Hússzor karcol a tok (Ákos - Karcolatok 20)

A tavaly év végére datált Karcolatok 20 turné majdhogynem rögtön az elektronikus 2084-es országjárás után indult el. Az egyik oka annak, hogy nem írtam koncertbeszámolót anno, pont ez volt, mert úgy érzem a rövid idő és a nem túl tiszta koncepció rányomta a bélyegét a jubileumi koncertekre. Egyszerűen nem éreztem azt az újdonságot, mint az Andanténél, és nem is lapított agyon a katarzis, mint a 40+-nál. Miért is?

Ákos már jó előre beharangozta, hogy az előadások az első szólólemezének, a Karcolatoknak állít emléket, az összes dalt eljátsszák róla, eredeti sorrendben, de némileg átdolgozva őket. Ez adja a koncertek magját: előtte felvezetésként ritkán vagy sosem játszott számokat vesznek elő, utána pedig jönnek a slágerek. Amikor ezt meghallottam, kicsit furcsállottam ezt a felépítést, de egyrészt örültem, hogy minden szám sorra kerül, jó párat szerettem volna már élőben és átdolgozva is hallani, másrészt kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet az a bizonyos „ritkán vagy sosem játszott” szekció. Ez az! Erre vágyok már mióta! No, azért nem eszik olyan forrón a kását…

Épp, hogy csak fél percig csendülnek fel a Hello szimfonikus változatának kezdő taktusai, amikor megszólal az igazi intro, Az Én Filmem Kész. A koncertek elindításával sosem volt gond, ez a szám ide lett kitalálva és nagyon jól szól. Itt azonban már észrevehető a furcsaság: nem játszik a teljes zenekar! Bizony, egészen a Karcolatok első számáig a 2084-es trió bazsevál ismét. Hiába kerül elő több dalban is az akusztikus gitár, én úgy éreztem, mintha az elektronikus turnéból kiszórt morzsákkal kellene beérnem; azaz a repertoár kapkodás áldozatává vált. Egy nem éppen favorit dal folytatja az Ákos zárószámok sorát, az Egyetlen Hívó Szó Elég. A hangszerelés egész tetszetősre sikeredett, de sajnos pont a beindulásnál vágják félbe, hogy bejöhessen a kórusok és vonósok nélküli Még Közelebb. Kicsit üreskésnek hat így, de hát nincs mit tenni, csak hárman vannak a színpadon. Mielőtt még eluralkodna rajtunk a kétségbeesés, jön két olyan dal, ami visszaállítja a reményt bennünk: az Örök Áprilisnak nagyon örültem, szépen, telten szól, és a fontos szerepű Játsszuk El hallatán is a popsimat vertem a földhöz. Utóbbiban érdekes a gitárszóló helyett szintetizátort hallani, de a nóta így is működik. A Lepkegyűjtő folytatja a sort, a 2084-es változatban, azaz Bánfalvi Sanyi elektronikus dobszettje itt is analóg hangokra lett beállítva, mintha szinti lenne. Kicsit módosítottak azonban rajta, más, mint amit az előző koncert DVD-n hallhattunk, és ez furcsa változást ad neki, nem feltétlenül a jó irányba. Arról nem is beszélve, hogy technika ide vagy oda, szerintem ez a dal így nem is üt annyira. Nem úgy, mint a következő, ami a Tabula Rasa egy szál gitárral

TUDTAD? Ezúttal - talán első alkalommal - kimaradtak a Bonanza Banzai számok a repertoárból; az összes szám Ákos szólókarrierjéből származnak.

előadva! Igen, az ilyet szeressük ám, de nagyon! A diszkósra vett Szeress Így azonban megint csak zavart tekinteteket hoz elő: lapos, megnyirbált, nem is illik ide. A Tengermoraj viszont így, lecsupaszítva is passzol a műsorba. Ezzel zárul is a felvezetés, hiszen a zenekar többi tagja végre feljön a színpadra (és Lepe ezzel távozik is… miért, kérdem én?).

Az igazi csemegék még csak most jönnek, a Karcolatok lemez anyaga a Tanulékony Szörnyeteggel veszi kezdetét. Az albumverziót vették alapul, nem pedig az Élő Dalok/Arénakoncert változatot, és bizony örülünk a változatosságnak. Gitárdús, örömzenés, szolid szintidallammal; ez amúgy innentől kezdve majdnem mindegyik dalra igaz lesz. A Hold On például kifejezetten pattogós lett, és Ákos ismét beleszőtte a – csak koncerteken elénekelt – magyar dalszöveget. Örök kedvencem, a Hauber Zsolti által megkomponált Átkozz El (Az Isten Dalol) is nagyban hasonlít az eredetire, a végére azonban begyorsulunk, és miközben Ákos hangja végérvényesen betölti a koncerttermet, azon gondolkodtam el, hogy miként is születhetnek meg ilyen briliáns dallamok és szövegek egyes fejekben. Zseniális! A triolásra torzított Girl in the Café különbözik a legnagyobb mértékben 20 (most már 21) éves ősétől: örültünk volna az eredetinek is, de így is faintos, sőt, bulizósabb. A Lámpagyújtogató Dala nem okoz meglepetést, hiszen az Andante verziót finomították tovább. A hangszerelése tartogat ínyenc megoldásokat, pedig ugye a vonósokat most ki kellett hagyni a játékból. Ismét egy felismerhetetlenségig átvariált darab következik, az anno bónusz számként tetszelgő Menekülj című dal. Ákos ezt a koncerteken úgy konferálta be, hogy nem akarták a cikinek ható, lovagmetált újra felidézni, ezért ezt is átszabták a mai igényeknek megfelelően. Érdekes, a 2006-os, 2007-es turné során azért nem módosítottak ennyit rajta, de a végeredményt meghallva nem is érdekel már. Ez a változat magával sodort, imádom! Kedvenc harmóniáim vezetik a verzéket, a refrén majdhogynem másodlagos szerepet tölt csak be, a főszerepet a szinti és a csillogó gitárszőnyeg veszi át. Remek tempó, óriási hangulat: hatalmas gratula Szakos Krisztiánnak!


Ízelítő a "Karcolatok 20" koncert DVD-ből
Ne meneküljünk messzire, inkább izzítsuk be a második korongot! A szünet után a Hello indul el (ami nélkül, ugyebár, nincs koncert soha többé). Annyiféle módon szólalt már meg ez a dal, hogy kifejezetten örültem annak, hogy a ’93-as eredeti(hez hasonló) szólal meg. Annyit azért variáltak rajta, hogy belecsempészték a dal végébe a szimfonikus változatot is, ezzel egyfajta filmzenei hatást kölcsönözve neki. Érik az a nagyzenekari turné szerintem… A sort a Tudnom Kell folytatja, László Attila szerzeménye, ami nekem sosem tartozott a kedvenceim közé, itt azonban olyan bohém, örömzenés a hangszerelés, hogy kifejezetten megszerettem. A Keresd Meg a Lányt sosem szólt még ilyen jól, és szerencsére ehhez nem is nyúltak hozzá különösebben. Másik kedvencemhez már annál inkább, a Minden Élet szerintem egy kicsit túlhangszerelt is lett. Imádom Samu basszusait, először mégis furcsa volt, nem odaillőnek éreztem. Imádtam az eredetiben a torzított gitárt is, meg a remek kórusokat, de hát ez is sokat finomodott az idők során. Mindenesetre a vége felé ez a szám is beindul és gyönyörűen beleolvadunk a Karcolatok záróakkordjába, a félelmetes és sejtelmes Én Leszek című tételbe. Ha lehetséges, most még ijesztőbb és hatásosabb lett ez a nóta, hiába egyszerű, mint egy papírlap, a lélek legbelsőbb bugyraiba is beférkőzik!

Letudtuk a B-oldalas dalokat, valamint a jubileumot is, most már jöhetnek a közönségcsalogató slágerek is. Nincs ezzel semmi baj – normál esetben -, most azonban ez is nagyon töményre sikeredett. Az Örvény még örvendetes, hogy előkerült, ráadásul az eredeti verzióban, bár Zalán már nem kísérletezik a slide hangzással. „Végre egy ismerős szám, ugye?” – kérdezi Ákos a dal végénél, és hát igen… Végre. Szeretném már a parkoló pályán látni huzamosabb ideig, de úgy látszik még ennek nem jött el az ideje. Örökös kedvencemnek azonban nagyon örültem: a Majom a Ketrecben még sosem szólt ilyen monumentálisan, epikusan. Kattogós R’n B-s dobok és trombiták kontrasztja teremtik meg azt a hangulatot, amitől a hideg ismét kiráz, de jó értelemben. Ennek ellenpontja az Érintő, ami ezúttal Janicsák Veca, és drum ’n bass-es begyorsulás nélkül szólal meg. Annyira sosem szerettem meg ezt a dalt, a Táncolj a Tűzön Át sokkal több örömmel töltött el. Óbégatás ezerrel, majd ismét egy agyonjátszott darab lohaszt le minket, az Ölelj Meg Újra. Egy darabig őt sem szeretném koncerten hallani. A Fénybe Nézz egyelőre más tészta, alapból szimpatikusabb, mint az Érintő, csak ne váljon ez is túljátszott számmá. Zárásként mi is érkezhetne, ha nem az Ilyenek Voltunk? Nem ismétlem magam… Persze értem én, hogy ha már ünnepi koncertsorozat, akkor a legnagyobb slágereknek is helyet kell szorítani, de így azért akkor is túl tömény volt. Az első Karcolatok 20 előadást ezért is éltük meg csalódásként, a második azért már jobban feküdt, igaz akkor már tudtuk, hogy mire is számítsunk.

A "Girl in the Café" című dal Karcolatok 20 változata
A konferanszok ezúttal ki lettek hagyva, így a felvétel összerántottabb és hallgathatóbb is. Persze nincs bajom Ákos hasfalszaggató humorával, de így nem is fogunk rájuk unni. A DVD minősége kiváló, nagyszerű nézni, ahogy a zenészek örömből muzsikálnak és élvezik, amit csinálnak. Örvendetes tény, hogy a második korongon az obligát klipek és dokumentumfilm mellé még befért az eddig DVD-n meg nem jelent (idén 20 éves, hát persze) Test lemezbemutató koncert, vagyis az első, önálló Ákos hepaj az akkori BS-ben. Tiszta nosztalgia: lófarok, női vokálok, vállalhatatlan frizurák, Hauber a másik szintinél… kötelező darab!

Akárhogy is szidtam itt-ott a jubileumi turné anyagát, azt azért be kell vallanom, hogy azért valamennyire összeállt már bennem, így a CD és DVD után. Nem ez minden idők legjobb Ákos turnéja, ahogy írtam feljebb is, a katarzis elmaradt, ugyanakkor olyan átdolgozások születtek meg, amiket vétek lenne kihagyni. Egy kicsit átgondoltabb koncepcióval sokkal nagyobbat is üthetett volna, vagy akár egy másfajta dalsorrenddel (és Lepét sem kellett volna ennyire a háttérbe szorítani). Rajongóknak kötelező vétel, Ákossal ismerkedőknek azt ajánlom, először másnál hallgassanak bele/nézzék meg. Ja és persze még annyit, hogy nem feltétlenül kell erre az örök fanyalgóra hallgatni, aki én lennék.