Újratervezés szükségeltetik (Gareth Emery - Drive)
Pactolous
2014-05-05 22:20 
0
3634
| Rovat: Az utóbbi időben már tényleg kezdek komolyan kétségbeesni, ha egy trance előadó szerzői lemezét veszem célba. Vagy az fordul elő, hogy nem sikerül megfelelni az elvárásoknak, vagy pedig teljes 180 fokos fordulat következik be, és teljesen eltávolodik az illető a saját világától. Pozitív csalódás egyre ritkábban ér. És most itt van az angol fenegyerek, Gareth Emery második albuma, ami kicsit mindhárom kategóriából szemezget, a kritikus nagy bánatára.
Mivel még Gareth Emery-ről nem írtam eme oldal hasábjain, kicsit vizsgáljuk meg a munkásságát. Az úriember 2002-ben robbant be a köztudatba a Mistral című opusszal, igaz, akkor még GTR álnéven. 2004-től azonban már a jól ismert név jelent meg a kislemezek borítóin, azóta olyan slágerekkel örvendeztetett meg minket, mint például a Metropolis, a More Than Anything, a Sanctuary vagy éppen a 2012-es bombával, a Concrete Angel-el. A saját számok mellett rengeteg remix elkövetője is, jellegzetes hangzásvilágát képes bármilyen számra finoman ráerőltetni, ezzel kifacsarva azt és valami új hangulatot adni neki.
 2010-ben érezte azt Gareth, hogy most már itt az idő egy szerző lemezhez is, ekkor jelent meg a Northern Lights című album. Amellett, hogy jó pár slágert kitermelt ez a korong, kifejezetten összeszedett és kidolgozott volt, nem is értem, miért nem írtam róla anno. Azóta sem tétlenkedett Gareth, és bár voltak kikacsintások ide-oda (egy kis breakbeat itt, egy Britney remix ott), az elvárt minőséget mindig hozta. Idén érkeztek meg az első örömhírt hozó fecskék, miszerint új lemez készülődik, ennek voltak előfutárai a U és a Lights & Thunder című számok. Előbbi instant sikervárományos, utóbbi egy szokatlan, klubos dalocska. Vajon milyen albumot hoztak magukkal?
Entrada Egyszerű, kicsit hatásvadász dallamú, kommersz house beütésű dallal indít a lemez, ami bizony nem késztetett örömujjongásra. Nyomokban még érezhető a klasszikus Gareth Emery-hatás, így nem húzom le a vérbe, de sajnos már itt ízelítőt kaphatunk abból, hogy mire is számíthatunk az elkövetkezendőekben.
Dynamite (feat. Christina Novelli) A Concrete Angel-nél nagyobb dobást megeszközölni, olyan mintha a 21-ben a húszas lapra még egyet kérnénk abban a hiszemben, hogy nyerni fogunk: elvileg nem lehetetlen, de elég kicsi az esélye. Az, hogy ismét Christina énekel ebben a dalban, arra enged következtetni, hogy a cél ez volt, de hát ugye a tények makacs dolgok. Hozzáteszem, csak a teljesség kedvéért, a nóta kellemes, bár közel sem lehengerlő. Megint az van, hogy egyszerű, mint a faék, de egy jóféle remixben akár még ütőssé is válhat.
Eye of the Storm (feat. Gavin beach) Kezd a színvonal feljebb emelkedni, ez a szám már mutat néminemű fejlődést. A kiállás remek, a hangulat atmoszférikus, de a hangszerelés még így is súlytalan. Ebből is megvárnék egy átdolgozást, mielőtt végső ítéletet hoznék.
Javelin (with Ben Gold) Markus Schulz után most Gareth és Ben Gold próbálkozik meg az Omnia-féle hangzásvilággal. A recept nem túl bonyolult: kell egy szimpla, különösebb zenei képzés nélkül is eljátszható dallam, alá egy elszállós hangszerelés, és voilá, kész az instant klubhimnusz! Tulajdonképpen ez így kicsit működik is; a lóláb ugyan kilóg, de a melódia megragad a fejben. A "U" című dal videoklipje Beautiful Rage (feat. LJ Ayrten)
Az ötödik számnál végre elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor valami olyasmit kapunk, ami méltó Gareth nívójához. Az úriember eddigi munkásságát ismerve ez az a vonulat, amit kéne hozni, hiszen ebben minden benne van, amire az egyszeri trance imádó vágyhat. Mély, érzelmes hangszerelés, kellemes női ének, minőségi kidolgozás; nem is értem, mi szükség van a klubos, töltelékslágerekre, ha az illető képes ilyen gyöngyszemek összekraftolására is.
Million Years (feat. Asia Whiteacre) Ez a nóta úgy vezet be minket a málnásba, hogy azt egy ravasz pedofil is megirigyelné! Vonósokkal megtámogatott énekes darab, ebből micsoda számot lehetett volna kihozni! Erre megint megszólalt a „Vigyázz! Ebből nem lesz így Beatport No. 1!” riasztó, és el kellett rontani egy sablonos, house-os megszólalással. Kihagyott ziccer, bízzunk egy jó remixben!
Firebird Nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba, hiszen hirtelen Gareth Emery-t véltem felfedezni ebben a dalban! De félre cinizmus, ez egyáltalán nem meglepő, hisz mintha csak az Exposure modernebb (és lassabb) kistestvérét hallanánk. Kicsit furcsa, hogy normális esetben egy ilyen dalt elmarasztalnék azért, mert 2009 óta nem sok újdonságot tud felvonultatni, de jelen esetben ettől el kell tekintenem és inkább örülök az ismerős hangoknak.
Soldier (feat. Roxanne Emery) A két tesó újra összejött (na, nem úgy!), ráadásul Gareth elmondása szerint ez az egyik kedvence a lemezről; ez csak jelent valamit, nem? Nos, ha nem is lett forradalom a dalból, annyira nem is kell szégyenkezni. Tény, hogy sem a dallamvezetést, sem a hangszerelést nem lehet egyediséggel vádolni, de a végeredmény egész kellemes.
Lights & Thunder (feat. Krewella) A lemez végére szorultak a slágerek, ezekből az első (technikailag a második) eléggé megosztó jellegű. Nekem végül is tetszik, mert érzékelhetők a Gareth-es hatások, ugyanakkor a mostanában divatos, keménykedős világ is megjelenik, de mégis dallamosan (a sikítós szintik különösen tetszettek). Érdekes, hogy Omnia remixben annyira nem működik a nóta, úgy látszik ennek csak ez áll jól.
Ízelítő a "Lights & Thunder" című dalból U (feat. Bo Bruce)
A második nagy dobás, ami már most előkelő helyet foglalhat el 2014 nagy slágerei mellett. Mind dalszövegileg, mind hangzásilag megfelel a Gareth-tel szemben felállított követelményeknek. Méltó kísérője a Concrete Angel-nek, pedig hozzá azért nem ér fel, de ott lohol szorosan mögötte. Így is, és különböző remixekben is szuper szám, ennél jobban már tényleg nem tudom dicsérni.
Long Way Home A záróakkord ismételten Gareth egyik titkos kedvence, és akár a miénkké is lehet. Ez is egy olyan világot képvisel, amiből többet is elviseltünk volna a lemezen, hiszen minden ízében precíz, kidolgozott, minőségi munka. Ezt a szintet kellett volna hozni az összes dalban, és akkor most boldogan adnék 10/10-et!
Egyik szemem sír, a másik meg kripta. A Drive nem lett igazán kiemelkedő album, a Northern Light után pedig kifejezetten csalódást keltő. Utálom ismételni magamat, de kénytelen leszek, hisz úgy látszik ez a trend: nem tetszik, hogy ilyen különleges kvalitással bíró egyének elodázzák tehetségüket. Itt is érződik, hogy Gareth nem mindennapi dalszerzői képességekkel bír, mégis képes elszórakozni ilyen kisujjból kirázható, egy-nyári house dalokkal. Nem baj, ha kísérletezget az ember, ha a stílusok között lavírozik, de szerintem ez még mindig nem a megfelelő módja. Gareth új lemeze – akárcsak sok más sorstársának az utóbbi időben – bizony lehetett volna sokkal-sokkal ütősebb is!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!