Szörnyethal(l)ok (Lordi - To Beast or Not To Beast)
Pactolous
2013-03-20 22:47 
3
3712
| Rovat: Ha egy zenekari tag úgy dönt, tovább áll, nem folytatja zenei munkásságát megszokott közegében, hanem új vizekre szeretne evezni, az a megmaradt zenészek számára akkor is érvágás, ha találnak a helyére valakit. Ha egy zenekari tag tragikus körülmények között eltávozik az élők sorából, az nemcsak a hozzátartozók, barátok számára szörnyű, de a bandának is, melyben játszott. Ha mindez egyszerre következik be, nincs az a főnixmadaraktól ellesett feltámadás, ami az együttest újra talpra állítja. Vagy mégis?
A finn metálbanda, akik nemcsak szörnymaskarájukkal, horrorfilmek által megihletett image-ükkel vagy éppenséggel a 2006-os Eurovíziós Dalfesztivál megnyeréséről híresek, de kiválóan kidolgozott, maró, sötét humorú, kemény rock dalaikról is. Az utóbbi időben sajnos csapásokat kaptak és kaptak, így kész csoda, hogy most az új lemezükről, a beszédes nevű bár jobban belegondolva elég erőltetett, kb. „Lenin vagy nem Lenin” szintű) To Beast or not to Beast című anyagról írhatok. Először is az alaptagnak számító dobosuk, Kita hagyta ott őket, közvetlenül előző albumuk, a Babez for Breakfast megjelenése után. Semmi gond, helyére jött a mufurc kinézetű Otus, aki bizony jó választás volt, ledobolta anno a PeCsa tetejét is. Alig melegedett meg a szék Otus alatt, amikor is ismeretlen körülmények között elhunyt, így a Lordi dobos nélkül maradt. Nem sokkal később a közönség kedvenc Awa is kivált a bandából. Ekkor viszont – szerencsére – már lehetett tudni, hogy az élet és a rock ’n roll megy tovább. Két új, állandó taggal helyettesítik a hiányzókat, így jött a képbe a szintik mögé Hella, és a bőrökhöz Mana, róluk bővebben a dobozokban olvashattok.
 Ugyanakkor a lemezt hallgatva nem csak ezekről a változásokról érdemes beszélni. Nem kell aggódni, a Lordi nem hódolt be a divatnak, nincsenek dubstep vagy rap elemek, mégis, a hangzáson észrevehető némi változás. Az együttes sem titkolja, hogy ezt a sokkal menetelősebb, agresszívebb megszólalást Otus vad dobjátéka ihlette, ez szolgált alapul az album mostani arculatához, ami kicsit elmozdult a 80-as
We're Not Bad for the Kids (We're Worse) Szakítva a hagyományokkal ezúttal nem a Scartic Circle Gathering 6-tal indít a lemez (ellenben azzal végződik, de hogy miért is, arról majd az utolsó számnál értekezek), hanem egyből egy teljes értékű dal robban dobhártyánkba. És itt most tessék szó szerint érteni, ugyanis ez a szám majd kicsattan az energiától! A dobok már-már a HammerFall-t idézik, de ha odafigyelünk a dalszövegre, akkor rájövünk, hogy nincs miért aggódni, ez bizony Lordi a javából! Csak éppen keményebb… sokkal keményebb! Elképesztő erős kezdés! I Luv Ugly Egyik személyes kedvencem következik (Máris? Igen, máris!): nem lehet nem szeretni ezt a dalt! A szokásos horrorfilmes kezdés után Amen szórakoztat minket egy picit gitárjátékával, majd ténylegesen beindul a nóta. „Én a rusnyát szeretem!” – akár programadó dal is lehetne, és ha meghalljuk a refrént, nem is tekinthetünk másként rája. Meglepő, hogy mennyire elüt a szokásos Lordi hangzástól (ó, azok az erős dobok!), és pont ez áll jól neki. Nem akarok nagy jóslásokba bocsátkozni, de szerintem koncerten hatalmasat fog ütni! The Riff Elérkeztünk az album első kislemezéhez, amihez időközben már klip is készült. Utóbbi nem sikerült emlékezetesre, de a dalról szerencsére ez nem mondható el. Készüljetek fel, hogy még sokszor fogom a dalszövegek elemzését ajánlani, de itt szinte kötelező azzal együtt hallgatni (szerencsére készült Lyric Video is). Mr. Lordi zseniális abban, hogy rövid, fekete humorral átszőtt horror sztorikat meséljen el nekünk, de itt még egy kis rock’n roll-lal is megbolondította a receptet (kis Tenacious D felhang, jó is az!). A történet arról szól, hogy az énekest magához hívatta a Halál, de nem azért, mert már eljött az ő ideje. Egyszerűen csak lenne egy nótája, amit véleményezni kéne, de őszintén ám! A bemutató után kiderül, hogy a dalból egyedül csak a gitárriff a király (na meg, hogy az ördögnek hiába mutatnák is meg, ő már csak ilyen hip-hop szarságokkal foglalkozik, biztos elment az esze…), és a végén… na, de mindent én sem árulok el. Egy a lényeg: ebben a számban nemcsak a riff az, ami ütős! A "The Riff" című dal klipje Something Wicked This Way Comes Egy lassú szám olyan a Lordi repertoárjában, mint a kovászos uborka egy kiadós pörkölt mellé: jó, hogy ha van, de nem ő a fő fogás. Ezt nem degradálóan értem, hisz az It Snows in Hell, az Evilyn vagy a Call off the Wedding mind kitűnő balladák… a maguk, kifordított Lordi módján. Most azonban inkább egy súlyosabb darabot kaptunk, ami hangzásában közelít a Rammstein-féle monumentális számokhoz. Ugyanakkor a lemezről eddig ez a leglordisabb (ha jó a fülünk, akkor még a klasszikus vokálokat hallhatjuk a háttérben). Amúgy, hogy értékeljem is: egy újabb kiváló tétel! I’m the Best Megnyugvásra nincs lehetőség, ismét egy vérbeli zúzda következik. Talán az előző lemezről ismerős I Am Bigger Than You folytatása is lehetne: mind szövegileg, mind zeneileg. Menetelős, fejrázós, üvöltős zene, mókásan minimalista, de azért frappáns szöveggel és egy remekbe szabott gitárszólóval. Ez is egy koncertre termett nóta! Horrifiction Klasszikus Lordi szám, ami újfent egy történetet mesél el. Egy olyan emberről szól, akinek a horrorfilmek a mindenei, már-már megszállottan imádja őket. Aztán persze ennek meglesz a böjtje, de a poént most sem lövöm le. Jópofa kikacsintás, hogy a szövegben megjelennek ismert horrormozik szereplői is (Freddy Krueger, A texasi láncfűrészes, Jason, stb…). Zeneileg is teljesen rendben van, a banda régebbi korszakait idézi. Happy New Fear Folytatódik az előző dalban megkezdett vonulat: sztorizunk megint (kíváncsian vártam, hogy milyen elborult festményeket társít ezekhez a szövegekhez Mr. Lordi, de sajnos csalódnom kellett, ezúttal csak a tagokról készült pózolós képekkel kell beérnünk). Mókás a refrén, amiben van aztán minden: tapsolás, kórus, This is Heavy Metal-t idéző gitárjáték. Hatalmas ötlet a dal – kissé elnyújtott – végén az év végi visszaszámlálás, ami (a hangok alapján) egy elég nagy vérfürdőbe torkollik! Ízelítő a "I Luv Ugly" című dalból Schizo Doll Itt van a másik szívem csücske (mármint nem a szívemből van másik, hanem a csücskéb… na de mindegy is). Bár a címe egy játékbabára utal (pontosítsunk, egy skizofrén babára), mégsem az új zenekari tagról, Helláról szól, hanem egy elfeledett, elásott játékról, aki bizony kegyetlen bosszút áll azon a családon, amelyik kidobta őt. Frenetikus a dalszöveg, ami megint tartalmaz egy – meglehetősen morbid – csattanót, a hangszerelés is mesteri (gyerekkórust betenni… nem először csinálják, de még most is üt)… ehh, csak ismételni tudnám magam: király és kész! Candy for the Cannibal Rammstein után szabadon, ezúttal egy kannibál történetét ismerhetjük meg, hamisítatlan, fekete humorral átszőtt Lordi-stílusban. 80-as évek feeling itt is bejátszik, a refrén érdekes ezzel a dadogós megoldással, de működik. Ez van, ez is egy faja szám! Sincerely with Love Szeretettel: Baszd meg faszszopó! – bocsánat a vulgaritásért, de érzékeltetnem kellett milyen komoly mondanivalóval rendelkezik a refrén. Na jó, sarkítok, ugyanis a szöveg itt is remek, őszinte, mélyről jövő üzenet annak a sok okostojásnak, mindent tudni vélő, nagyképű embernek, akik a mindennapok során felbas… bosszantanak minket (bár most már tök mindegy, ha káromkodok, ha nem). Először amúgy kicsit zavart is ez a nyers, közönséges, de mégis ízes refrén, a Lorditól ez meglepő. Szerintem eddig is megvoltunk káromkodás meg fakkolás nélkül, egyedül a téma indokolja jelenlétét, így tudtam csak elfogadni. Koncerten úgyis együtt üvölti majd a tömeg, hogy „Fuck You Asshole!” SCG6: Otus' Butcher Clinic És akkor itt van az aktuális SCG, a lemez végén. Lezárásnak gyenge, DE! Ez nem más, mint egy megemlékezés, az elhunyt dobosuk, Otus tiszteletére. Az outro egyik fele egy elektronikus elemekkel teletűzdelt, indusztriál jellegű, filmes etűd, amit még Otus kezdett el a stúdióban és akár egy új dal is lehetett volna. A másik fele viszont egy – sajnos rossz minőségű – párizsi koncertfelvétel Otus egyik dobszólójáról, amit az ő fájljai között talált az együttes. Mindkét részt kvázi érintetlenül hagyták, valamint az egész albumot az ő emlékére dedikálták. A gesztus értékelendő és megható, nyugodj békében Otus! Ízelítő a "Schizo Doll" című számból Amikor először bele-belehallgattam a dalokba, már majdnem elkönyveltem magamban, hogy ez most nem lett olyan erős album. Aztán a dalszövegekkel együttesen már maga alá sodort a lemez, és még most is alig állom meg, hogy ne hallgassak bele egy-egy tételbe. Ez a banda sokkal nagyobb figyelmet érdemelne meg, mint amit mostanában kap (hiába, az Eurovíziós lendület nem tartott sokáig), hiszen amit csinálnak, abban nincs hiba. Csak ajánlani tudom, nálam eddig ez az Év Lemeze, de szerintem később is benne lesz a TOP 5-ben. Ha kihagyod, ne engem hibáztass, ha Mr. Lordi és szörnyei meglátogatnak éjjel az ágyad lábánál! 01. We're Not Bad For The Kids (We're Worse) 02. I Luv Ugly 03. The Riff 04. Something Wicked This Way Comes 05. I'm The Best 06. Horrifiction 07. Happy New Fear 08. Schizo Doll 09. Candy For The Cannibal 10. Sincerely With Love 11. SCG6: Otus' Butcher Clinic  |
Hozzászólás
2013-03-23 10:13
Akár így is lehet értelmezni, de lehet, hogy csak így jött ki a szótagszám
2013-03-21 21:16
Most meghallgattam újra, a dalszövegek olvasásával együtt és szerintem azért dadogós a refrén a Candy for the Cannibal-ban, mert ezzel is a főhős elmebetegségére utalnak. Meg arra, hogy nem tud mit kezdeni a nőkkel, a jelenlétükben még akkor is dadogni kezd, amikor éppen felkoncolja őket.
2013-03-20 23:12
Ennek az albumnak a végighallgatása volt az első, amikor hosszú kihagyás után visszakaptam a gépem. 5.1-ben, a lábamnál dübörgő mélynyomóval... nem semmi
Természetesen mindennel leírt dologgal teljes mértékben egyet tudok érteni
* jelölt mezők kitöltése kötelező!