Egy artista, aki ismét a fénybe repül (Ákos - 2084)
Pactolous
2012-10-09 21:02 
1
4203
| Rovat: 4 év. A világban elég sok dolog történik 4 évente. Olimpia, futball EB, VB, parlamenti választások. Egészen mostanáig ez az Ákos lemezekre is igaz volt. Legalábbis a 10 éve megjelent Új Törvény óta ilyen időközönként érkeztek az albumok. Az idei év azonban változást hozott, hiszen a 2010-es A Katona Imája óta csak két esztendő telt el. És ha már annyit dobálózunk az évszámokkal, említsünk meg még egyet: 2084. Íme az új Ákos nagylemez!
Biztos vagyok benne, hogy aki figyelemmel követi az úriember munkásságát, az már kívülről tudja ennek a lemeznek a keletkezési körülményeit. Röviden azért tekintsük át, mi is vezetett el odáig, hogy alig 2 év után egy erősen retro hangzású, szintiközpontú Ákos anyag érkezzék! Elsősorban az előző album egyik (számomra legkedvesebb) dala, a különböző internetes trollkodásokból, véleményekből összegyúrt Főleg Régen volt az ihletforrás. A múltat idéző, Bonanzás hangszerelés annyira rabul ejtette főhősünket, hogy elhatározta, egy egész lemezt szentel ennek a megszólalásnak. Ennek a régi/új irányzatnak az előfutára volt áprilisban az Előkelő Idegen, amiről már regéltem anno. A másik klipes nóta, a sok biztosítékot kiverő Tipikus Sztereó még inkább csak felborzolta a kedélyeket: te jó ég, mi készül itt?  Elmondom! Egy, az eddigiektől merőben különböző koncepció lemez, ami a jövőbe repít, de a múlt eszközeivel mesél a jelenről. Egy olyan évről, ahol még mindig tart az 1984-es év, hiába a százas különbség. Ismerős? Igen, Ákos ezúttal olyan mértékben nyúlt vissza a gyökerekhez, mint még eddig soha. A Hűségen sem voltak olyan elektronikus számok, mint ezen az albumon, pedig ez már nagy szó. Gitár még véletlenül sem kerül elő, minden egyes hang szintetikus. De nehogy azt higgyük, hogy ezt a döntést a végső elkeseredés, a Bonanzás idők kétségbeesett visszaidézése vezérelte. Nem, nem. Ez egyfajta nosztalgia, a 80-as évek hangzásának, bájosan naív jövőképének újra felelevenítése, miközben szép lassan ráeszmélünk: te jó ég, ez most történik! Aggódni nem kell, Ákos nem ment át gagyiba! Ez most csak egy keret, egy eszköz, amibe a mondanivalót becsomagolta, azt, ami ismét gondolkodásra, értelmezésre sarkall majd Ugyanakkor nem győzzük kihangsúlyozni, ahogy a művész sem, hogy ez egy hallgatós lemez. Sokadjára érnek be a dalok, és ez nem vicc. Személy szerint nekem is meg kellett hallgatni jó párszor a CD-t: itthon, a munkába menet, onnan jövet, és persze szigorúan, a dalsorrendet betartva, hagyva, hogy vezessenek. De térjünk is rá a dalokra, lássuk, miről énekel nekünk Magyarország 21. századi balladása! 2084 – Az, hogy mennyire más, mennyire nem hasonlítható ez a lemez az előző Ákos albumokhoz, már a kezdő szám is megmutatja. A nyári turnén résztvevők már ismerhetik, hiszen ez volt a koncertek intrója, nyitánya, de gondolni sem mertem
Veled Utazom – Óvatosan átkúszunk a következő dalba, ami egy ízig-vérig Ákos nóta. A megszólalás telitalálat: a basszus szépen menetel, a szintik finomak, és még a háttérben is ügyesen dolgoznak a különböző effektek. Mosolyt csal arcomra, hogy a dallamvezetés jellegzetesen Ákosos, azaz hallgatás közben érezni, hogy a melódiáknak nem arra kéne folyniuk, amerre meg vannak írva, de éppen ettől lesz olyan különleges. Énekelhető, tempós, jó szövegű dal! Előkelő Idegen – A programadó szám, az első kislemez, az első klip. Rádióslágerré avanzsálódott kedvenc, de róla most nem is beszélnék hosszan, hisz már írtan róla egyszer. Szeretem, rongyosra hallgattam, tomboltam rá koncerteken is, de most haladjunk tovább az új kedvencemhez! Az "Előkelő Idegen" videoklipje Táncolj Velem – Kevés olyan dalt tudnék most hirtelen felsorolni, ami az utóbbi időben első – ismétlem: ELSŐ – hallásra magával ragadott volna. Ezt a számot azonban bátran ide lehet sorolni. A refrént tanítani kéne, annyira jól sikerült, de a hangszerelés is tökéletes. Nincs értelme tovább ragozni, számomra ez a lemez legjobbja, alig várom, hogy koncerten is hallhassam! Keserves Fényűzés – Emlékszünk még arra, mikor azt írtam, hogy érdemes többször is meghallgatni az albumot? Most két olyan dal következik, aminél erősen gondolkodóba estem, hogy vajon még hányszor kell nekem ezt megejteni. Ez a szám konkrétan úgy kezdődik, mint egy MC Hawer & Tekknő nóta, csak nem rossz számot kevertek a CD-re a stúdióban? De így uszkve 8-10 meghallgatás után kezdek megbarátkozni vele, hiszen legyen bármennyire is bűn rossz az eleje, a refrén ismét jó lett, a végére pedig csodásan kiteljesedik a dal. A szöveg is megér egy misét: olyan mintha egy Majom a Ketrecben-light lenne. Fogolyként beleragadni egy kapcsolatba, ismerős, ugye? Szóval összességében (már) tetszik. Csak az a kezdet, csak azt tudnám feledni… Vén Tinédzserek – De ne sóhajtsunk fel, még nincs vége a megpróbáltatásoknak. Amikor előzetesen elolvastam a dalszövegeket, ez a szám felkeltette érdeklődésemet. Sokakkal ellentétben ugyanis én bírom Ákos parodisztikus, csipkelődős stílusát, és ennek a számnak a szövege bizony ilyen. Nagyon is. Csak úgy hemzseg az eddig fel nem használt kifejezésektől (kacsaláb, sportkocsi, tinédzser, Madách), szóval kíváncsian vártam, hogy mi sül ki ebből. A végeredmény teljesen más lett, mint amire számítottam. A hangzás – akárcsak az előző dalnál – direkt gagyi és Ákos hangja már-már Fásy Ádámot idézi, főleg a középrésznél. Egészen addig nem tudtam ezzel a számmal mit kezdeni, míg el nem kezdtem én is énekelni. Akkor jöttem rá, hogy ezt a dalt el lehet hülyéskedni. És ennyi, ezt tette Ákos is, ezért így kell kezelni. Közben persze vigyázó füleinket vessük csak a refrénre, hisz az igazán súlyos dolgok ott hangoznak el - szellemes fricska a kapuzárási pánikban szenvedő, tiniként viselkedő középkorúaknak)! Tengermoraj – Senkit sem ítélek el, ha az előző két dal után valami klasszikus, megszokott Ákos darab után vágyakozna. És ha már vágyakozás, legyen ez a fő téma! A Tengermoraj (vagy tengermuraj?) egy gyönyörű szép, sőt, talán az egyik legszebb Ákos dal, ami eddig lemezen megjelent. Az elektronika ezúttal nem hivalkodó, a melódiák szépen egybefolynak, a dalszöveg pedig könnyfakasztó. Nem is csoda, hogy ezt szánják a következő klip főszerepére, remélem valami igazán méltó filmet forgatnak hozzá. Megérdemelné!  Tipikus Sztereó – Soha nem volt még egy olyan Ákos szám, ami ennyire megosztotta volna a jónépet, mint ez. Nem csoda, hisz a hangvétel ismét odamondogatós, egyszerű, ami sokaknál az igénytelenséget jelenti. Érdekes, nekem viszont hamarabb bejött, mint mondjuk az Előkelő Idegen. Talán azért mert koncerten hallottam először, talán azért, mert én nem utasítom el zsigerből, ha őkelme poénkodik, vagy tán azért, mert tetszett az a bátorság, hogy ki mertek jönni ezzel, mint klipes nóta. A dalszöveget sem erőltetettnek érzem, inkább frappánsnak, legalábbis igen jó példákkal mutatja be Ákos a mai világunkban érzékelhető kettősségeket, azt a sok végletet, amik között őrlődünk. Hangzásilag amúgy Főleg Régen 2.0, csak annál tempósabb, bulizósabb. Adjunk neki itt is egy esélyt! Megsebezve – Amennyiben nem vagyunk híve a Tipikus Sztereó világának, akkor itt van egy sötétebb tónusú dal. Leginkább az Ikon korszakot idézi fel bennem, már csak egy kis gitár hiányzik belőle. Kitűnő verzék, furcsa, de mégis felemelő refrén és egy remek középrész teszik emlékezetessé a dalt. Remélem koncerten még jobban fog szólni! A Szabadság Rabszolgái – Ezzel a számmal sem tudtam maradéktalanul megbékélni, több okból kifolyólag. A hangszerelés rendkívül minimalista, mintha egy stúdióból kiszivárgott demó lenne. A dallamok szokatlanok, a refrén bohém, a középrész pedig olyan, mintha Ákost egy gonosz boszorkány manóvá változtatta volna. A cím alapján
Régi Jövő – Ismét egy „első hallásra szerelem” típusú szám. Tulajdonképpen minden rendben van vele: az elmélyült, zongorát is alkalmazó hangzás, a 80-as évek régi jövőképét idéző dalszöveg (kulcsszó: Szárnyas Fejvadász), a kürtös középrész mind-mind kiválóra sikeredett. Kicsit mondjuk hajaz a Még Közelebb albumon szereplő Ennyi Nem Elég című számra, de ez nem sokat vesz le az értékéből (lehet, hogy más észre sem veszi). Artisták – Ha egy dalra azt mondjuk furcsa, nem biztos, hogy ezt pozitív értelemben gondoljuk. Pedig lehet ennek ilyen olvasata is, mint például ennél a nótánál. Ugyanis ez a darab rendkívül furcsa és szokatlan, megkockáztatom, hogy ehhez hasonló dalt még soha nem hallhattunk Ákostól. A dallamvezetés, a hangszerelés, a téma: egyikre sem mondhatjuk, hogy „jajj, ezt már hallottuk!”. És ez jó! Ez is bizonyítja, hogy Ákos még tud meglepetést okozni. De visszakanyarodva a dalhoz, neki is kellett egy kis idő, de végül odáig fajult a helyzet, hogy az egyik kedvencemmé vált. A mai napig ízlelgetem a dalszöveget, értelmezem magamban, a refrént dúdolgatom; hát mi ez, ha nem a jó dal ismérve? A "Tipikus Sztereó" videoklipje Ne Keress Engem – Elérkeztünk a zárószámhoz. Ezek a dalok kiemelt fontosságúak egy Ákos lemezen, nem csak azért, mert le kell zárni az albumot, de sokkal személyesebbek, meghittebbek is. Ezen jelzők erre a számra is igazak, bár először féltem, hogy bajok lesznek. A szinti-vonósok például nagyon szépek, de néhol eléggé disszonánsak az énekkel együtt. Megszokható, és végül is ettől jellegzetes. Ugyanakkor minden aggályt eloszlat a refrén és a dalszöveg, ami rendkívül fájdalmas lett. Búcsúhangulat, az elmúlás gondolata lengi át a dalt, még a Tengermorajnál is szomorúbb. Nem vagyok az érfelvágós fajta, de nekem épp ezért nagyon tetszik ez a szám, csak egy nagy problémám van vele: rövid. Lezárni persze szépen lezárja a lemezt, de én még úgy hallgattam volna tovább! Természetesen a 2084 nem csak egy CD-t takar, hiszen mégiscsak Ákosról van szó. Az audio korong mellé jár egy DVD is, amin a szokásos dolgok mellett (az album összes dala (tipikus) Stereo-ban, 5.1-ben és DTS-ben, 5 videonapló bejegyzés, az eddig kijött két klip) egy „10” számos koncertfilm is helyet kapott, amit az idei Sziget Fesztiválon rögzítettek (a VOLT Fesztiválos élményeinkről itt olvashattok). Azért az idézőjel, mert a 10 valójában 9, az utolsó szám a koncertzáró Adjon Isten…, ami szép és jó és hagyomány, de ez nem volt szimpatikus húzás. Igazán lehetett volna helyette másik számot beválasztani, ha már olyan széles volt a paletta. Abba már bele se kezdek, hogy milyen megfontolásból kerültek fel azok a dalok, amik már tavaly, az Arénakoncertes DVD-n is megjelentek, amikor olyan slágerek/ritkaságok közül lehetett volna választani, mint például a Mindenki Táncol, a Régi Indulat, a különböző mashup-okról nem is beszélve. Nem értem, lehet, hogy ezeket majd egy koncert DVD-re tartogatják, de kétlem, most, hogy már kikerült róla ennyi dal. Azért a morgások ellenére örülünk neki, ez végre igazán nagy plusz a lemez mellé. Mit is lehetne még írni? A 2084 egy sok hallgatást igénylő lemez, amit bizony szokni kell, de érdemes beleölni az energiát. Végre valami mást kaptunk, valami meglepőt. Ennyi év után ez bizony nem kis dolog! És ha engedjük, hogy a dalok megszerettessék magukat, akkor nagy élményben lesz részünk. Mint ahogy mindig. Mert ennek az embernek folyton sikerül. Hiába kezdődnek el ilyenkor ismét a fórumokon a szokásos zendülések (ahogy az Artistákban is énekli Ákos: „még megy az első rész, de a kritika már kész”), a lényeg nem változik: egy újabb remek Ákos albummal gazdagodtunk. Gratulálunk, izgatottan várjuk a koncertet!
 |
Hozzászólás
2012-10-09 22:02
Na, várós volt már a recenzió.
Sok minden eszemben volt ezzel a lemezzel kapcsolatban, na vajon mit felejtek el leírni.
Először is: amióta az Új Törvényt megvettem rögtön megjelenéskor, azóta mindig epedve vártam az aktuális új nagylemezre (persze ez össz. 2-t jelent). Nos a 2084-nél ez a nagy várakozás meglehetősen alábbhagyott. Ennek oka az az irány, amit az idén látott koncertek mutattak.
Aztán kiderült, hogy ezt az aggodalmat a régi rockosabb nóták számomra olykor szörnyű átiratai ültették belém, mert bizony az új, ebben a stílusban írt dalok bizony működnek nálam.
Dalszöveg szokásos ákosos, bár lassan kicsit szerintem elég lesz az egyáltalán nem rejtegetett szarkazmus-cinizmus duóból.
A hangszerelés 1-2 kisebb kivétellel mindenhol ül és tetszik.
Néhol az énekben mintha direkt nem tartotta volna ki a hangját, és inkább hajlít, ez bántotta a fülem egyes esetekben.
A kedvenc szám egyértelműen az Artisták. Megmagyarázni nem tudom miért, de szerintem szenzációs lett. Az ominózus 1. hallgatásra nagyon megragadta a fantáziám. Az eleje esküszöm egy rajzfilm mese betétdalára emlékeztet. Frankó.
Telitalálat a 2084, tényleg mintha egy 80-as évekbeli sorozatfőcímzenéje dübörögne a képünkbe.
Még egyértelmű fénypont a Tengermoraj. Szenzációs a szöveg, és emberi dolgokat emleget. Ellentétben a szakrálisabb Fénybe nézzel, amit azért kicsit erősebbnek érzek, de csak kicsivel.
A maradék nóta többsége is tetszik, egy kivétel: a szerintem is leggyengébb A Szabadság Rabszolgái. Egy dolgot hiányolok: egy igazán ütős, rock körökben használatos úgymond zúzda darabot.
A koncertszámok kapcsán hasonló véleményen vagyok Pact kollégával. Nem ezeket erőltettem volna, de gondolom meg kellett mutatni mind a lézer, mind lángszóró látványosságokat..
Összességében elégedett vagyok a lemezzel. A véltvalós félelmeim nem igazán többé kevésbé elmaradtak.
Ettől függetlenül én ezt az Ákos lemezt nem sorolnám top kategóriába, A katona imájától meg aztán végképp elmarad. Várom vissza azért a gitárokat.
10/7
* jelölt mezők kitöltése kötelező!