• Kezdőlap
• Rovatok
• Letöltések
• Kapcsolat

Gyilkos tél a nyárban (Josh Gabriel presents Winter Kills)

Hol volt, hol nem volt... A kurta farkú TiĂŤsto és az üvegvisszaváltó Armin hegyen túl, volt egyszer két derék legény. Ez a csodás duó nagy tetteket hajtott végre Tranceszilvánia földjein, de ahogy az lenni szokott vala, útjaik külön váltak, és egyedül próbáltak szerencsét. Ma már újra együtt vannak, de a maguk módján sem vallottak kudarcot. A páros pedig azóta is boldogan él, alkot és szórakoztat, ha még meg nem haltak...

Már pedig erről szó sincsen, Gabriel & Dresden újból együtt muzsikálnak… ja igen, róluk mesélt Szabó Gyula, ha ez még nem lett volna nyilvánvaló. Most viszont csak az egyik mesebéli szereplőre koncentráljunk, még pedig Josh Gabriel-re, aki még 2009-ben összeállt Meredith Call énekesnővel és megalapította a Winter Kills nevű formációt. Ugyanebben az évben kijöttek egy bombával, a Deep Down című slágerrel, ezt követte 2010-ben a My Friend és idén a Hot as Hades (ja és, Armin Van Buuren albumán is közreműködtek). Mondanom sem kell, mindhárom dal zseniálisra sikeredett, nem csoda, ha a duó úgy gondolta, hogy ki kellene hozni egy albumot. Azt már lehetett érzékelni, hogy a stílus nem szorul majd be a megszokott trance falai közé, hanem feszegetni fogja azokat különböző hangzásokkal. És, hogy ez az anyag végül összeállt-e egy egésszé, arról most bizony én regélek nektek. Tomorrow – Hogy mennyire művészi és merész az album, azt már a felvezetés is alátámasztja. Gyönyörű blues-os, Pink Floyd-os hatásokat felmutató, némiképp intro-szerű dal, amibe belecsempésztek egy kis gitárt is, teszem hozzá, nagyon helyesen. Kicsit talán el van nyújtva, de legalább bele tudunk feledkezni, meg különben is, az utolsó fél percben átkísérnek minket a következő számba… Hot as Hades – Az idei termés egyik nemes darabja, amihez John O’Callaghan készített egy sötétebb tónusú remixet. Ebben a változatban a régebbi Gabriel & Dresden számokra hajaz, ami persze nem meglepő ugyanakkor nem is baj. Szolid szintipop beütés, szép refrén, azaz egy telitalálat dal. Falling Back – Mindenféle megszakítás nélkül folytatódik ugyanez a hangulat. A hangsúly az electro-s basszustémára helyeződik, ettől egy picit nekem gyengébbnek tűnik, de tény, hogy a szép építkezés és Meredith csodás hangja itt is megmaradt. Sweet Old Sound – Leheletnyi lelassuláshoz érkeztünk el. Ez a dal valahogy olyan érzést váltott ki belőlem, mintha egy verset zenésítettek volna meg. Egybefolyó, minőségi és bő szövegű dal, ami kevés változatosságot mutat, de csodásan emelkedik fel, és nyugszik le. A "Hot as Hades" videóklipje Waiting – Visszaköszönnek a másik Josh Gabriel project, az Andain libabőr generáló dalának, a Promises-nek a glockenspiel-re emlékeztető szintetizátor hangjai, de szerencsére az atmoszféra másmilyen. Ismét egy meghittebb számmal van dolgunk, a tempó azonban mégsem kifejezetten lassú. A refrén megint kiválóra sikeredett, amiben ezúttal férfi vokált is hallunk (feltételezhetően Josh-t). The Chauffeur – És ha már meg lett említve feljebb a szintipop, visszatérünk a stílushoz ismét egy Duran Duran szám feldolgozás erejéig. Full elektronika, ahol megint a basszus a főszereplő, de kapunk még egy szolid szintiszólót is. Érdekes, ugyanakkor kellemes színfoltja a lemeznek, egyfajta tisztelgés, kellenek néha ilyenek is. Deep Down – A híres, neves, 2009-es sláger is megérkezett, szerencsére változatlan változatban. Énekdallama egyből megragadja az ember fülét, és nem ereszti el egészen a szám végéig. Ha az eddigiekhez hasonlítjuk, kicsit kilóg a sorból, annyira pergősebb, és trance-esebb a hangszerelése, ráadásul viszonylag régi darab, de valljuk be, nem maradhatott le az albumról, annyira zseniális. Like a Stone – Újabb váltás, ezúttal a gitárok törtek utat maguknak. Kiváló refrénnel és itt-ott lebegős hangulattal bejelentkező dallal van dolgunk, viszont érdekes pozícióba került a lemezen. Le sem tagadhatná, hogy a My Friend rokona, ami már tavaly befutott, itt ugyanakkor pont előtte szerepel. Így olyan, mintha az másolná ezt, holott talán épp fordítva van. Sebaj, a kis (?) hasonlóság ellenére ez is egy kiváló szám. A "Deep Down" videóklipje My Friend – Szinte észrevétlenül csúszunk át ebbe a nótába (na vajh miért…?), de személy szerint nekem ez a delikvens sokkal jobban tetszik (hisz tavalyról is ez az egyik favoritom, de ez most mellékes). Nagyon szép, vidám-szomorkás hangulatú dalocska, ami talán klubokban így, ebben a formában nem állja meg a helyét, de önmagában hallgatva egy csodás kikapcsolódás. I’ll Stand By You – Újabb feldolgozás, ezúttal egy The Pretenders szám az áldozat. Akárcsak a The Chauffeur esetében, itt sem ismertem az eredeti változatot, így nincs mihez viszonyítani most sem, de mindkét verzió felkeltette az érdeklődésemet az eredeti után, ami már jó. Dallamilag ez a szám bejövősebb, habár tagadhatatlan a néminemű hasonlóság. Én mondjuk a végére azt az elektronikus hajlítgatást kivettem volna, nagyon nem illik bele. Forward Facing – Erőteljesebb, tipikusan Josh-ra jellemző hangzással indít ez a dal, ami előrevetíti slágergyanússágát, legalábbis szerintem kislemez-esélyes. Tetszetős a középtájt elhelyezkedő lenyugvós rész, ahonnan újból erőre kap a nóta. Oklahoma Town – Vészesen közeledik a lemez vége, ezt jól érzékelteti ez a nyugodt, meghitt, lelassult darab is. Szolid szekvencia simul végig a dalon, erre épülnek fel sorban a különböző hangszínek. Ki kell emelnem Meredith csodás, búgó háttérvokálját, éteri magasságokba emeli a hangulatot. Mesteri atmoszféra-generálás! Ichabod – És íme a záróakkord! Lassú, tört, véletlenszerűnek ható zongorafutamok kukucskálnak ki a háttérzajokból, erre énekel rá Meredith, majd pedig szépen eltűnik minden, amíg már csak egy vízen hánykolódó hajó hangjai hallatszódnak. Nem mindennapi szám egy „tuc-tuc” lemezen, az biztos! Kicsit talán elnyújtott, valahogy az előző dal nagyobb katarzist váltott ki, de tény, hogy művészi. A "My Friend" videóklipje Ki is mondtam azt a kulcsszót, amit végig ízlelgettem magamban a lemez hallgatása kapcsán, és ami már az Above & Beyond albumánál is felmerült bennem. Mindkét darabot művészi kidolgozottságúnak és minőségűnek tartom, bár a Group Therapy másképpen művészi, mint a Winter Kills. Josh Gabriel és Meredith Call egy, a trance kliséktől mentes, mindenféle divathullámot nélkülöző, örömlemezt készítettek. Mindkét egyéniségből jelen van valamennyi: Josh hozta a Gabriel & Dresden hangzásának örökségét, Meredith pedig a csodás hangja által létrehozott hangulatot (és akkor még nem tértem ki az egyedi szövegvilágra). A korrektség kedvéért azért megemlítem, hogy én imitt-amott egy picit több változatosságot elviseltem volna, és minden dicséretem ellenére, azért én azt a bizonyos isteni szikrát csak néhol fedeztem fel (talán majd az Andain albumnál? Hmm?). Ez viszont nem veszi el azt az érdemet a csapattól, hogy egy nagyon szép, kiforrott, egyedülálló lemezt hoztak össze, amit a komoly hallgatnivalók iránt érdeklődőknek csak ajánlani tudok. A mese happy end-del ért véget, jó éjszakát gyerekek!

©2008 Pactolous -  DM system v0.4 | Powered by: Darh Media | Design by www.mitchinson.net | RSS