Én sem tudom a virág nevét... (AnoHana)
Pactolous
2014-09-12 12:55 
4
4089
| Rovat: Elég sokat írtunk mostanában animékről, nem? Nem váltottunk profilt, de valóban szívünkön viseljük a japán rajzfilmek világának népszerűsítését, egyúttal szeretnénk eloszlatni azt a tévhitet, hogy ezek mind gyermekeknek szólnak. Új infó ez neked? Hát nem figyeltél eddig?
Ha lusta lennék, akkor csak belinkelném ide az Attack on Titan sorozatról szóló cikkemet, és rögtön világossá válna, hogy ez a műfaj nem feltétlenül a fiatalabb korosztályt célozza meg rajzolt mivolta ellenére. Szerencsére nem vagyok lusta (bvahahaha!!!!... na persze), így a bizonyítás egy másik módját választom. Most egy brutalitás nélküli darabot néztem ki, de aggódni nem kell; nem ússzuk meg könnyek nélkül, legyenek azok férfias elérzékenyülések vagy tinilányos bőgések.  Az Ano Hi Mita Hana no Namae wo Bokutachi wa Mada Shiranai (angol címén: We still don't know the name of the flower we saw that day; ezt sem fogom többet leírni, inkább használom a közkedvelt rövidítést: AnoHana) egy kifejezetten rövid, csupán 11 (és egy különálló) résszel operáló anime, ami bizony semmi hiányérzetet nem hagy maga után, ergo folytatásra ne is számítsunk. Normál esetben ennek nem örülnék, de ahogy említettem, a sorozat egy kerek egészet alkot, ide több már nem kell. De miről is szól a történet? Főhőseink hatan vannak, mint a hét törpe mínusz egy. Jinta Yadomi (becenevén Jintan), egy életunt, zárkózott, de jószívű kamasz. Chiriko Tsurumi (Tsuroko) a kötelező okos leányzó, higgadt, racionális, hideg szépség. Naruko Anjou (Anaru) teljesen az ellenkezője Tsuroko-nak: kicsit naív, kicsit szeleburdi, másoknak megfelelni vágyó lány. Atsumu Matsuyuki (Yukiatsu) tűnik a legérettebbnek a társaságból, nem hiába népszerű a lányok körében. Tetsudo Hisakawa (Poppo) a csapat bohóca, poénmester, mókagyáros, nagy világutazó. Végezetül pedig nem hagyhatjuk ki a központi figurát, Meiko Honma-t, azaz Menmát, aki egy végtelenül tünemény, aranyos, kedves, jószívű, kissé talán gyerekes hölgyemény. És halott. Az anime nyitódala
Jól láttátok, halott: ez az anime alapkonfliktusa. Menma már vagy 10 éve meghalt, mikor a kompánia még csak kis gyerekekből állt. Érthető módon ez a tragédia felőrölte a csapatot, így jóformán tíz esztendeig nem is nagyon beszéltek egymással, „szétszéledt azóta az a szépreményű jó kis társaság”. Most viszont Menma újból megjelent, de csak Jintan előtt, egyedül ő láthatja, hallhatja. Nem a klasszikus kísértést kell elképzelni; Menma egyszerűen csak úgy ott terem Jintan szobájában, játszani akar, enni kér, hiába öregedett a többiekhez látszólag, erejéből, életkedvéből semmit sem vesztett. De miért jelent meg? És miért csak Jintan látja? Sokkal többet nem is akarok elárulni a történetből, bár az alapszituációból már ki tudjuk következtetni, hogy milyen végre számíthatunk, tehát ezen a téren nincs meglepetés, az apróbb dolgokat azonban jobb, ha látjuk. Amiben az anime nagyon erős az a témaválasztás: a gyász feldolgozása gyerekként, majd kamaszként, illetve, hogy a kimondatlan és tisztázatlan problémák hogyan is gyűlhetnek, torlódhatnak fel, ezeket miképp is kell megoldani. Jintan-ék tíz évig tartó mosolyszünetének meg volt a hatása, és most, hogy Menma rejtélyét is meg kell oldani, ezekkel szembe kell nézni. A karakterek közötti konfliktusok remekbeszabottak, lesz itt kérem szerelmi háromszög, féltékenység, bűntudat, keserűség, és akkor a mellékszereplőkre még nem is tértem ki. Sokak talán ezért lassúnak, csöpögősnek tarthatják a sorozatot, szerintem viszont kifejezetten megható. Az utolsó részben konkrétan egy szembesítésnek, egy érzelmi túlcsordulásnak leszünk szem- és fültanúi, és bizony ott már elő lehet készíteni a százas papírzsepi készletet, mert ezt a befejező epizódot száraz szemmel csak egy droid bírja ki. Az anime záródala
Technikailag most is majdnem kifogástalan művel van dolgunk, talán Menma ábrázolása lehetett volna felnőttesebb, valahogy nem érződik az, hogy ő kvázi a többiekkel egyidős, bár gondolom, ez a karaktere miatt van így. Az opening elsőre kuszának tűnik, de megszokható, az ending viszont fenomenálisan gyönyörű. A három lány szinkronhangja felelős az énekért (és micsoda sztárparádé kérem szépen: Kayano Ai, Tomatsu Haruka, Hayami Saori, mondanak ezek a nevek bárkinek is valamit?), és akárhányszor ezt dobja ki nekem a véletlengenerátor a telefonomban, el kell bújnom az emberek elől, vagy ütemesen elkezdek ásítozni, hogy indokolt legyen a könnyes szem. Brutális! Ahogy az anime is. Egy emocionális emberi habverő. Ahogy haladunk az elkerülhetetlen, sejthető végkifejlet felé, egyre jobban szorul össze a szívünk, közben pedig szidjuk a készítőket és felmenőiket, amiért egy ilyen művet tettek le elénk. Az AnoHana egy kiváló dráma, ami tartalmaz könnyed elemeket, de súlyos kérdéseket tesz fel, tárgyal ki, szerethető szereplőkkel, jó zenékkel, mindenféle különösebb vagy zavaró időhúzás nélkül. Akármerre nézek, nagy többségben csak dicsérő szavakat olvasok róla, és én sem tudok máshogyan vélekedni róla. Személy szerint mindenkinek csak ajánlani tudom, bár aki irtózik az animéktől, nem ezzel fogja a műfajt megszeretni a sok pityergés miatt. Nálam viszont kedvenccé avanzsált, és biztos, hogy még jó párszor meg fogom nézni!  Az AnoHana első része
|
Hozzászólás
2015-01-03 00:17
Van ami megváltoztatja az embert :/
Dee, nem kell aggódni, régen az Oroszlánkirályon sírtam
2014-12-31 16:33
Te egy érzéketlen droid vagy, drága Barbo
2014-12-28 12:40
Ajaj, akkor ezek szerint én egy droid vagyok
Tetszett az anime, de bennem azért van pár tüske.
De azért én se vagyok kőből, Menma karakterét imádtam
2014-09-12 15:59
Egyike azon animéknek, amiket Pactolous mester ajánlott nekem! Bizony, ez az ördögi kör már beért, már ő ajánlj nekem néznivalót! Olyan büszke vagyok
De a témánál maradva, maximálisan egyetértek a leírtakkal! Az elején nem értettem miért hatotta meg ennyire ez az anime, de az utolsó részeket már én is végigbőgtem. És ezt büszkén felvállalom, bárhol, bármikor!
* jelölt mezők kitöltése kötelező!