Ez nem horrorfilm (Markus Schulz - Scream 2)

Á, felejtsük is el, már úgyis megírtam. Térjünk rá inkább a Scream 2-re, ami már címével is felkelti a figyelmet. Bizony, ez a 2012-es Scream egyenes ági folytatása! Nem túl fantáziadús elnevezés, még ha tudom is, hogy az úriember ezzel akarta érzékeltetni, hogy maradt még benne pár nóta. Igaz, így legalább tudjuk, mit várjunk: az a hangulat, amit az előző lemezen megismerhettünk, most folytatódik, nagyjából ugyanannyi dallal, ugyanolyan stílusokban. Aki azt szerette, ezt is fogja, aki húzta a száját, itt is fogja. Rám mindkettő jellemző volt, és most is így alakult: a Scream 2 előzetesen többnek mutatta magát, mint ami valójában, de amúgy egyáltalán nem rossz album!

Reloaded

A kezdéssel mindenesetre nincs baj: nem egy bonyolult tétel, de a dallamok hatásosak, a hangzás beránt, és meg is mutatja, mire lehet számítani az elkövetkezendő 70 percben. A monumentális kiállás különösen tetszett, ott egy pillanatra megmutatkozik, hogy mire is képes Markus ereje teljében.

Revolution (with Venom One feat. Chris Madin)

Ami Armin-nak tavaly a This is What It Feels Like volt, az most Markus-nak ez a szám. Slágerlistákra szánt, éneklésre késztető, kommersz, egyszerűcske dal. A helyzet az, hogy ha nem látom, ki az előadó, meg nem mondtam volna, hogy kik az elkövetők. Nem tudom miért, de én nem is tudtam megkedvelni, ellentétben a másik előadó számával. Ez itt valahogy kevésbé fülbemászó, és valahogy már kezdek megcsömörleni attól, hogy a nagy öregek ilyen pitiáner dalokra vesztegetik el a tehetségüket. Tudom, van létjogosultságuk, megvan ezeknek is a helyük, de az évek múlásával valahogy egyre kevésbé leszek elnéző. Mindenesetre más változatban (pl. Remember the Revolution Remix) sokkal élvezhetőbb!

Blown Away (feat. Liz Primo)

Lehet kommersz dalokat máshogy is komponálni, például így. Ez a szám Markus saját bevallása szerint is a Nothing Without Me szellemi folytatása, és ez hallatszik is rajta. Hogy most jobb-e annál vagy sem, ne feszegessük; az tény, hogy az album gyöngyszemei közé tartozik.

Remember This

Érdekes, hogy úgy tűnik, mintha a Scream 2 több instrumentális számmal rendelkezne, mint apukája, pedig csak az elosztás sikerült szerencsésebbre. Ez a tavalyról ismerős darab például nem is kerülhetett volna jobb helyre. Jóféle cucc, eltalált dallammal és hangszereléssel, az ilyet kedveljük.


A "Remember This" című dal videoklipje

Erase You (feat. Lady V)

Itt az első példa arra, hogy amit előzetesen hallottam, az erősebbnek tűnt, mint a végeredmény. Ebben a dalban szerintem sokkal több lapul, mint amit kihoztak végül is belőle. Tetszetős, de valahogy nem az igazi.

Destino

Az album egyik legérdekesebb dala. A melódiákban nincsen semmi különös, még különösebben fülbemászónak sem mondanám, ellenben a ritmus, amit Markus alápakolt, az már annál inkább. Olyan, mintha az alap kick-et még egyszer alátolta volna, csak késleltetve, mint amikor a DJ-k keverésénél elcsúszik két szám. Ez ad neki egy érdekes pulzálást, valamint bebizonyítja, hogy sokszor csak egy kis adalék is képes teljesen megfűszerezni a nem túl izgalmas receptet.

Muse (feat. Adina Butar)

Ezt a dalt is vártam már, mert kíváncsi voltam, hogy a Caught-tal felkapott Adina mit domborít megint a mesterrel. Sajnos csalódnom kellett, egy minden szempontból sablonos nótát kaptunk, amiben én semmi kiemelkedőt nem véltem felfedezni. Lesznek ennél még jobbak is.

Dancing in the Key of Life

Omnia mostani világát idézte fel bennem ez a szám; a szintik és a dallamvilág egy az egyben őt idézik. Ez nem feltétlenül baj, hiszen a dal így is kellemesnek mondható, az már mondjuk más kérdés, hogy ennél feljebb nem billen a minőségi mutató.

Lord Knows (feat. Liz Horsman)

Az egyetlen dal, ami ugyanolyan elemi erővel vágott padlóhoz, mint amikor még csak részleteket hallottam belőle. Ebből a szempontból az előző Sikoly Tempted-jéhez hasonlítható, és szerencsére fel is ér hozzá. Az ének kifogástalan, a beindulás, majd a vezérdallam után pedig mint a tíz ujjamat megnyalom. Így kell slágert írni, így!


Ízelítő a "Lord Knows" című számból

Fireworks (with Klauss Goulart feat. Paul)

Meglepő a zongorás-vonós kezdés, az meg még inkább, hogy kifejezetten szép; ejj, ha leányzó énekelné, és nem férfi szerintem még szebb lenne. Tulajdonképpen én csak ezt az egy dolgot kifogásolom benne, valahogy ez az indie-rock felhang nem kellene bele, egy hölgyet illett volna a mikrofon mögé beállítani! Ezt leszámítva

rendben van a dal, még a house-os felhangok ellenére is.

In The Shadows

Újabb kiváló darab, ráadásul az ének nélküli példányokból. Erre is hegyeztük már a fogunkat a megjelenés előtt, köszönhető ez a remek dallamoknak, és az igényes, letisztult hangszerelésnek. Több ilyen kéne, én azt mondom!

Make You Fall (feat. CeCe Peniston)

Micsoda meglepetés a 90-es évek diszkósztárját Markus albumán hallani! Ugye? Nos, ezen kívül sokat nem is tudok elmondani erről a dalról, akár le is maradhatott volna. CeCe hangja szerintem ebbe a hangulatba amúgy is túl erős, de valahogy most a melódiák sem ülnek.

Mango

Ígéretes, dark, effektekkel telitűzdelt kezdés, elhiteti velünk, hogy most valami szokatlan jön. Dübörgés az jön, érződik, hogy a stadionokba szánták ezt a dalt, és ott szerintem működik is. Ellenben kicsit mégis üresnek érzem, jellegtelennek, a dallam nem ad semmi különlegeset. Lehetett volna ez sokkal ütősebb is!

Mardi Gras

Kicsit megközelítjük az epikus trance világát, azt, amit Armin Gaia-ja és kedvenc ölebe, Andrew Rayel képviselnek. Ennek tiszta szívemből nem tudnék örülni, de tény, hogy itt most változatosságot hoz az eddigi összképbe, és a harmóniák teszik a dolgukat. A hangszerelés sem sikerült egysíkúra, úgyhogy a kezdeti ijedtségből fel lehet ébredni, összességében ez is egy jó szám.

Gravity (feat. Amy Kirkpatrick)

Sokadik hallgatásra sem tudtam ezzel a dallal mit kezdeni; kicsit megint visszaköszön a Revolution-féle vonulat. Aranyos, klubos hangzás, az akusztikus gitárok megjelenése kifejezetten jó pont, de nem hiszem, hogy nagy sláger lesz belőle… vagy éppen közönségkedvenc.


Ízelítő az "In the Shadows" című dalból

Reflection

Először úgy éreztem, hogy itt fogyott el a szerző energiája, a trimmelést itt kellett volna elkezdeni. Később azonban a mosolygásra késztető, kicsi dallam, beleivódott az agyamba és nem nagyon akart onnan kiköltözni. Szokni kell, de vannak rejtett szépségei.

Towards the Sun (with Rex Mundi)

Búcsúzóul pedig egy kollaboráció a trance egyik legkülönlegesebb alakjával, a meglehetősen öntörvényű és egyedi hangzásvilágú Rex Mundi-val. Ehhez a dalhoz Markus is elővette azt az énjét, amit anno oly sokan megszerettek és a kettő zenész egy pozitívan elvont, régi hangulatú nótát hozott tető alá (The Space We Are, nekem ez ugrott be). Én támogatom az ilyen kísérleti jellegű játszadozást, sőt, ha Markus már mindenképp ötletelni akar, én ezt az utat javasolnám neki, nem pedig a trance-pop fúzióját.

Talán úgy tűnhet, hogy sokat szidtam ezt a lemezt, és hogy alapvetően Markus Schulz-ellenes vagyok. Ez nincs így, csak egy kicsit többet vártam a Scream 2-től. Az előzmény ismeretében természetes evolúciót láthatunk (hallhatunk), és mivel ez kvázi folytatás, nem új fejezet, így érthető is, hogy miért nincsenek hatalmas meglepetések. Kedvencek vannak a korongról, érdemes beszerezni, mégis, én úgy vélem, hogy emberünk ennél sokkal-sokkal többre is képes lenne. Talán majd egy újabb két év múlva!