Ez óriási! (Attack on Titan)

Az Attack on Titan nem egy napsugaras, vidám, iskolai sorozat; egy alternatív múltba kalauzol el minket, tulajdonképpen fantasy, de nem a szokásos démonos-varázslós fajta. A világ nagyjából a 17. századi állapotokra hasonlít, az emberiség durván lecsökkent népszámmal rendelkezik, köszönhető a szabadon kóricáló emberevő óriásoknak. A megmaradt népesség körbekerítette magát hatalmas falakkal, így kinn tartva a fenyegetést. Három fal épült, a külső Mária fal, a középső Rózsa fal és a belső Sina fal. A boldog élet 100 évig tart, és akkor ér véget, amikor egy gigászi, a többinél sokkal termetesebb óriás (egész konkrétan 60 méteres) berúgja a külső falat, ezzel utat nyitva a kisebbeknek. Mondanom sem kell, az apróbbak is vannak több tízméteresek, és rögtön megkezdik az emberek módszeres elfogyasztását.

)
Az anime egyik nyitódala
Az anime főszereplője 3 fiatal: az ügyeletes szépfiú, Eren, a ”vele sem vitatkoznék túl sűrűn” kategóriájú Mikasa és a kissé esetlen, de igen eszes Armin. Eren-t fűti a bosszúvágy, miután anyját a szeme láttára falta fel egy óriás: megesküdött, hogy végez mindegyikkel, épp ezért be is lép a hadsereg kötelékébe. Mikasa egy igazán harcias és tehetséges leányzó, mindenhová követi Eren-t, megpróbál vigyázni rá, ami sokszor egyáltalán nem könnyű. Armin a csapat agya, harcban nem túl erős, a bátorsága is olykor-olykor eltünedezik, de képes élesen látni a dolgokat vagy éppen használható tervekkel előhozakodni. Ők hárman a kiképzés után hamar az események sűrűjében találják magukat és innentől kezdve én nem is szeretnék többet írni a sztoriról, lévén spoiler nélkül esélytelen még jobban kibontani.


Talán nem tűnik túl egyedinek a felállás, de bizton állíthatom, hogy meglepetések bőven lesznek. Az anime 5. részénél például komolyan elgondolkodtam, hogy akkor most hogyan tovább, de később is lesznek WTF? pillanatok. A hangulat az, ami berántja az embert, és nem ereszti el egészen a végéig. A brutalitás (ami azért annyira nem vészes), a terror érzete, a szorongás ráül az emberre, szinte átérzi a szereplők helyzetét, de mégsem fárasztó módon. Az, hogy az emberek hullanak, mint a legyek pedig különösen hátborzongató. Mondtam én, hogy nem egy romantikus anime, de ez senkit ne riasszon el a sorozattól, ugyanis ez nagyon jól áll neki!

A hangulat megteremtésében kiemelt szerepet kap az, hogyan is interpretálják a néző felé a történéseket. Vizuálisan az Attack on Titan tömör gyönyör! Ez manapság már nem újdonság, hiszen a legtöbb anime, különösen 720p-s felbontásban álleejtő látványt tud nyújtani, de itt néhol igencsak tátottam a számat. Különösen a harcok sikerültek fergetegesre, ami nem meglepő, hiszen erre lett kihegyezve a sorozat. Nekem nagyon bejött az is, ahogy az óriásokat ábrázolták. Érzelem (és sokszor értelem) nélküli, esetlen, de veszélyes, groteszk lények, akiknek ábrázatuk és mozgásuk is annyira abszurd, hogy tényleg a hideg kiráz tőlük. Ez különösen igaz a Rendellenes típusúakra, akiknél egyáltalán nem lehet megjósolni, hogy mi lesz a következő reakciójuk. Kiemelném még az emberi szereplők ábrázolását is; amikor felülkerekedik rajtuk a kétségbeesés, vagy éppen valami borzalmat élnek át, akkor bizony azt tényleg le lehet olvasni az arcukról. Mindehhez jönnek még a kiváló szinkronhangok, de hát ezekkel sosem volt baj Japánban.


Az anime egyik záródala
Instant libabőrzést indított el nálam az anime zenei szekciója is. A Steins;Gate óta nem volt olyan eset, hogy első hallásra beleszeressek a nyitó és záró dalokba, de itt sikerült. Az opening kórusokkal és klasszikus hangszerekkel előadott rock-os nótája (plusz a pazar animáció) szerintem már-már művészi szint, az ending pedig egy szívfacsaró nóta, olyan harmóniákkal és dallamokkal, amit még a legnagyobb zenészek is megirigyelnének. Még egy utolsó adalék: az anime világa elképesztően kidolgozott. Mindig kapunk információt mindenről, a falakról, a fegyverekről, az emberekről; egyedül az óriásokról nem tudunk meg annál többet, amennyit a szereplők is tudnak, és ez így jó. Rejtélyes lények, kiknek eredetét, céljaikat épp annyira meg akarjuk ismerni, mint Eren-ék.

Fontos még kiemelnem, hogy az anime nem nélkülözi a humort sem, egy-két szereplő pont arra hivatott, hogy néhol megtörje a sorozat melankóliáját. Vegyük például Sasha-t, aki szeret enni. Nagyon. Túlságosan is. Lesz is ebből baja bőven, de mi jókat nevetünk majd rajta. Aztán ott van még a Felderítő Egységből Hange (vagy Hanji), aki egyszerűen bele van bolondulva az óriásokba. Hiperaktív, elmebeteg nőszemély, aki mindenre képes, hogy felfedje az óriások titkát, és ennek sokszor társai isszák meg a levét. Az ő szerepeltetésük egyáltalán nem hat idegennek, kellenek, hogy oldják a feszültséget.

Az Attack on Titan rászolgált a hype-ra és nem kellett csalódnom benne. Nem akarom szételemezni, hogy mennyire egyedi vagy sem, ezek a kérdések teljesen feleslegesek. Csak az számít, hogy berántson, és ne engedjen el, ez pedig megtörtént. A 14. résztől kezdve kicsit lelassulnak az események, sokáig a sötétben tartanak még minket, nézőket is, de mindegyik epizód úgy ér véget, hogy muszáj elindítani a következőt. Sajnos a folytatás még messze van, szerintem legkorábban 2015-ben számíthatunk rá, addig is viszont egy jó tanács: amíg nézitek az animét, ne keressetek rá a neten! Semmire sem! Amíg nem nézed végig, még egy háttérképet se akarjál letölteni, ugyanis nagyon könnyű spoiler-ekbe belefutni! Én szóltam előre!

Az Attack on Titan első része