Miért is van elegem?
Papa
2012-04-17 21:30 
0
3402
| Rovat: Az utóbbi hetek nagyon komolyan megviseltek. Sok esetben olyan események zajlottak le, nagyon rövid időközönként, melyekről úgy vélem, hogy furcsaságuk okán, érdemes itt is megemlékeznem.
Figyelmeztetés: Tudom, hogy az alant olvasható sorok közül néhány meglehetősen elképesztő lesz, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy az engem ismerők pontosan tudják, a fantáziámból is születhetett mindaz, amit olvastak, azonban fontos kikötnöm, hogy az alábbiakból minden szóról-szóra igaz, s megtörtént. Nyugodtan elhihetitek, hogy megélni ezen eseményeket sokkal elképesztőbb és fájdalmasabb volt, mint olvasni róluk. Minden két hete kezdődött, amikor is egész héten szívótúrán voltam. A legnehezebb boltok, ahová a cég árut szállít. Mindenhol én voltam a rakodó. Hajnali fél hármas kelés minden nap, napi öt óra alvás, kemény munka. Péntekre egy értelmes mondatot sem tudtam kinyögni, semmire nem voltam képes emlékezni, a hátam és a lábam sajgott és fájt, mint a fene, valamint rendszeresen elkapott a szédülés. Utóbbi tünet egyébként még ezen sorok írásának idejében is jelentkezik. Talán valami vérnyomásprobléma, nem tudom. Aztán eljött a vasárnap, amivel a furcsa dolgok kezdetüket vették. Nagyszülő látogatás volt, ami a szokásos formában zajlott, szóval semmi említésre méltó sem történt. A négykor induló komppal szándékoztunk hazaindulni. Felhajtottunk a kompra, ami annak rendje és módja szerint el is indult. Minden rendben ment, amikor egyszer csak a révészek elvesztették az irányítást a komp felett. Elkezdtünk sodródni lefelé a Dunán és lelki szemeink előtt láttuk, hogy valahol majd Dunaföldvár környékén kihalásznak minket. Szerencsére azonban a révészek egy közeli, part menti tisztáshoz tudták csapni a kompot, ahol aztán gyorsan a közeli fákhoz kötötték a nagyrészt irányíthatatlan járművet. Úgy negyven percnyi tanakodás után úgy döntöttek, hogy ez a hajó innen már nem nagyon fog elmenni a mai napon, szóval leengedték a rámpát és feltolták az autókat egy apróbb emelkedőn. Az emelkedő után jött egy 3-4 kilóméteres szakasz a révig, amit még traktorral is merész dolog bevállalni. Apám úgy két nappal korábban polírozta a kocsit, ami a kaland után úgy nézett ki, mintha bagzó macskák támadták volna meg. Kedden megkezdődött a pesti hét, vagyis egy fővárosban dolgozó rakodó helyére tették. Minden rendben indult, amikor is az egyik boltnál jelezték, hogy nem csak göngyöleget (üres dobozokat és raklapokat), hanem árut is kell majd visszavinni a raktárba. A ládák úgy másfél ember magas oszlopokba rendezve hevertek. Lepakolom őket, hogy az alattuk lévő raklapok egyikére rátehessen a visszaküldött árut. Megfogom az első doboz visszaküldendő árut és nagy iramban megindul...nék, ha nem lett volna az a szaros doboz úgy harminc kiló. Örömmel konstatáltam, hogy a maradék hét doboz is pontosan ebben a súlycsoportban indul a versenyen. Felpakolom a dobozokat, majd leszakad a hátam, de felpakolom őket, szépen, hogy jól elférjenek. Erre bejön a boltvezető és közli, idézem: "Bocsi, elfelejtettem, hogy tőlünk holnap kell visszavinni az árut". Igen. Dobozokat lepakolni. Ládákat újra felpakolni és ezután még az új árut is be kellett vontatnom a raktárba. Nem kezdődött el a munkanapom három órája, de már idegileg és főleg fizikailag olyan állapotba kerültem, hogy felvetethettem volna magam az intenzívosztályra... ez utóbbi természetesen túlzás, de azért elhihetitek, hogy tetvesül fáradt voltam. A keddnek azonban még nem volt vége. Kiderült, hogy a kocsit el kell vinni a szervizbe. Oké, gondoltam engem kitesz a sofőr a raktárnál és megy a szervizbe. Hát nem. Majd valaki, aki a cégtől épp arra jár, értünk jön a szervizbe a teherautójával. Ki is derült, hogy ki lesz ez a delikvens, szóval bizakodva érkeztünk meg a roncstemetőbe. Egy óra múlva rácsörögtünk a fentebb már említett bélféregre, hogy ugyan hol is van. Megmondta. Ahogy azt is, hogy két embert nem tud elvinni, ergo nekem nincs fuvarom haza. Nomármost a szerviz olyan helyen van, ahonnan egy tapasztalt pesti sem találna haza, nemhogy én. A poén? Ha a csávó szólt volna rögtön az elején, hogy nem tud két embert vinni, akkor engem a sofőröm kitett volna a Népligetnél, ahonnan lazán hazabuszozom. De mivel nem szólt az a fasz, hogy nem visz két embert, ezért indult a vadászat egy másik sofőr után, aki épp arra jár és el tudna vinni a raktárhoz. Egyetlen ilyen ember akadt. Ha ő nem jár arra, akkor apámra kellett volna várnom, hogy a személykocsival értem jöjjön, úgy hat óra magasságban. Fél kettőkor érkeztünk meg a szervizbe. Ezzel a keddel úgy beindult a hetem, hogy bizony szépen sorra vettem mindazt, amit a halált okozó módszerek fájdalom és eredményesség szintjéről tudtam. Szerdán semmi különleges nem volt, az a nap egyszerűen "csak" baromi hosszú és méretes szívás volt. A csütörtök hasonlóképp, de aztán megjött a péntek. Óh, a péntek! Az a bizonyos tizenharmadika.  Hajnal. Negyed öt. A lépcsőház előtt állok. Egy menyét szalad át az úton, fel az előttem lévő fára, megriasztva a madarakat. Egy-kettő elrepül felettem. Pár perc múlva ki akarom venni a telefonom a kabátom zsebéből. Nyúlok a kabáthoz és érzem, hogy az egyik gomb olyan furcsa tapintású. Lenézek rá és látom, hogy a mutató és a középső ujjam egy merő madárszar. A folyós, meleg típusból. Ahogy a kabátom gombja is. Sűrű anyázás és zsepi keresés közepette észlelem, hogy a pulcsimra is jutott a szarből, de rendesen ám! Míg a pulcsimat takarítom, mint egy veszett őrült, látom, hogy a nadrágom egyik fele is madárszaros. Azt is takarítom, amennyire tudom. Megjön a kolléga, megyünk a raktárhoz, hogy kezdődjék a nap. A fuvarszervezők irodájában berohanok a mosdőba és veszettül takarítom magam, szappanozom a kezem és kezdem jól érezni magam. A takarítás után pár perccel észreveszem, hogy a cipőm orrán is van egy kupac madárszar. Letakarítom hát azt is. Megjön a sofőr, szállunk be a kocsiba, veszem le a kabátom és észreveszem, hogy a kabát belül is szaros. Nem tudom hogyan, de az. A legjobb tippem, hogy valahogy a szaros nadrággal és pulcsival érintkezett, miközben ezt a két dolgot próbáltam letakarítani. Ezután jött egy hosszú és fizikailag baromira megterhelő nap, aminek a végén kitöltettem egy lottószelvényt, gondolván, hogy ennyi szar után (értitek?) talán kijárna egy kis pozitívum is. Nos, a világ szerint nem. Semmi. Szóval nekem már csak az maradt, hogy most egy hétig szabin leszek és igyekszem kipihenni magam. Feltöltődöm és reménykedem, hogy a pechsorozat nem fog pontosan ott folytatódni, ahol abbamaradt. +1 Három, azaz nem egy, hanem rögtön három olyan nővel is összefutottam, akik a maguk módján páratlan szépségek voltak. Mindegyiküket néhány pillanatig láthattam és ezután valószínűleg már soha többé nem fogom. Egyikük hangja, kiállása és megjelenése annyira imádnivaló volt, hogy majdnem zsebre tettem, hogy a nehéz napokban csak elővegyem és felvidítson. A másik egy minden tekintetben bombázó hölgy volt. A harmadik pedig semmilyen aspektusban nem volt igazán kirívó, mégis az összkép, amit árasztott teljesen lenyűgözött. |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!