Fáj a dalom (Hurts - Exile)
Pactolous
2013-05-24 00:16 
0
4164
| Rovat: Szeretjük a fájdalmat. Mármint nem mi, itt a szerkesztőségben, hanem úgy általánosságban, emberek. Legyen szó fizikai fájdalomról (némi szexuális utalás van itt, igen) vagy lelkiről, szeretünk keseregni, jajongani, sírni-ríni. Ezt anno már költőink is magas fokon művelték, de a zeneipar is kitermelt egy pár 'fájdalmas' produkciót. A Hurts is ilyen, pedig őket hallgatva bizton állíthatom: semmink sem fog fájni.
Miután így szépen és kissé erőltetetten körüljártuk a fájdalom témakört (Hurts… értitek), lássuk, a gyenge szóviccen kívül miért is hozakodtam elő ezzel. A Theo Hutchcraft és Adam Anderson által alkotott duó 2010-ben visszahozta azt az életérzést, amit a Depeche Mode levetkezett a 90-es években: szerelemről, fájdalomról szóló szintipop, ami van annyira slágeres, hogy a tömegek is szeressék, és van annyira darkos retro, hogy a fiatalok/öregek is megkedveljék. Komor arcok, visszafogott dizájn, fekete-fehérség és remek dalok. Ez volt a Hurts receptje, a a Happinness című album, ami 3 évvel ezelőtt, jött, látott és győzött, olyan nagy dobásokkal, mint pl.: a Better Than Love, a Sunday, a Stay vagy a Wonderful Life.  A siker tartósnak bizonyult, ugyanis itt vagyunk most, 2013-ban és a banda második lemezéről készülök regélni, az Exile-ról. A gépezet beindult, a Miracle című nóta már sláger, a Blind is kúszik felfelé a listákon, és a lemezt meghallgatván az az érzés lesz úrrá az első albumot is ismerő hallgatón, hogy a srácok bizony fejlődtek. Az anyag itt-ott komolyabb, sötétebb, másutt ugyanúgy szellemesen búskomor. Nem fér hozzá kétség, ez a korong is sikeres lesz, hiszen a banda igazi közönség kedvenc. Igen, az anyagi siker egy dolog, de mi a helyzet a minőséggel? Erre keressük a választ, lássuk a dalokat! Exile A címadó tétel lett az első dal, és szerencsére mindkét szerepének megfelel. Sejtelmesen, pulzálóan és sötéten kezdődik, hogy aztán szépen kiteljesedjen a többi hangszín (és hangszer!) bekúszásával. Már itt megmutatkozik, hogy zeneileg és szövegileg is érettebbek lettek a srácok; a dallamok és hangulatok, a szép kiteljesedés és az ének összessége valami hihetetlen atmoszférát teremtenek, úgyhogy a kezdés mondhatni igencsak príma lett! Miracle Az albumbeharangozó kislemez sem váratott sokat magára, szerencsére. Amennyire nem tetszett először – számomra túlságosan Coldplay-esnek hatott, őket pedig nem kedvelem -, annyira bejön mostanság. Remek sláger, megjegyezhető dallamokkal, telt hangszereléssel, amibe mást is belecsempésztek az elektronikán kívül. Nagyszerű hír, hogy a dalt Magyarországon egyedüliként Ákos remixelhette át, aki Lepés Gáborral és Pejtsik Péterrel karöltve rögtön 3 átiratot is elkészített.
Ha azt mondom, érdekes számhoz érkeztünk, közel se lennék az igazsághoz. Van itt kérem minden: fütyülgetés, gyerekkórus, trombiták, Lana Del Rey-t felidéző vokáltémák… nagyon erős koktél, de mégsem üli meg a gyomrot. Igazi elvont dal, számomra ez a lemez egyik fénypontja. Blind Súlyos dobjaival és monumentális hangulatával az első lemezt idézi ez a dal, ugyanakkor ott vannak az „óbégatós” háttérvokálok is, amik mostanság jelentek meg. Kellemes, bár kicsit infantilis nóta, de azért szerethető, talán nem hiába lett belőle kislemez (és amúgy nekem is egyre jobban tetszik). Only You A szolidan szomorkás feeling ezt a dalt is körüllengi, ugyanakkor hangzásában könnyedebb. Nekem egy picit jellegtelen, nincsen benne csúcspont, vagy bármi olyan kis apró részlet, amire azt mondaná az ember, hogy „húúú, ez igen!” Hallgatható, korrekt iparosmunka, de vannak és lesznek nála jobbak is! The Road Végre, megint valami sötét, valami őrült! A sejtelmes kezdésnek ne dőljünk be, különben nagyot fogunk hátrahőkölni a refrénnél, ami egy légkalapács erejével robban be elménkbe. A remek dallam még csak hagyján, de azok a darkos effektek, hangszínek, amiket még a Depeche Mode is megirigyelhetne egyszerűen zsigerig hatóak! A vége pedig totális elborulás: ez igen uraim, le a kalappal! Ízelítő a "The Road" című dalból Cupid Ha már meg lettek említve a nagy öregek: remek, koszos, amcsi gitárokkal aggatták tele a srácok ezt a számot, amitől igencsak DM hangulata lett. Elszállós nóta, bár sajnos rövid, így egy kicsit összecsapottnak tűnik, pedig szerintem volt még benne potenciál. Mercy Azt kell, hogy mondjam, jót tett a srácoknak, hogy dark-osabb hangulatra váltottak. Bár ennél a számnál már úgy éreztem, kicsit túlzásba vitték a „fájdalom, fájdalom,
The Crow És most ismét valami szokatlan, valami más! Képzeljük el, milyen lenne ha Lana Del Rey feldolgozná Chris Isaak – Wicked Game című dalát, majd pedig a Hurts adná elő. Voilá, meg is van a végeredmény! Csodás vokálok, remek gitárok, szuper vonósok és olyan hangulat, ami a csontok alá hatol be! Szintipop? Nem igazán. Baj ez? Egy frászt! Somebody To Die For Teljesen tipikus és megszokott Hurts nóta, még az is lehet, hogy megér egy kislemezt. Innen sem hiányzik a példamutatóan építkező, monumentális hangszerelés, a könnyen eldúdolható verzék és refrének; nekem külön tetszik a középszekcióban fellelhető vonós szóló, illetve a vége felé jelentkező gitárszóló. Ugyanakkor ennyi, és nem több: kellemes, de a bizsergető érzés elmaradt. Ízelítő a "The Crow" című dalból The Rope Rendkívül hangos, hangszerekkel és hangszínekkel telezsúfolt szám, ami így, utolsó előttiként még egyszer belecsempész egyfajta lendületességet a lemezre. Szerethető dallamú szám, de nagyjából ugyanaz mondható el róla, mint az előzőről: nincs meg a szikra, így csak korrekt, annál nem több. Help Klasszikus, élő hangszerekkel felvett, grandiózus záró szám, remek dallamokkal, kórussal a végén; erre szokták azt mondani, hogy 3 pontos dobás! Csak azért nem írom le, hogy csont nélkül, mert a dalszövegben nincs semmi olyan, ami nem a klisészótárból került volna ki, ennek ellenére bátran állíthatjuk, hogy a lemez végére egy zseniális opusz került. A Deluxe változaton két bónusz számmal leptek meg bennünket a srácok, ebből a Heaven című egy kellemes, dúdolgatós-óbégatós, slágeres szám, egészen minőségi, ahhoz képest, hogy ez kvázi egy ajándék dal, és nem az album szerves része. A Guilt sokkal csendesebb, nyugodtabb szám, tulajdonképpen egy szál zongorával adják elő. Szerencsére ugyanolyan dicsérő jelzőkkel illethetem, mint az előző opuszt: igen, ilyen bónusz szekciót kérek ezentúl minden albumra! Az már a Hurts első lemezénél is látszódott, hogy a kiadó és a producergárda nem sajnálja a pénzt a fiúkba, de szerencsére ők is tehetségesek. A diadalmenet most sem szakadt meg, a lemez egy-két haloványabb, de egyáltalán nem rossz pontjától eltekintve a csapat előtt ismét meg kell emelnem a kalapomat. Ha az első lemez tetszett, ezt vétek kihagynod! Ha igazán hangulatos zenét akarsz hallgatni, kóstolj ebbe bele (csak a pengéket zárd el valahova)! És közben örüljünk neki, hogy ebben az évben Dido mellett egy másik brit produkció is minőségi munkát tett le az asztalra! A "Blind" című dal videklipje  01. Exile 02. Miracle 03. Sandman 04. Blind 05. Only You 06. The Road 07. Cupid 08. Mercy 09. The Crow 10. Somebody to Die For 11. The Rope 12. Help Deluxe változat bónusz számai: 13. Heaven 14. Guilt |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!