Kicsit fáj (Hurts - Surrender)
Pactolous
2015-12-09 23:10 
0
4282
| Rovat: Nem alakulhat minden úgy, ahogy én szeretném. Ez sajnos egy olyan tény, amit el kell fogadnom, főleg ha zenekarokról van szó. Ők ugyanis nem az én ízlésemnek akarnak megfelelni. A Hurts egy kifejezetten szimpatikus, újkori szintipop duó, még most is. Viszont úgy tűnik csónakjukat egy olyan irányba állították, ahová ha tovább eveznek, én félúton kiszállok. De még bízom benne, hogy jön egy kisebb (új)hullám és visszaállunk alapállásba.
Most, hogy kellőképpen megadtam az alaptónust, hadd mondjam el, hogy nem történt tragédia, a Hurts még mindig hallgatható és borítékolható a siker. A bajom inkább az, hogy a második albummal előrevetített sötétebb hangulatnak nyomát sem fedezem fel az új Surrender című alkotáson, pedig én azt találtam szimpatikusnak. A srácok inkább a sikereket lovagolják meg, ami egyáltalán nem megvetendő dolog, a zeneipar ilyen, csak ettől nekem ez még nem gyerebe. Az új lemez sokkal több kommersz felhangot tartalmaz, úgyhogy a minőségből visszavettek a fiúk, de aki bírta a Miracle-Blind vonulatot, az szerintem biztosan nem érti, miről is fecsegek.  Surrender Rövid felvezetése a lemeznek, egy gospel beütésű kórus énekli el többször a lemez és ennek az intrónak a címét. Nem túl változatos, különösebben ötletesnek sem mondanám ráadásul a gospel-t máshol, másik dalban nem halljuk viszont (csak a bónusz szekcióban) szóval még különösebb értelme sincs. Some Kind of Heaven Az első kislemez főszereplője, az album felvezető száma. Pozíciójában kiválóan helytáll, a bandához képest még tempós is, ez még szerintem remekül beilleszthető a többi Hurts sláger mellé. A "Some Kind of Heaven" című dal videoklipje Why Itt már érezhető, hogy sajnos a siker szele megcsapta a fiúkat: több dalnál is átestek a ló túlsó oldalára, ennél is. Csak a középrésznél tartogat érdekes megoldásokat, a maradék rész egy szokványos popdal, némi akusztikus gitárral. Semmi sötét hangulat, szintipop feeling, nosztalgia hangzás. A Hurts-öt nem az ilyen dalokért szerettük meg... Nothing Will Be Bigger Than Us Valahol örülök is, hogy nem csak a szomorkás süppedést kapjuk, hanem készültek a fiúk lendületes dalokkal is, de azért nagyrészt csak értetlenül nézek magam elé. Ez például simán lehetne egy aktuális house sláger is, nagyjából akárkitől. Amiért mégsem haragszok rá annyira, mint az előző számra, az azért van, mert a maga módján fülbemászó és hangulatos. Valahol azonban mégis túl sok a jóból. Rolling Stone Persze nem arról van szó, hogy idegenkedem a változástól, a megújulástól, csak ne legyen karakteridegen. Ez a dal például ízig-vérig, tetőtől-talpig Hurts. Darkos, monumentális, szövegileg is érettebb, ugyanakkor hangszerelésileg változatosabb, mint például a legelső albumon lévő számok és több a kísérletezgető hangszín, effekt. Erről van szó kérem szépen! Lights Na akkor most hadd mondjak ellent magamnak! A funky disco vajon a Hurts világa? Nem mondhatni, ebben a dalban mégis ezt a hangzást vették elő. Remek stílusgyakorlat, kevés szöveg, sok zene és rengeteg nosztalgia. Nem olyan, amit megszokhattunk a fiúktól, de lerí róla, hogy szeretetből készült. Az ilyen egyszeri meglepetéseknek tudok örülni! A "Lights" című dal videoklipje Slow Hasonlatos a Rolling Stone-hoz: kellemesen vontatott, telt, deep house számokból ellesett finomításokkal átszőtt dal (ó, és az a szubbasszus... max hangerőért kiált!). Enyhe erotikus felhang is felbukkan kevés és kicsit ötlettelen szöveggel, de ez talán nem annyira zavaró. Kaleidoscope Majdnem-wellhello Hurts módra. Könnyen megjegyezhető és hát sajnos valljuk be, könnyen el is felejthető szám, kevés emlékezetes momentummal. Akik az erőfeszítés nélkül befogadható popszámokat szeretik, azok megtalálják a számításukat. Wings Azt hiszem elérkeztünk a Hurts pályafutásának leggyengébb dalához. Sajnos minden tekintetben sablonos: a dallamsor a legtöbbször használt 4 akkordra épül, a refrén szövege aligha lehetne kevesebb és tulajdonképpen a kóruson kívül semmi pozitívat nem tudok mondani róla. Nagy csalódás, és ehhez bizony eddig nem voltunk hozzászokva... Wish Az alapalbum záródala egy szép, zongora alapú ballada, ami mesterien teljesedik ki a végére, igaz ez sem mentes a klisés megoldásoktól, de a végeredmény kifejezetten kellemes. Szerintem a falzett hangon énekelt refrént is lehetett volna normális férfi módjára előadni, de hát valamivel be kell nedvesíteni a hölgy hallgatók alsóneműjét is. A "Wish" című dal videoklipje A Deluxe változat három számmal gazdagabb, no de három milyen számmal? Hozzászoktam már, hogy egy közepes lemez bónusz dalai között akadnak gyöngyszemek, amik simán megérdemelhették volna, hogy ne tolják félre őket és felkerüljenek a lemezre. A Perfect Timing minden ízében megfelel az elvárásaimnak és még a zenekarra sem hoz szégyent. Tetszetősek a harmóniák, szellemesek a 80-as éveket idéző dobok, a szaxi szexi, a visszafogott hangulat. Méltatlanul háttérbe szorított darab! A Weight of the World refrénjében megint a fejhangokat erőltetik a srácok, pedig nyugodtan elhagyhatták volna. Mindenesetre túl lehet rajta lendülni, hiszen a blues-os dallamok és a vontatott ritmus ügyes párosítás. A hangszerelés is szimpatikus, bár az lehetett volna gazdagabb is. Minden apró botlása ellenére még így is jobb a lemez leggyengébb számánál. Végezetül a Policewoman lepett meg, de rendesen. Mikor megláttam a címet, nem tudtam ellenállni, egyből Ákos és Inti "gigaslágere" jutott eszembe a kilencvenes évekből. Szerencsére a Rendőrnőnél jobb ez a szám, még ha a témaválasztáson kívül nincs is más kiemelkedő benne. Hurts-ösen vontatott, búgnak az orgonák, visszatérnek a gospel-es kórusok és még egy kevéske deep-es torzítás is befurakodott. Tényleg nem rossz, na! Én sajnálom a legjobban, mert az Exile elképesztően jó számokat hordott a hátán és bíztam benne, hogy továbbfejlődnek a fiúk, de a Surrender-nek nem tudtam megadni magam. Egy lépés előre, kettő vissza és ez egy harmadik lemeznél aligha bocsátható meg az én szememben. Mondom, a döntés érthető üzletileg, de szerintem túlságosan nagy mértékben akartak megfelelni a tömegnek. Valószínűleg az idő őket igazolja majd, nem az olyan halk hangú ellenállókat, mint én. Remélem a negyedik Hurts album hűbb lesz a gyökerekhez és a frissességet, újszerűséget nem abban látja majd, hogy olcsó popdalokkal hozakodik elő.  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!