Ugyanolyan, csak más (Bobina - Same Difference)
Pactolous
2013-08-22 23:28 
0
3061
| Rovat: Csípem az oroszokat! Ezt az átkosban még muszáj volt hangoztatni, most viszont szívből jön, legalábbis ha a trance műfajról van szó. Ez az ország olyan tehetségeket nevel ki, hogy az valami hihetetlen, elég csak a pofátlanul fiatal és cingár Arty-ra gondolni, de említhetném még a slágergyáros Aurosonic-ot, a jellegzetes hangzásvilágú Moonbeam-et, vagy jelen írásunk főszereplőjét, Bobinát is. Utóbbi fiatalember már bizonyított is, nem egyszer, lássuk, most hogyan teljesített!
Már a Rocket Ride albumnál is boldogan konstatáltam, hogy Bobina komolyan veszi a szerzői lemez koncepcióját. Nincsenek feleslegesen felvett dalok, töltelékszámok: 12-13 szám, amik mind nívót képviselnek, így tényleg úgy érzi az ember, hogy egy Albumot hallgat, nem pedig dalgyűjteményt. A Same Difference-nél is ugyanezt vártam el, és bizonyos értelemben ezt kaptam, mégsem tudok őszintén örülni. A lemez címe ebből a szempontból telitalálat lett…
 Same Difference
Rögtön a címadó tétel vezeti fel a lemezt, ami bizony nem véletlen. Egy album során íratlan szabály, hogy ennek a dalnak kell a vezérnek lennie, a csapatkapitánynak, a lángoszlopnak. Jelentem, ennek itt sikerült megfelelni. A hangszerelés bár elsőre nem tartalmaz sok újdonságot, de ahogy mászunk beljebb a dal belsejébe, úgy finomodik az összkép. A megszokott progresszív alapokra még gitárok is beúsznak, a nóta közepén pedig egy szolid dallamváltás is megbolondítja a receptet. Minden úgy történik, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva, én pedig meghajtom Bobina előtt a fejem.
For Who I Am (with Ana Criado)
Vannak olyan trance énekesnők, akiknek számát gyorshívón kell hagyni, ha slágert szeretnénk írni. Ana Criado közéjük tartozik, vele nem lehet nagyot hibázni. Bobina is így gondolta, a végeredmény pedig egy príma nóta lett. Nem Év Dala esélyes, de ügyes variálásaival kiköveteli magának a figyelmet.
Quattro 372
Enyhe house-os beütésű nóta, úgy látszik, ilyen most már kell mindegyik lemezre. Persze a helyzet nem vészes, csak éppenséggel ez a dal nem nyújt semmi különlegeset, ellavírozik a háttérben. Az „akár le is maradhatott volna” kategória közönségdíjasa.
Miami Echoes
Mivel nincsen véres szemekkel lihegő főszerkesztő a nyakamban, aki megszabhatná, mit csináljak (lévén én vagyok saját magam főszerkesztője, annak a szakállas csávónak, aki még ide szokott írogatni ne higgyetek!), most bemásolhatnám ugyanazt, amit az előző számhoz írtam. Megtegyem?
Playing with Fire (with Susana)
A house elemek mellett a dubstep részekkel kell még vigyázni; mindkettőre érzékeny a trance közösség. Nem mondanám, hogy Bobina sikerrel vette ezt az akadályt, lévén ez a szám első hallásra egy gagyi dubstep próbálkozásnak tűnik. Ami mégis megmenti a dalt, az – meglepő módon – Susana éneke (szerintem túlságosan sokat szerepel mostanság, de itt új oldalát mutatta meg), az ügyes szintihasználat és a dallamok. Hiányzik az igazi, elementális erő, de szerencsére egyáltalán nem vesz el olyan sokat a dalból, és így képes szerethetővé válni.
Diamond Hell
Tavalyról már ismerős szám (még az egyik mixemben is helyet kapott), így túl sokat nem is írnék róla: kiváló dallammal és hangszereléssel ellátott szuper nóta. Örülök neki, hogy itt is találkozhatok vele! Ízelítő a "Diamond Hell" című számból
Sacramentum (with Andrew Rayel)
Andrew Rayel nem tartozik a kedvenceim közé. Rendkívül tehetséges srác, de annyira beleőrült a nagyzenekari hangzásvilágába, hogy szerintem már meghasonlott önnön zsenialitásától. Ez pedig sajnos többet árt a műfajnak, mint használna. Vegyük például ezt a dalt is: a szokásos, ezerszer hallott melódiák, megoldások futnak megint. Kórusok, zongorák, vonósok, fúvósok… ez mind szép és jó, mert szeretjük őket, de túl kéne már lépni ezeken a berögzült dallamokon! Vegyük például az idei Airbase számot, a Modus Operandi-t: klasszisokkal jobb és élvezhetőbb! És mégis ez a Bobina & Andrew Rayel kollaboráció a népszerűbb; nincs igazság a Földön!
No Substitute For You (with Betsie Larkin)
Ismét egy tavalyi fecske, mondhatni a You Belong to Me folytatása. Szerencsére nem érezni az izzadságszagot, hogy még egyszer ugyanazt nyomnák le a torkunkon (fülünkön), hogy ugyanolyan sikereket érjenek el vele. Szellemi folytatás ez, és hogyha még ettől el is tekintünk, akkor is egy kiváló számot kapunk. Nekem leginkább az egyedi dallamú refrén nyerte el tetszésemet, ettől picit karakteresebbé válik, mint a You Belong to Me.
Basque the Dog
Az általam csak „Baszki, a kutya!”-ként hívott dal ebben a verzióban nem is olyan elborult, mint a Mr. Pit-féle remixben, de azért még így is eléggé… furcsa. Kis komolytalankodás, zúzás, kell néha ilyen is, bár kétségtelen, hogy értelmet kár keresni benne.
Sober Duck
Az őrület folytatódik a „józan kacsával” (és én még azt hittem, hogy a Maszkulin Meszkalin címötletemnél nincs rosszabb)! Ugyanaz a hangulat, mint a „kutyánál”: elborult szintetizátorok, szellemes hangulat. Nem kell komolyan venni, csak értsük a poént!
Slow MMXIII (with Mariske Hekkenberg)
Kissé érthetetlen miért is került fel ez a szám, tudniillik, ez már a 2008-as Again albumon is fenn volt. Ráadásul sok változást nem eszközöltek meg rajta: a hangszerelés kicsit house-osabb lett, és nagyjából ennyi. Valamivel muszáj volt kitölteni a CD-n a fennmaradó helyet? Ez eddig nem volt jellemző Bobinára: kap is érte egy irgum-burgumot!
The Space Track
Egy újabb ismerős nóta tavalyról, ami kivételesen (és itt most lehet röhögni) az Andrew Rayel remixben tetszett meg. Az eredeti meghallgatása után azt kell, hogy mondjam, még mindig az a nyerő. Nem rossz így sem, de nem igazán teljesedik ki: belekóstol ebbe is, abba is, aztán a végén nem lesz belőle semmi.
Lovin’ Lies
És végre újra szívből tudok dicsérni egy számot! Igaz, sajnos az utolsót a lemezről… A sok értelmetlennek tűnő stíluskóstolgatás, hülyülés után végre egy vérbeli uplifting trance himnusz simogatja a fülünket. Ez persze nem is lenne elég, nekem a 138-as csapatás mellé kell egy igazán hangulatos melódia, ami fogja a szívem, megrágcsálja, megtapossa, kifacsarja, majd visszanyomja a helyére. Nos, ez itt megvan. Gyönyörűség a négyzeten, köbön, a legfelsőbb szinteken! Kár, hogy ezt az érzést nem tudtam többször átélni az album hallgatása közben!
Ízelítő az album dalaiból
Nem lett rossz album a Same Difference, de sajnos érezni rajta bizonyos divathullámok által keltett hatásokat. Ez még hagyján, de sajnos az unalmasabb kategória képviselteti magát: nincsenek csúcspontok, csak szolid próbálgatás, kóstolgatás. 6 számot tudok igazán megdicsérni, a többi osztozik a „futottak még” és a „nem kellett volna” címkéken. Kár, pedig a mennyiség most is be volt lőve, és tulajdonképpen van egy íve a lemeznek, de az egész sokkal sótlanabb, szürkébb. Lehet, hogy csak én látom így, de ettől a szerzőtől, az előző dobások tükrében, én bizony többet vártam!
 |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!