Intenzív osztályzat (Armin Van Buuren - Intense)
Pactolous
2013-06-04 21:33 
0
3763
| Rovat: A legendáknak mindig nagyobb elvárásoknak kell megfelelniük, mint a kisebb halaknak. Hogy ez az elvárás aztán mennyire torzítja a késztermékről kialakított képet, az a rajongás mértékétől is függ. Armin Van Buuren-t sokan szidják, sokan istenítik és rengetegen szeretik. Ki ezért, ki azért. Lehetetlen ennyi ember ízlését kiszolgálni. Még jó, hogy valaki nem is akarja.
Furcsa egy helyzet ez! Én magam is azt mondom, hogy egy művész igenis kísérletezgessen, feszegesse határait, merjen valami újba belekóstolni, bolondítsa meg a jól bevált receptet valami különleges adalékkal! Ugyanakkor az is fontos, hogy az ember hű legyen önmagához, ne térjen le arról az útról, ami kijelöltetett neki, mert könnyen vesztébe rohanhat. Hogyan lehet megtalálni az egészséges egyensúlyt? Miként lehet olykor egy-egy kijárót becélozni ezen az úton úgy, hogy ne tévedjen el az ember, de mégsem aludjon el a volánnál? Kevésbé virágnyelven fogalmazva: mit kell tennie a trance műfaj (egyik) legnagyobbjának akkor, ha szerzői lemez írására adja a fejét? Ragaszkodjon a megszokott formulákhoz? Merjen behozni új hangszereket és ötleteket a produkcióba? Nyisson-e a mainstream felé, a rádiók és a klubok kommersz világába? És mi van, ha egyszerre mindhármat megteszi?  Ezek a kérdések ötlöttek fejembe, miközben Armin Van Buuren új albumát, az Intense-et hallgattam. Ezért is tartott ilyen sokáig a kritika megírása: én magam sem tudtam épkézláb válasszal szolgálni a fentebb feltett kérdésekre. Armin nem teketóriázott, nem készített közvélemény kutatást, ki mit szeretne hallani tőle: ő csak tette, amit a szíve diktált neki. Az Intense így tartalmaz egy kis house-t, egy kis progresszív trance-et, egy kis uplifting-et, stb. Eklektikus, változatos vagy túlzsúfolt? Merész, újító vagy számító? Jó vagy rossz? Magam sem tudom egyértelműen eldönteni, próbáljuk meg a dalok megbeszélése közben! Intense (feat. Miri Ben-Ari) Természetesen mi mással indulhatna el a lemez, ha nem a címadó nótával? Az évek során hozzászokhattunk már, hogy Armin mindig valami meglepővel kezd (hozzászokni a meglepőhöz… érdekes), nincs ez másképp most sem. Emberünk úgy tágítja a trance műfaj határait, hogy attól szem nem marad szárazon. A Mirage klasszikus zenei illetve metálos betéteket tartalmazott, itt viszont most valami mást kapunk. Említsük meg először Miri Ben-Ari gyönyörű, lélekig hatoló hegedűjátékát: hatalmas ötlet volt ezt beletenni! Aztán ott a másik elem: Armin jól megijesztett mindenkit, mikor előzetesen úgy jellemezte az albumot, hogy egyfajta dubstep-house-trance keverék. Jelentem a dubstep-et nem kell komolyan venni, virnyogás nincsen; ami ebben a dalban van, az egy sima, tört ütemes lelassulás, ami újból visszagyorsul. Egyszerűen zseniális! Mindehhez még vegyük hozzá a kicsit Gaia-as, de azt jócskán felülmúló dallamvilágot, a rengeteg variálást, meg azt a frenetikus hangulatot, ami a dalt körülöleli. Talán már kicsikét túlzsúfolt is így a szám, de ezen kívül semmi elmarasztalót nem tudok rá mondani. Bravó! This Is What It Feels Like (feat. Trevor Guthrie) Közvetlenül az album megjelenését megelőző kislemez, amit bizony nem egyszerű értékelni. Amikor először hallottuk Projeckt barátommal Pete Tong rádióműsorában, nem nagyon tudtunk mit mondani. Kommersz, a klasszikus trance-től igen csak távol álló, slágeres dalocska… legalábbis az eredeti változatban. Hozzáteszem: a dalban benne van az erő, hogy megkedveltesse magát, én is megszerettem már. Mégis, érzésem szerint ez a dal Giuseppe Ottaviani remixben válhat igazi trance himnusszá. Nagyon nem kell senkire sem haragudni, kellenek az ilyen húzószámok, különben a rajongókon kívül a kutya sem figyelne fel az albumra. Meglehet, hogy nem éppen Armin-os (és az a David Guetta remix sem tett a jót a renoménak), de ha nem vagyunk berögzült látásmódú, kő-trance-esek, akkor be fog jönni ez a szám is.
A "this is What It Feels Like" videoklipje Beautiful Life (feat. Cindy Alma) A következő dal szintén ilyen határmezsgyés öszvér-szám, neki viszont nagyon jól áll. Armin remek hangszínekkel operál, a basszusok morognak, Cindy Alma önmagában és szétszabdalva is tetszetős, a kiállásnál bejövő szintetizátorok pedig egyszerűen fenomenálisak! Amikor mindez beindul, akkor érezni egy pici house hatást, de ezt már annyian használták, hogy teljesen megszokottá vált. Így talán úgy tűnik, hogy az egyes elemek semmi újdonságot nem hoznak, de félelemre semmi ok; az egész nagyon szépen összeáll! Voltak bizonytalanságaim először itt is, de most már a kedvenceim közé tartozik. Waiting for the Night Az év elején befutott Armin sláger természetesen itt is helyet kapott. Örülünk is neki, hisz príma énekkel ellátott dal, nagy sláger, kellemes a hangszerelése is. Egyetlen apró szépséghibája van a történetnek: a Beat Service remix, ami által a szám befutott, úgy ver köröket erre a változatra, mint anno Baumgartner Zsoltra bármelyik Forma-1 pilóta. Szeretjük, meg minden, de hát van jobb nála: keserves poén, hogy saját maga verte el.
A "Waiting for the Night" videoklipje Pulsar Elérkeztünk az első közreműködők nélküli számhoz. A kísérletezgetős hangulat itt is megmutatkozik, sok-sok szintiszólam vezetgeti a dalt. Hangulatában picit a Gareth Emery, Andy Moor szerzeményeket juttatta eszembe, ami nem egy rossz pont. Amikor már picit unnánk a főtémát, Armin bedob még egy dallamsort, amitől új erőre kap a nóta. Nem csillagos ötös szám, de minden további hezitálás nélkül beírható az ellenőrzőbe a jeles. Sound of the Drums (feat. Laura Jansen) Emlékszünk még 2011-ből a Laura Jansen által elénekelt Kings of Leon feldolgozásra, a Use Somebody-ra? Amikor Armin készített ehhez a dalhoz egy remixet, csak egy kis noszogatás kellett, hogy egy közös produkció képe is kirajzolódjon. Ebből lett ez a szám, ami gyönyörűen, egy szál zongorával indít, majd pedig lassacskán elkezd építkezni a dal. Ha eltekintünk az enyhe ritmuszavaroktól, és a hihetetlen rövid
Alone (feat. Lauren Evans) Minden slágerhez tartozik egy kistestvér, ami hasonló hangzással, hangulattal próbál élni, mint a bátyus. Ez a dal konkrétan a This is What It Feels Like hugicája, szóval senki se várjon epikus trance-operát. Ennek ellenére nekem jobban tetszik, mint a fentebb említett dal: jobb a húzása, tetszetős a refrénje, a dalszöveg is elmozdul a „szeretlek is meg nem is” témakörtől. Ha ebből is készül valami fejletépős remix, akkor az örömöm még teljesebb lesz! Turn This Love Around (vs. NERVO feat. Laura V.) Ehhez a számhoz a Nervo testvérek nyújtottak segédkezet, akárcsak a Mirage idején a Not Giving Up on Love-nál. Jobb lesz viszont ha azt el is felejtjük, ez a dal meg sem közelíti azt a minőséget. Nem is köntörfalazok tovább: számomra ez a szám az album leggyengébb pontja. Itt már tényleg túlzásnak érzem a house-os elemeket, hiába minden ügyes variálás (például a vonósok megjelenése). De hogy ne süsse rám senki, hogy stílusokat diszkriminálok (ehh… amikor Club Life-ot is hallgatok, na mindegy): ha a hangzást nem is nézem, akkor sem tudom dicsérni, mert semmiféle érzelmet nem vált ki belőlem ez a dal. Szerintem jobban jártunk volna, ha Armin az Arty-val közös számát a Nehalennia-t rakja fel e helyett…
Ízelítő az "Intense" album dalaiból Won’t Let You Go (feat. Aruna) Szerencsére most már az album végéig nem érnek kellemetlen meglepetések, vegyük például ezt a dalt. Aruna mostanában igen jó számokat kap, hogy hangszalagjait brillírozhassa; tavaly Ferry Corsten, a Cosmic Gate és Markus Schulz is megdolgoztatta, most pedig Armin csapott le rá (még mindig az éneklésről van ám szó…). A megfelelő trance alapok gondoskodnak a bevezetésről, a kiállás remek, az utána következő szintetizátor pedig „bika szeme”, telitalálat! Nem mondanám a legerősebb dalnak, de mindenféleképpen a lemez erősségeinek táborát erősíti. In 10 Years from Now Rövid, átvezető jellegű trekk, igazából a következő szám eleje. Atmoszférikus zongora, némi zajjal a háttérben, és mivel annyira beleolvad az utána jövő dalba, nem is érdemes külön foglalkozni vele, ellentétben a címével. Innentől számított 10 év múlva: vajon mi lesz akkor? Még mindig szeretni fogják a rajongók Armint? Ugyanolyan sikeres lesz, mint most? Az önmagával állandóan harcot vívó művész költői kérdése, amire valószínűleg 2003-ban is kereste a választ, és tessék, ki gondolta volna? Last Stop Before Heaven Elérkeztünk ahhoz a dalhoz, amit a legtöbbször kellett meghallgatnom, annyira nem tudtam mit kezdeni vele. Dicsérő jelzőkkel nem is nagyon tudom illetni, de éppenséggel elmarasztalóakkal sem. Valahogy túlságosan monotonnak, öncélúnak éreztem a hangszerelését, és nem találtam benne olyan dallamot sem, ami úgy igazán megfogott volna. Mégis, van benne valami, egy csipetnyi hangulat, ami megakadályozza, hogy lehúzzam a vérbe. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy korrekt, tisztességesen összerakott darab, de hogy mi is az igazi célja, azt csak Armin tudhatja. Forever is Ours (feat. Emma Hewitt) Ilyen dilemmával azonban nem kellett szembesülnöm ennél a dalnál. Már Emma Hewitt neve is egyfajta garancia a minőségre, sokszor felhoztam már, hogy vele nem lehet hibázni. Kislemez-gyanús, erős dal, kicsit száraznak induló hangzással, ami a kiállásnál változik át melegre, szerethetővé. Nemcsak a lemezen élmény hallgatni, de érzésem szerint party-ban is megállja a helyét. Erről van szó kérem szépen!
Egy kis turnévideó a "Forever is Ours" című számhoz Love Never Came (feat. Richard Bedford) Fantáziadúsnak nehezen nevezhető melódiával indít ez a szám, amiben az Above & Beyond triótól kölcsönvett Richard Bedford énekel. Utóbbitól tartottam egy kicsikét, hiszen az ő éneke, hangja annyira egybeolvadt már az A&B-vel, hogy féltem, véleményemet befolyásolni fogja, és nem épp jó irányba. Mit ad Isten, nem így történt, sőt! Richard remek teljesítményt nyújt, abszolút feldobja a számot, a dal közepénél pedig bejön egy harmóniaváltás, amitől dobtam egy popóra esőset! Ebből is látszódik, hogy akkor is kijöhet valami ínyencség végeredményül, ha a hozzávalók teljesen átlagosak. Who's Afraid of 138?! Íme egy dal, ami már címével forradalmat indított. Na jó, puccsocskát. „Who's Afraid of 138?!” címmel Armin már egy ASOT különkiadást is lejátszott, az ASOT 600 partysorozaton egy saját színpadot kapott, mindkettő főszereplői az uplifting nóták voltak, és könnyen lehet, hogy itt nem ér véget a történet. Mi lesz még ebből? De térjünk vissza a dalhoz: a kötelező uplifting trance a lemezre. Ami a Mirage-on a Coming Home volt, az itt ez. Szép, megjegyezhető, himnikus dallammal megáldott szám, szeretjük! Reprise És micsoda meglepetés a lemez végére: az előző szám repríze, dallambéli újragondolása vonósokkal, dobokkal, gitárokkal, nádihegedűvel! Természetesen megint Armin öccsének zenekara, a Bagga Bownz működött közre, és mit ne mondjak, trance ide, trance oda, zseniális ötlet volt ezt a finisbe betenni! Ettől érzi azt az ember, hogy van íve a lemeznek, hogy erre gondot fordítottak, törődtek vele. Le a kalappal! Sokáig ültem a lemezen, és megmondom őszintén, még mindig nehezen tudom karakterekbe önteni azt, amit gondolok róla. Remek dalgyűjtemény, egy-két gyengébb tétellel, de szégyenkeznivalója nincs Arminnak. Ugyanazt nem tudta hozni, mint a Mirage, számomra az még mindig az etalon, de ha nem hasonlítjuk hozzá, hanem csak elhelyezzük az Armin lemezek sorában, akkor beleillik a képbe, nem lóg ki az evolúciós vonalból. És végső soron, ezt az albumot is élveztem, szeretem, és lesznek róla nagy kedvencek. Idővel lehet, hogy ez az érzés még jobban elmélyül (mondjuk egy Armin Only után, hmm?). Addig is éljük át újra és újra azt az intenzív élményt, amit az Intense adni akar nekünk!  01. Intense (feat. Miri Ben-Ari) 02. This Is What It Feels Like (feat. Trevor Guthrie) 03. Beautiful Life (feat. Cindy Alma) 04. Waiting For The Night (feat. Fiora) 05. Pulsar 06. Sound Of The Drums (feat. Laura Jansen) 07. Alone (feat. Lauren Evans) 08. Turn This Love Around (vs. NERVO feat. Laura V.) 09. Won’t Let You Go (feat. Aruna) 10. In 10 Years From Now 11. Last Stop Before Heaven 12. Forever Is Ours (feat. Emma Hewitt) 13. Love Never Came (feat. Richard Bedford) 14. Who’s Afraid of 138?! 15. Reprise |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!