• Kezdőlap
• Rovatok
• Letöltések
• Kapcsolat

"Paranormális jelenség"-jelenség

Nem vagyok nagy filmnéző, inkább a sorozatokat falom. De ha már mozifilm, akkor egy jó vígjáték, vagy valami szolid, ijesztgetős (azaz nem belezős, trancsírozós) horror bármikor befigyelhet. Mivel manapság egy nézhető vígjáték legalább olyan ritka, mint Kristen Stewart őszinte mosolya (nem, nem és nem... a Másnaposok és a többi, hasonszőrű 'alkotás' számomra nem vígjáték), így nem csoda, ha a horror műfajához közeledek. Kövezzetek meg, de nekem a pár éve debütált Paranormal Activity (azaz a Parajelenségek) igenis tetszett.

Hozzá kell tennem, hogy engem elég könnyű megijeszteni, tehát nem tekintem magam veterán horrorfilm nézőnek, így nem vagyok edzett. Engem kilóra meg lehet venni például egy A Fekete Ruhás Nőben látható hintaszékes intermezzóval, vagy egy durvább Ghost Adventures résszel. Elég nekem egy olyan kis jelenet, amit a saját otthonomban is el tudok képzelni, és egy határozott felpattanással máris Pactolous formájú lyukat vések a plafonba. Ezért működött nálam a Paranormal Activity első és, igen, a második része is. Az első rész nem volt műfajteremtő, hisz a Blair Witch Project (Ideglelés) által bevezetett és a Cloverfield-ben tökélyre vitt kézikamerás felvételeket idéző technikát alkalmazta az egész film során. Ráadásul az alapsztori sem volt egy nagy was-ist-das: egy fiatal pár új házba költözik, ahol fura dolgok történnek, és persze ahelyett, hogy elmenekülnének a rájuk váró pokol elől, inkább ott maradnak, és bekamerázzák a lakást. Amitől mégis működött a dolog, az az volt, hogy hihetővé tették a környezetet. Egy egyszerű családi ház, egy fiatal párocskával, abszolút hétköznapi helyzetben egyszer csak ott találják magukat, hogy egy démon játszik velük Big Brother-t. A feszültségkeltés mesteri volt, hiszen szépen turbózták fel az entitás képességeit is, és a szereplők is folyamatosan a kísértés hatása alá kerültek. A nappali történések viszonylag nyugodtak voltak, így éles kontrasztot képeztek az éjszakaiakkal… persze csak a film elején. Azt leszámítva, hogy normális ember, ilyen helyzetben sikítva rohanna ki az első ágybakakkantásnál, nem sok hibát lehetne felróni az első résznek (na jó, legfeljebb a Spielberg által javasolt alternatív befejezést, ami túlságosan is hollywood-i lett, így tönkrevágta az egész filmet, de hát ott a 2007-es eredeti, azt kell megnézni). Ráadásul még meg is lettek magyarázva a dolgok, ami viszont – bár nem volt feltétlenül szükséges – kitűnő táptalajt szolgáltattak egy folytatáshoz. Bizony, bizony, ami egyszer siker, az többször is az lehet. A második rész – bár rezgett a léc – szerencsére kitűnő módon folytatta az elsőt. Ravasz csavarral előzményként indul a leánytestvér családjánál, majd párhuzamosan folytatódnak az események, majd pedig az első rész utáni időszaknál kötünk ki. Ez annyira feldobta a filmet, hogy még azt is hajlandó voltam megbocsájtani, hogy az alternatív befejezést tekintették folytatandó alapnak. Sőt, a készítők még arra is ügyeltek, hogy azokat a kötelező elemeket, amik sikerre vihetnek egy amerikai filmet (gyerek, állat), azok helyet kapjanak a második részben. Arról nem is beszélve, hogy a mi kis démonunk táposabb lett, és a film végére kiderül, hogy mi is volt a célja… vagy, hogy legalábbis mit akart. Mielőtt még belevágnék írásom apropójába, a harmadik részbe, kifejteném még egyszer – mintegy nyomatékosításképpen -, hogy mi is volt jó az első két részben. Tehát adott a hétköznapi, hihető miliő, egyszerű, bár kicsit kamera megszállott szereplőkkel. Ott vannak a szolid, majd egyre jobban bedurvuló ijesztgetések, amik nem arcbaugrósak, de hatásosak, főleg ha utánuk ki akarunk menni este a konyhába, WC-re, cigire, stb. És persze nem mehetünk el a misztikum mellett sem: a készítők a szokásos szellemvadászós (ál)dokumentum műsorok alapján dolgozták ki a kísértéseket. Poltergeist (tárgyelmozdítós, lámpakapcsolós) tevékenységek, EVP-k (elektronikus úton felvett, szabad füllel nem hallható hangok), ouija tábla használata, miegymás. Persze egy kis filmes túlzás belefért, de még azt is remekül, mit remekül, zseniálisan alkalmazták! Miről beszélek? Arról a mély, búgó hangról, ami akkor jelentkezik, ha a démon valamire készül, legyen az akár egy lámpa felkapcsolása, vagy egy ajtó becsapása. Ez amellett, hogy hihetetlen mód adagolja a feszkót, még csak nem is spoilerez, mert sosem tudjuk, hogy mire számítsunk. Felmerül a kérdés: mi is a baj akkor a harmadik résszel? A harmadik felvonás a múltba helyezi magát, 1988-ba, tehát végérvényesen előzmény. És épp itt a probléma. Az első részben még megértettem, hogy a férfi főszereplő kameramániás, csökönyös, makacs, és meg akarja magyarázni a házban történő dolgokat, be akarja bizonyítani, hogy ő a Jani. A második részben is még el tudtam fogadni, mert behoztak annyi új elemet, hogy ne érdekeljen, valamint ott a sztori összekapcsolás feledtetett mindent. A harmadik azonban ezt már nem tudja palástolni. Olyan jelenetek vannak tömegével, ahol az önjelölt operatőrködés abszolút nem reális. Értem én, hogy a 80-as években vagyunk, menő dolog ez a cucc, de ezt meg lehetett volna oldani okosabban is… harmadjára! Aztán: nem tudom, milyen idősíkban léteznek a démonok, de, hogy pont a múltban legyenek a legtáposabbak, azt kötve hinném. Itt egyértelmű, hogy a zöldhasúra utaztak a készítők, azaz legyen minél látványosabb a film, kit érdekel, ha ezzel semmibe vesszük az eddig történteket. A főszereplő csávó pedig különösen hülye. Értem én, hogy filmet kell csinálni, de akkor sem ellenőrzöm az emeleten alvó lányokat úgy, hogy egy kamerát is viszek magammal, biztos, ami biztos. Nem filmezek akkor sem, ha épp menekülünk otthonról, és nincs más jobb dolgom a kocsiban. Nem, nem és nem! De az ijesztgetésekkel is bajom van ám. Van amelyik már a vicc kategóriát súrolja, és van amelyik már túlságosan is extrém, gondolok itt a gerinctörésekre, a zombi nyugdíjasokra, az ide-oda dobált szereplőkre. Sok, az első rész ezek nélkül is működött. Ha így haladunk, mi lesz a negyedik felvonásban? Kedvenc démonunk atomrobbanást idéz elő? Mindezekért azért kár, mert amúgy a film – minden hibája ellenére – igenis nyomasztó, ijesztő és, aki fogékony ezekre, és nem a világ legkeményebb horrorját várja, az bizony odabarnít a bugyiba. Én is úgy írom most ezeket a sorokat, hogy közben megy az Én Kicsi Pónim zenéje, elalvás előtt pedig benyomok még egy-két sört, hogy legalább álmodni ne álmodjak! Mennyire örültem, hogy bejött apám a végére és szóval tartott, hajajj! De aki az első részt imádta, annak ez már nem fog tetszeni. Ez már más, ez sokkal hatásvadászabb, és rengeteg az idegesítő vonása. Lehet rajta félni, de már nem olyan, mint volt, és a változás nem vált előnyére. Itt a baj. Nem tudom hova haladunk tovább, de lehet, hogy nem is kéne már folytatni. Amúgy is kezd már kiismerhetővé válni ez az egész, innentől már csak az önparódia a lehetséges út, de akkor végeredményül vígjátékot kapunk. Hmm… nem is rossz, akkor legalább lenne egy jó vígjátékunk! Az előzetes, ami annyira kerüli a spoilereket, hogy egynémely jelenet még a filmbe se került bele... UI: Ezek után, hogy épültek fel a lányok, szellemileg (hehe)? És mikor volt a lakástűz?

©2008 Pactolous -  DM system v0.4 | Powered by: Darh Media | Design by www.mitchinson.net | RSS