolhatta facebook-ra, instagramra, twitterre 352 410 kép kíséretében több ezer kedvelés jelenlétében. Ha enélkül kidobott idő az egész, ideje elgondolkodni, hogy valami probléma gyökeret eresztett abban a kapcsolatban.

2. Szinglik földbe döngölése:
Bizony, a túl sok mézes-mázas üzenet, kép, az utcákon és az áruházakban látható töménytelen édesség és ajándék, illetve a nyilvánosan egymást nyaló-faló párok látványa még a párkapcsolatban élő, normálisan viselkedő emberek számára is visszataszító és idegesítő tud lenni, nem is szólva azokról, akik egyedül vannak. Ha nem is erre a felhajtásra, de a szeretetre mindenki vágyik és olykor ettől magába zuhanhatnak egyesek. Szóval, maradjunk tapintatosak ilyenkor.

3. Felesleges marketingfogás:
Akár hisszük, akár nem, az, hogy ez a nap egyre több országban térhódítást nyer elsősorban a különböző médiumoknak (mármint nem azoknak, akik a túlvilági lényekkel beszélgetnek) és a pofátlan bevásárlóközpontoknak és áruházláncoknak köszönhetjük, akik észrevétlenül tömik tele a fejünket ennek a napnak a fontosságáról. Kapcsolatok ezrei mentek már tönkre emiatt a manipulatív ünnep miatt. Pedig elárulom, hogy semmivel sem kevesebb az élet nélküle. Az év bármely napján lehetünk egymáshoz kedvesek, bármikor kiruccanhatunk valahova, ami kiszakít egy kicsit a szürke hétköznapokból. Ne dőljünk be a hatalmas virágcsokroknak és bárgyú mosollyal szíveket ölelgető plüssmaciknak.

4. Képmutatás:
Ez nagyjából az előző pontokat járja újra körül. Az esztendő további napjaiban egymásba rúgó, folyton marakodó, a gondokat a szőnyeg alá söprő párok ilyenkor teátrális, nagy, lángoló szerelemmel tárják ország-világ elé, hogy milyen boldogok. Megsúgom, ez semmit nem fog megoldani. Lassan eljutunk oda, hogy a kommunikáció valamilyen elektronikus eszköz nélkül már elképzelhetetlen lesz, de egyenlőre még nagyon jól működik az a megoldás, hogy leülünk és átbeszéljük mi a gond, min kéne változtatni és utána következhet a jól megérdemelt romantikus wellness-hétvége. Persze ehhez türelemre, nyugalomra, megértésre, őszinteségre és egy adag vérre van szükség az ember pucájában.

5. Túl sok nyálas film, videó, kép és zene:
Azok számára, akik nem vak hívei ennek az ünnepnek egy kész horror ilyenkor bármilyen technikai vívmánnyal szembekerülni. Lassan már tényleg egy fertőtlenítő szobát kell az otthonainkban kialakítani, ahova egy pár adag étellel, némi folyadékkal és a kedvenc könyvünkkel, zenéinkkel, filmjeinkkel vonulhatunk el, amíg eljön azaz enyhet adó időszak, amikor kilúgozódik a sok baromság a földi légkörből.

6. Túl sok rózsaszín köd és piros szín mindenhol:
Én a kéket szeretem. Ennyi. :D

Lehet, hogy most sok ember szemében kevesebb lettem a szűklátókörűségemmel és a begyöpösödött véleményemmel, de vállalom ezt a kockázatot, mert akikkel igazán jóban vagyok, vagy akár baráti kapcsolatot ápolok, nem esnek áldozatul a tipikus hibáknak és vagy egyetértenek velem, vagy normális körülmények között ünnepelnek. Egy szó, mint száz, szerintem nincs szükség ilyen felesleges körökre ahhoz, hogy valaki kiegyensúlyozott, boldog, szeretetben gazdag életet éljen valakivel az oldalán.

Végül magamhoz hűen egy idézettel búcsúznék:

"Vannak napok, amiket kineveznek - kinevezünk szeretetnapnak, ünnepének. Forgolódnak a virágboltban, az ékszerüzletben a jobb érzésűek, dugva viszik az ajándékot, kíváncsian várják a viszonzást. Én arra gondolok, hogy kellenek-e ezek a deklarált napok, kellenek-e a kikényszerített csókok, nem hiszem." /Dolinay Tamás/

Köszönöm a türelmet és a figyelmet!

(A Valentin nap eredetéről, történelméről itt olvashattok bővebben)