ii/i (Katy Perry – Prism)
Pactolous
2014-03-14 15:36 
0
3018
| Rovat: Számomra a mainstream popzene valami olyasmi, mint az okostelefon mánia. Sokan szeretik, de engem abszolút hidegen hagy, alkalomadtán azonban én is bűnbe esek (pl. amikor az Alchemy vagy a Logo Quiz magával ránt). Katy Perry lemezeivel ez azért esik meg most már harmadjára, mert az első kifejezetten tetszett, a második meg nem annyira. Vajon a harmadik dobás igazságot szolgáltat?
Még mielőtt válaszolnék a kérdésre, lássuk, hogyan is alakult a Katy Perry albumok evolúciója! A One of the Boys ígéretes kezdet volt, néhol laza, rockos felhangokkal, ötletes dalszövegekkel, erős slágerekkel. A folytatás, a Teenage Dreams már abszolút a tömegeket hivatott kiszolgálni, ilyen módon a lazaság átváltott infantilizmusba, a rockos elemek egyszerű poppá avanzsálódtak, ami persze a sikerhez elég is volt, sőt! A második lemez kritikájának végén mégis azt írtam, hogy ha így romlik a színvonal, akkor én nem írok többet Péri Kati alkotásairól. És most tessék!  Roar Az első kislemez vezeti fel a lemezt, és ezt az ötletet csak üdvözölni tudom. Ez a szám egy remek popdal! Igen, popdal, de a hangszerelése sokkal klasszikusabb, mint a manapság hallható rádióslágerek többsége. A dallam egyszerű, sok helyütt hallottuk már, mégis szerethető és fülbemászó. A mondanivaló nem szárnyal nietzsche-i magaslatokban, de ennyi elég is ide. Ha már választani kéne, akkor egyértelműen az ilyen daloknak kéne átvenni a helyet a Flo Rida-k és Pitbull-ok elől.
Legendary Lovers Kamu spiritualizmussal átitatott dal, de ezen ne is akadjunk fenn. A hangszerelés ismét remekül sikerült (törzsi dobok, gitárok), a refrén nagyszerű, az a kevés Lana Del Rey felhang pedig jót tesz a dalnak.
Birthday Hangulatában az előző lemezt idézi, épp ezért nekem annyira nem is nyerte el a tetszésemet. Ami kiemeli, az a funky-sra vett hangzás, a dögös ritmusokkal, gitárokkal, trombitákkal, de amúgy inkább fülön áthaladós, nem sok vizet zavaró nóta.
Walking on Air Ezt a dalt van szeretni vagy utálni lehet. Utálni, mert egyszerű, mint a faék, főképp szövegileg. És lehet szeretni, mert olyan mesterien idézi meg a 90-es évek dance számait (2 Unlimited és a többiek), hogy azt öröm hallgatni. A nosztalgia faktor felemeli a nótát, de ha ezt nem tudjuk értékelni, akkor csak az marad meg, hogy mennyire tingli-tangli és üres. A "Roar" című dal videoklipje Unconditionally
Szokványos szerelmes nóta a stílushoz képest monumentálisabb hangszereléssel. Igényesebb megszólalása miatt nincs szívem leszidni, maradjunk annyiban, hogy nálam nem váltotta meg a világot. Még mindig hiányzik a frappáns, laza, néhol pikáns Katy Perry az első albumról, kapunk majd vajon belőle is?
Dark Horse (feat. Juicy J) Egyelőre nem, nagyon nem! És mégis dicsérő szavak jönnek, bár valószínűleg a szubjektum szól belőlem. Erre a számra ugyanis nyugodtan rá lehetne aggatni a „kritikán aluli” jelzőt, mégis van benne valami, ami megfogott. Stílusilag trap music, ami egyáltalán nem új keletű dolog, de ha csak annyit mondok, hogy Harlem Shake, akkor mindenki képbe kerül. Minimalista, basszus központú dal, amiben van egy kis rap is (kihagyhatták volna), szövegileg sem emelkedtünk magasabb színterekre, de mondom, megtalálható benne az a bizonyos szikra, ami megragadja az embert. Nem tudnám sem dicsérni, sem fikázni ezt a számot… érdekes színfolt, na!
This Is How We Do Lazulós, party-ba való, csajos nóta, amit nehéz komolyan venni, sőt, nem is lehet. Számomra ez már túl amerikai, túl low-rider feeling: nem mondom, lehet rá rázni, vonaglani (gondolom), de nálam ez aligha lehet jó pont, mivel nem vagyok csaj.
Az "Unconditionally" című dal videoklipje International Smile Folytatódik a bulizós hangulat, mintha csak megint a Teenage Dream forogna a lejátszóban. Sem szövegileg, sem zeneileg nem túl kiemelkedő, mondjuk a Daft Punk-os vocoder szóló ügyes a dal közepén, mást viszont nem is nagyon tudok dicsérni.
Ghost Szerencsére a diszkó bezárt, egy hajszállal meghittebb hangulatú szám váltja a tingli-tangli dalok sorát. A hangszerelés tetszetős, ügyesek a harmóniák, a begyorsulás sem túl hivalkodó meg úgy az egész nóta kifejezetten fülbemászó, talán még kislemezre is ráférhet.
Love Me Kellemes a megszólalása ennek a dalnak, tetszik a zongora-központúság, de azért ne higgyük, hogy egy balladáról van szó. Igazából többnek hallatszik, mint ami, és bár komolyabb gondom nincs vele, még nyálasnak sem olyan csöpögős, de valami hiányzik belőle, amit nem tudok néven nevezni.
This Moment Egy újabb szimpatikus nóta, amiben nincsen semmi világmegváltó, egyszerűen csak jó hallgatni. A zongorákat remek ötlet volt beletenni a dalba, és az egész számnak van egyfajta 80-as évek fílingje. Hogy ez a mai fiataloknál mennyire válik majd be, az már egy másik kérdés.
A "Dark Horse" című dal videoklipje Double Rainbow
Meglepően szép, komolyabb hangvételű dal, amiben majdhogynem minden rendben van. A melódiák szépek, a szöveg érettebb; néhol viszont mintha túl mély lenne Katy hangja, mintha lejjebb torzították volna. Mást viszont nem tudok a szemére vetni; rendkívül hangulatos szám.
By the Grace of God Újabb meglepetés, bár egy albumzáró tételnek mindig ilyennek kellene lennie. Kiváló, zongoraalapú dal, emelkedett, kellemes hangulattal. Örömöm még nagyobb lenne, ha a refrén is megmaradt volna ilyen visszafogottnak, de oda már beférkőztek az erősebb dobok is. Nem vészes, nem ront sokat az összképen, de szerintem csak feleslegesen törik meg az atmoszférát.
És akkor most jöjjenek a Deluxe kiadás extra dalai, külön értékelve, hiszen – ritka alkalom – megérdemlik! Spiritual
Akárcsak a CHRVCHES lemeznél, itt is értetlenül állok a tény előtt, hogy egy ilyen ütős, kerek egész, jól hangzó, nem gyerekes dalt a bónuszok közé száműznek, ahelyett, hogy a This is How We Do-féle cukormázas világot ez a hangulat váltaná fel. Csak dicsérni tudom ezt a számot, annyira készen van, de ugyanakkor sajnálom, hogy kevesebb ember ismerheti csak meg.
It Takes Two A producerek megőrültek, vagy mi van? Ez a szám szintén az albumra kívánkozik, a dicsérő jelzőkkel ezúttal sem fukarkodnék, ha ki tudnék találni újakat. A hangszerelés egészen kiváló, ahogy a bridge megelőzi a refrént például az valami fenomenális! Én tényleg nem értem miért kell ilyen kiváló popdalokat a bónusz státuszba degradálni, amikor simán a lemezen lenne a helyük!
Choose Your Battles Ígéretes hangszínek vezetik be a dalt, ami egész magasztossá válik, ahogy telnek a percek, mégis az volt az érzésem, hogy többnek akar látszani, mint ami. A lemez gyengébb dalainál még így is erősebb, de a bónusz hármas közül ez győzött meg a legkevésbé.
Ízelítő a "Spiritual" című bónusz dalból Most jött el az a pillanat, amikor ítéletet kéne hozni, de a bíró tanácstalan és az esküdtek sem tudnak dűlőre jutni. Érezhető imitt-amott a fejlődés, talán Katy is szeretne picit komolyodni, az infantilis popdaloktól viszont nem tudott elszakadni. Ez érthető, ugyanis azok a legpopulárisabbak, valamit a fiataloknak is oda kell szórni. Én csak azt sajnálom, hogy ezt nem az első lemez szellemében teszik, ahol a humor és lazaság vicces volt, nem pedig nevetséges. Lehetne ezt máshogy is a dalokba vinni, de úgy látszik, a producerek nem így gondolják. Én erre csak varjú nyelven tudok felelni: kár! Mindenesetre a Prism még így is jobb, mint a Teenage Dream, ennek legalább örülhetünk!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!