Mézből van a hold (Lana Del Rey - Honeymoon)
Pactolous
2016-01-11 22:23 
0
2982
| Rovat: Még nem is hallgattam rongyosra a 2014-es Ultraviolence lemezt Lana Del Rey-től egy évre rá egy újabbal jött ki. Bár régebben ez teljesen megszokott dolog volt, manapság azért aggasztó, ha ilyen kevés idő telik el két megjelenés között. Megkapjuk az előzőről lemaradt töltelékdalokat? Gyors egymásutánban készülnek el az új dalok? El is felejthetjük, hogy minőségi alkotást kapunk? Ezek a kérdések cikáztak fejemben egyik koponyafaltól a másikig.
Az Ultraviolence nem ért fel a Born to Die magasságába, kevesebb zseniális pillanatot tartogatott a hallgató számára, de ettől függetlenül egy remek album volt. Akkor úgy zártam a cikket, hogy Lana csiszoljon minden számot gyönyörű ékszerré és csak akkor jelentkezzen albummal. Egy év vajon elegendő idő ehhez? Elég a költői kérdésekből, írásom finisében úgyis kiderül, hogy mit gondolok a Honeymoon című új alkotásról. Most pedig jöjjenek a dalok!  Honeymoon Az énekesnő feljött a színpadra, a beszélgetések szép lassan elhalnak az asztaloknál, csak a poharak és asztalok érintkezése hallható, a levegőben alig vágható füst képez áthatolhatatlan de még éppen átlátható falat. Pár pillanat és minden tekintet a színpadra szegeződik. Semmi pattogós ritmus, nem állnak fel a párok, hogy táncra perdüljenek, nem. Lana és hangja a főszereplő, az összes többi hang a háttérben evezget. Ennek fényében akár egy elnyújtott intrónak is felfogható ez a szám, hiszen tényleg a végletekig visszafogott darab, de talán ebben rejlik a szépsége. Egy biztos: már a lemez elején egyértelművé válik, hogy Lana megmaradt a stílusánál. Music to Watch Boys to Nem váltunk át magasabb fordulatszámra, ugyanakkor ez a dal videoklipet is kapott, úgyhogy feltételezhető, hogy egy fokkal slágeresebb vagy legalábbis jobban a fülünkbe mászik. Ez szerencsére így is van, a hangulat ismét fergeteges, nekem kurtára bejöttek az apró furulya foszlányok, a fülledtség érzete, a lebegős énekrészek: ez az amiért imádom Lanát! A "Music to Watch Boys to" című dal videoklipje Terrence Loves You Ez a szám viszont próbára teszi mindenki tűrőképességét. A végletekig lecsupaszított, visszafogott dal, kevés hangszerrel, kevés variálással. Ha bírod gyomorral az igazán lassú darabokat, akkor a szép melódiák megfognak majd, de ha a pergősebb hangulat híve vagy akkor léptess tovább... vagy tegyél be egy másik CD-t a lejátszóba. Nálam amúgy egy kicsit elsikkad, nem fogott meg annyira. God Knows I Tried Ezt szerintem akkor is érdemes meghallgatnod, ha idegenkedsz a melankóliától! Ha gonoszkodnom kellene, akkor beleköthetnék a kínrímektől hemzsegő dalszövegbe, a minimalista hangszerelésbe, az ismerős dallamokba, a doboz hangzású maszterelésbe... de ez mind nem érdekel, ha egyszerűen alig mertem levegőt venni a dal hallgatása közben. Mondhat bárki bármit, de számomra ez bizony egy zseniális nóta! High by the Beach Kicsit vicces, hogy ez a szám a tempósabbak közül való, de még így is kifejezetten vontatott. Ezt viszont értsük pozitívan, nem hiába készült hozzá klip is. A melódiák ülnek, kicsit még talán szokatlan is Lanától ez a dallamvezetés, de nekem bejött. Épp csak egy pillanatra, de megint egy új oldalát mutatta meg. A "High by the Beach" című dal videoklipje Freak Egész végig azon gondolkodtam, hogy ez a dal mennyire jó és mennyivel jobb is lehetett volna, ha nem erőltetik a trap-es túlhúzott lábdobot. A baj az, hogy remek dallammal áldották meg ezt a számot és a hangszerelés is stimmelne, de az előretolakodó bumfordi basszus majdnem elrontja az egészet. Ha erre nem figyelsz fel, vagy nem zavar, akkor egyrészt jó neked, másrészt tetszeni fog a nóta. Art Deco Kevés emlékezetes pillanatot hagy maga után ez a szám. Sem dallamilag, sem hangszerelésileg nem villant nagyot és valahogy a feeling sem ránt be. Burnt Norton (Interlude) Rövid, elvont jellegű átvezető, amiben Lana egy verset szaval el, méghozzá T. S. Eliot Négy kvartett című művét. Filozofikus elmélkedés az időről és a hozzá kötődő absztrakt emberi fogalmakról. Annyira magvas, hogy az már görögdinnye, főleg itt, ezen a lemezen. "Biztos..." kategória... Religion Előfordul olyan helyzet, amikor semmi nagyobb hibát nem róhatok fel egy dalnak, de valami mégis hiányzik. Pontosabban lehetett volna több is. A fáradt gitárok, a sóhajtozó vonósok, a tompa dobok és Lana hangja mesterien terelgeti figyelmünket, de valahogy az összképből kimaradt valami. Nem tudom, hogy mi, csak érzem, hogy apróbb színesítések még nem ártottak volna. Salvatore Igazi itáliai hangulatot varázsol elénk Lana, a refrén talán az egyik legfülbemászóbb az albumról. Szerethető feeling, örülök, hogy ahogy haladunk az album végéhez nem fogyunk ki az erős dalokból. Ízelítő a "Salvatore" című dalból The Blackest Day Minőségi fellendülést érzékelek, hiszen ez a dal is telitalálat. Nem térünk el a bevált formuláktól, de a kötelezőt hozza, sőt még annál is többet. A refrén ismét ütős, főleg ahogy Lana énekli, kicsit elnyújtottan. Ha már nem akarunk kicsit begyorsulni, akkor tessék ilyen dalokkal előhozakodni, köszönöm! 24 Az elején nem sok meglepetésre számítottam, pedig... Adjuk át magunkat a hangulatnak és akkor maga alá teper a nóta, ezt garantálom! A hangszerelés mesteri, főképp a rengeteg, de nem tolakodó hangszernek. Kémfilmes vonósok, mozis fúvósok, spanyolos kasztanyetta, a háttérben lavírozó zongora, vadnyugati gitárok, mély hümmögések és mindenek felett a várva-várt begyorsulás! Persze nem kell túlságosan nagy tempóváltásra gondolni, de az eddigi vontatottságot remekül feloldotta. Nem gondoltam volna, de az album egyik legjobbja! Swan Song Erre a számra sem tudok egy rossz szót szólni. Visszatértünk a lassúsághoz, de a melódiák ismét remekelnek. Leginkább a refrének becsapós harmóniaváltása tetszik, illetve az, hogy nincs túlbonyolítva, megjegyezhető, dúdolható, talán még slágervárományos is lehet. Egyet kérnék: címével ellentétben ez ne legyen egy hattyúdal! Don't Let Me Be Misunderstood Furcsa módon a zárás megtisztelő feladatát egy Nina Simone feldolgozás kapta meg. Sikeresen átformálta Lana a saját stílusára a dalt és megfűszerezte még egy kis játékos orgonával is. Nem sikerült rosszul, tisztelgésnek és lezárásnak is megfelel. Szerencsére félelmeim nem igazolódtak be, a Honeymoon nem folytatta a tendenciát, nem volt hajlandó a lejtőn lejjebb menni. Épp ellenkezőleg, megmutatta, hogy Lana tarsolyában vannak még kiváló dalok. Egy-két gyengébb eresztés persze akad, de nem számottevő. Lana három albuma közül érzésem szerint ez áll a második helyen, úgyhogy elmondható, hogy a hölgy rajongói és az iránta érdeklődők egy újabb finom csemegét vehetnek kezükbe. Köszönjük szépen, várjuk a következő lemezt, most már akkor sem aggódom, ha erre idén kerül sor.  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!