Sok vév disznót győz! (Joe Satriani - Shockwave Supernova)
Pactolous
2015-12-20 22:26 
0
2788
| Rovat: Következzen most egy olyan zenész, akinek szólómunkásságáról még nem is írtam, pedig pár éve már figyelem a karrierjét. Neve említésre, zenéje pedig hallgatásra méltó és tulajdonképpen teljesen nyugodt szívvel ajánlhatom bárkinek, de ha szereted a gitár hangját, egyenesen imádni fogod!
Joe Satriani, a félisteni képességekkel megáldott gitárvirtuóz bizony nem akárki. Olyan világsztárokkal dolgozott már együtt, mint például a Deep Purple legénysége vagy Mick Jagger, tanítványai között pedig olyan kis nímandokat találunk, mint Steve Vai vagy Kirk Hammett, talán ismeri valaki őket... Joe nevéhez fűződik az évente megtartott G3 koncertsorozat is, ahol mellette még két másik elképesztően tehetséges gitáros nyúzza a húrokat. Emellett pedig a Chickenfoot nevű szuperprodukció tagja, akikről már kétszer is értekeztem.  Talán valamikor 2005-2006 környékén mutatta meg Papa Satriani néhány számát, akkor eldöntetett, hogy ezt az úriembert figyelemmel fogom kísérni. Azóta mindig meghallgatom az új lemezeit, instrumentális voltuk miatt tulajdonképpen bármikor elővehetőek. Laza, kellemes és szellemes rockzene, mindenféle agresszió nélkül. Idén megjelenő Shockwave Supernova című albuma sem változtatott a recepten: 64 perc gitár-mennyország a legfelsőbb fokon. Shockwave Supernova A kezdő nóta két hangszer brillírozása: a gitáré és a dobé. Joe játéka - mint mindig - elsőrangú, kifejezetten érdekes dallamokkal dolgozik néhol, a refrén téma is kellemes a fülnek, nekem viszont a dobjáték jött be a legjobban. Nem játszom dobon, de pontosan oda tették a pergőfutamokat, a tamjátékokat, a dupla lábdobot, ahová én is tenném. Príma indítás, mit ne mondjak! Lost in a Memory Titokzatosabb atmoszférát üt meg a második nóta, de amikor megváltoznak a harmóniák és erőteljesebbé válik a tempó is, kap egy más színezetet. Megvan az a plusz benne, amitől nem öncélú gitározgatásként tekintünk rá, hanem egy jó számként. Crazy Joey A cím már sejteti, hogy ezúttal egy játékosabb, bohókásabb oldalát mutatja meg Joe és ez így is van. A gitár először mintha csak énekelne, aztán átvált a gyorsabb, Van Halen-t idéző kalapálós futamokra, végül pedig átveszi az uralmat az egész nótán. Egy kis mókázás a lemezen. In My Pocket Kicsit blues-os, néhol a Mike Oldfield-féle Shadow on the Wall-t idézte fel nálam. Több témából áll fel, de a visszatérő motívumok jól vezetgetik a figyelmet. On Peregrine Wings Már a legelős taktusoknál megállapítottam magamban, hogy ezt a számot is szeretni fogom. Ez az a pont, amikor nem lehet megmagyarázni, miért is jó; pont azzal a dallamvilággal rendelkezik, ami engem beránt és nem enged el. Eddig az album legjobbja! Ízelítő az "On Peregrine Wings" című számból Cataclysmic Sötétebb vidékre lavírozunk, de hát ilyen címmel ez nem is csoda. A dobok menetelnek előre, a basszus föl-le lépeget, de az alap mégsem unalmas. Igaz, így lassabban férkőzik be szívünkbe, nekem is kellett két-három hallgatás, hogy befogadjam. San Francisco Blue Pattogós, hol vidám, hol keserkés, de összességében mégis kedvelhető, szellemes nóta. Ez tipikusan olyan szám, amire a koncert közben a zenészek összekacsintanak, mosolyognak és jól érzik magukat. Szótári értelemben vett örömzene. Keep on Movin' A gitár mellett most egy másik hangszer, a zongora is brillírozik emellett pedig akadnak megkapó dallamfutamok is. Nem árt ennek sem a többszöri meghallgatás, de idővel ezt a számot is megszerettem. All of My Life Kellemes, andalító de nem klasszikus lassú szám. Olyan középgyors nóta, amiben mesteri melódiák ringatják el lelkünket és mindeközben Joe néha variál is játékán: például egy helyütt "ponyvaregényes", vadnyugati módon pengeti a gitárját, másfajta hangulatot is kölcsönözve ezzel a dalnak. Ízelítő a "Shockwave Supernova" című számból A Phase I'm Going Through Érdekes dallamokkal dolgozó, rapszodikus hangulatú nóta. Nem sok különleges motívuma van, de az egyes részek egy igen fogyasztható egésszé állnak össze. Scarborough Stomp Ismét egy bohókás dal, ahol a gitár sok helyen ismét az ének szerepét tölti be, ugyanakkor egy kissé mégis elsikkad a többi kiválóság között. Az a fajta szám, amivel nincs sok baj, csak éppenséggel kevés a kiemelkedő elem benne, nehéz felidézni. Butterfly and Zebra Mintha csak egy altató lenne, amit az ágy mellett elgitározik az ember... gondolom rocker-eknél ez megy az esti mese felolvasása helyett. Egy egészen apró, szép és aranyos intermezzo. If There is No Heaven Az album végéhez közeledve Joe egy tempós dallal emlékeztet minket arra, hogy a rock, akárcsak a törpök élete nem csak játék és mese. Melódia ügyben és virtuozitás tekintetében is hozza az elvárt szintet, egy kifejezetten remek nóta a finálé előtt. Stars Race Across the Sky Kísérletezgetőbb, több hangszert is felvonultató szám, szolidan vezetgeti a hallgató figyelmét, de igazán csúcsponttal nem rendelkezik, csak úgy folyik végig. Goodbye Supernova Eljött a búcsú ideje, ehhez mérten egy merengős, lassabb tempójú számmal köszön el Joe tőlünk. Elképesztő hangokat ad ki a gitár megint magából, de én a basszusgitár szólamaitól is majdnem összepiszkítottam magam: elképesztően jól szól! Talán lehetett volna több is, de így sem rossz. Ízelítő a "San Francisco Blue" című számból Utóbbi mondat a legjobb végszó az egész lemezre (éljen a képzavar!). A Shockwave Supernova nem lett egy legendás album, amire évek múltán is ujjal mutogatunk vissza, amire alfaként és omegaként hivatkozunk majd zenei klubokban. Egy korrektül összerakott gitárlemez a műfaj egyik királyától, nem több, de nem is kevesebb. Zenélőknek és zenét hallgatóknak mindenképp ajánlott, hiszen remek időtöltés, aki pedig nem ismerte eddig Joe munkásságát, lásson hozzá a bepótoláshoz! Hallgassa meg ezt, vagy a 2006-os Super Colossal-t, esetleg nézze meg YouTube-on valamelyik koncertfelvételét!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!