• Kezdőlap
• Rovatok
• Letöltések
• Kapcsolat

Csoportterápia 3 személyre (Above & Beyond – Group Therapy)

Jono Grant, Paavo Siljamäki, Tony McGuinness. 3 olyan név, amik így külön-külön tán nem mondanak sokat, de ha azt mondom, hogy Above & Beyond vagy OceanLab, akkor már biztos, hogy sok homlokra kerül piros folt a felismerés jegyében. A fiúk 2000 óta tevékenykednek a trance stílus berkeiben, és azóta minőségi, igényes és már-már a zsenialitás határán mozgó munkásságuk révén betonbiztos helyet érdemeltek ki a Trance Királyság tróntermében. Nagy volt az izgalom, a fentiek ismeretében talán nem is kérdés miért.

Első albumuk, a Tri-State 2006-ban jelent meg és nyugodtan állíthatjuk róla, hogy mérföldkő a trance stílus történelmében. Bizonyítékképp álljon itt néhány sláger: Air for Life, Alone Tonight, Good for Me, Home, Can’t Sleep. Természetesen a lemez többi dala is megérdemelt egy misét, az egész korong nagyon egyben volt. 2008-ban jött a Justine Suissa-val kiegészült OceanLab projekt debütáló albuma, amiről anno értekeztem is ezen honlap digitális lapfelületén, és nem kevésbé volt zseniális, mint a Tri-State. Ezeket csak mind azért írom le, hogy érzékeltessem, az elvárások a Group Therapy-val szemben olyan magasak voltak, hogy a Petronas-ikertornyok hozzájuk képest csak két gyufaszál. A kérdés az, hogy sikerült-e ezeknek megfelelni? Először a Thing Called Love mutatta meg magát, mint előhírnök, a 2010-es Anjunabeats Volume 8 című mixlemezen tűnt fel, és akkor – megmondom őszintén – picit elsikkadt a többi nagyágyú között. Nem is tudom miért, talán azért, mert túlságosan is megszokott volt az A&B-től. A hangzás, a dallamvilág, Richard Bedford ismét, mint énekes (ő szolgáltatta a hangját a Tri-State nem egy dalához, pl.: az Alone Tonight-hoz is); talán ezek játszhattak közre abban, hogy akkor nem ütött olyan isteneset. Idén azonban a Sun & Moon jött, látott és győzött (nálam legalábbis így történt). Bár az énekes itt is Richard volt, de a megszólalás kicsit más volt, mint amit a triótól megszokhattunk: a tempó lassabb, a dallamok egyszerűek, de fülbemászóak, ahogy a refrén is. (Kicsivel később amúgy kijött a Thing Called Love is, a remixekkel együtt, és azért így már valahogy jobban bejött, de erről majd később). Hadd húzzam még egy kicsit az időt a számok kiértékelése előtt. A Group Therapy-ról azt kell még tudni, hogy összesen 3 énekest alkalmaz, ebből 1 (Tony McGuinness… igen, ő) csak egy dalban kapott helyet. A másik kettő az A&B számokból ismerős Zoë Johnston és (a már emlegetett) Richard Bedford. Ez az érdekes húzás látatlanban (illetve hallatlanban) sokakban kételyt ébresztett fel: jó lesz ez így? Nem lesz túl egyhangú a lemez? Mi lesz a változatossággal? Én bíztam a csapatban, hisz az OceanLab-nál is megmutatták, értik a dolgukat, pedig ott csak Justine felelt az énekért. Engem sokkal inkább aggasztott az, hogy 15 dal került fel a lemezre, ami nekem soknak tűnt. Véleményem szerint egy albumra nem kell 12-13 dalnál többet felpakolni, az egység úgy őrződik meg. De „bízva bíztam”, hogy minden rendben lesz. Úgy történt? Igaz, elég az ideghúzásból, lássuk hát, mit is ér ez a csoportterápia! Filmic – Számomra roppant szimpatikus módon egy chill-es darabbal nyit a lemez. Fura effektek tompa zajában indul el egy zongorafutam, majd pedig a vonósok szépen ráfeküdnek a dallamra. A melódia gyönyörű, kicsit szomorkás, kicsit sejtelmes, és ahogy a cím is jelzi, filmszerű. Ideális, szépen emelkedő, tökéletes bevezetés! Alchemy (feat. Zoë Johnston) – Ez a dal tökéletesen prezentálja nekünk azt, hogy mit is várhatunk a Group Therapy-tól. Semmi forradalmi újdonság (ha csak a hangzást nézzük), „csak” tökélyre csiszolt, lélekbe maró dallamú, gyönyörű dalszövegű, igényesen, már-már művészien kimunkált számok ezek. Ha képesek vagyunk befogadni ezeket a dalokat összességükben, és képesek vagyunk érzékelni mélységüket, akkor az élmény garantált. De, hogy erről a dalról is beszéljek egész konkrétan: nekem nagyon elnyerte a tetszésemet fájó hangulatával. Talán nem party-ba, de mindenféleképpen lemezre illő darab. Sun & Moon (feat. Richard Bedford) – A nagy kedvenc nem sokáig váratott magára, harmadikként vonul be a lemezről. Ahogy feljebb is írtam, nekem szívem csücske ez a dal, minden porcikáját imádom: az éneket, a lüktető basszust, az elszállós kiállást azokkal a csodás zongora hangokkal, majd a csontba hatoló szintiket… mind, mind tökéletesek. Nem is tudta más remix visszaadni azt az érzést, amit az eredeti, ez így briliáns, ahogy van. Above & Beyond feat Richard Bedford Sun & Moon by lensi01 A "Sun & Moon" videóklipje You Got to Go (feat. Zoë Johnston) – Ezúttal egy kevésbé melankolikusabb dal következik, ami viszont ugyanolyan gyönyörű, mint az eddigiek. A zongorákat lecserélték a vonósokra (azokat pedig nagyon szeressük ám), a dalszöveg pedig most nem párkapcsolati témájú, sokkal inkább az életről szól: tűzzük ki a céljainkat, találjuk meg a saját utunkat, és ha eljön a megfelelő pillanat, induljunk, de addig is, álmodjunk. Nem tudom, hogy azért figyelek most ennyire a dalszövegekre, mert minden ízében ki akarom élvezni az albumot, vagy csak tényleg ennyire jobbak, mint a konkurenciáé, de tény, hogy számomra sokat dob az értékelésen, hogy végre egy trance lemezen is ízlelgethetem az egyes dalok jelentését. Black Room Boy (feat. Tony McGuinness & Richard Bedford) – Minimalista és – valljuk be – megoldásaiban teljesen szokványos dallal van dolgunk. Kis electro beütés, némi dallam itt-ott, még szerencse, hogy itt duettezik nekünk Richard és Tony, méghozzá nem is akárhogy. Míg Tony hangja cinikusabb, és megreked egy szinten, addig Richard más tartományokban brillírozik. A sokat emlegetett és méltatott dalszöveg pedig most is felemeli ezt a komorabb, odamondósabb dalt. Giving It Out (feat. Zoë Johnston) – Figyelem, kis csavar következik! Leheletnyi visszaszorulás szöveg és trance ügyben, a legkommerszebb dallal van dolgunk kérem szépen! Annyira más hangulatú ez a szám, hogy ha nem 4/4-edes trance alap menne alatta, simán elmehetne egy pop dalnak is. Hogy ez most dicséret-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga, nekem összességében tetszik a nóta, mert fülbemászó és slágeres, de nehezen tudom elképzelni akármelyik DJ szettjében (legalábbis ebben a formában). Szerintem direkt ilyen célzattal készült el ez a darab, így kell helyére tenni és máris jobb a helyzet. On My Way to Heaven (feat. Richard Bedford) – Az ilyen daloknál mutatkozik meg igazán az A&B zsenialitása. Itt most nincs slágerezés, vagy bármiféle kompromisszum; ez a szám fájdalmas, szívbemarkoló és tele van hangulattal. Vannak olyan dalok, amikről keveset lehet írni, mert hallgatni, érezni, átélni kell őket, ez is egy ilyen darab. Gyönyörű! Ízelítő a "On My Way to Heaven" című dalból Prelude – De még mielőtt azt gondolnánk, hogy a csapat végleg elkötelezte magát az énekes számoknál, megnyugtatnék mindenkit, ez nem így van. Most például egy instrumentális dal következik, itt nincsen gondosan kimunkált dalszöveg vagy mesterien előadott ének, most magának a dalnak kell megmutatni, mit is tud. Csalódásnak helye nincs: tipikus A&B nóta (a szó jó értelmében), az igazi trance jegyében, földbe döngölő zongorákkal és afrikai stílusú kántálásokkal megtámogatva. Sun in Your Eyes – Ismét egy ének nélküli páciens következik (kis sarkítás, énekfoszlányok azért fellelhetők), ráadásul chillout-os megoldással. A vezérszekvencia végiglükteti a számot, erre kúsznak fel és erről másznak le a különféle hangszínek, dallamok, melódiák. Hasonló megmozdulás már volt a Tri-State-en is, örülünk neki, hogy itt is képviselteti magát egy ilyen stílusú szám. Fülsimogatóan kellemes, átvezető jellegű dalocska, szép jelzése a lemez felének. Love is Not Enough (feat. Zoë Johnston) – Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de szerintem a következő kislemez főszereplője ez a dal lesz. Tipikus A&B hangzás, kevés (és most kivételesen nem is hangsúlyos) szöveggel, hangulatos megszólalással. És azok a vonósok, te jó isten, milyen jól teszik a dolgukat! Every Little Beat (feat. Richard Bedford) – Nos, valahogy így kell 4/4-edre meghitt és törékeny dalt írni. Richard az átvezető részeket olyan csendesen énekli, mintha instrukcióul azt kapta volna a stúdióban, hogy „Na Ricsikém, a szomszéd stúdióban épp Joli néni takarít, és ő nem szereti a hangzavart, szóval csak csendesen!” Kicsit átdolgozva akár még ez is slágerré válhat. Sweetest Heart (feat. Zoë Johnston) – Gyönyörű indítás után ismét egy hamisítatlan A&B dal köszön be, ami egy mondatos sorával inkább az instrumentális számok sorát gyarapítja. Hangulatos darab, csak nagyon rövid, az album legrövidebb pillanata. Lehet, hogy nem véletlen? Thing Called Love (feat. Richard Bedford) – Megérkezett az első fecske, amelyik először adott hírt az albumról. Ahogy írtam feljebb is, túlságosan szokványos hangszerelésével először nem győzött meg, de többszöri meghallgatás után, ahogy megízleltem az apró részleteket, le kellett borulnom a dal nagysága előtt. Hozzáteszem, ebből azért készültek már igen jó remixek (Mat Zo átértelmezése, pölö ismét repkényszaggatóra sikeredett), de az eredeti változat is zseniális. Klasszikus darab, ismét egy énekelhető refrénnel. Only a Few Things (feat. Zoë Johnston) – Ha már feljebb megemlítődött a meghittség: itt az igazi mintapélda. Számadás halál előtt, egyfajta búcsúhangulat lengi körül ezt a végtelenül csendes számot. Mégsem nehezedik ránk a szomorúság, inkább békés az atmoszféra. Eternal – És eljött a tényleges búcsú ideje, ugyanis elérkeztünk a záróakkordhoz. Szépen keretbe ágyazva a lemezt, egy chillout darab került a korong végére a szokásos hangszerek körében: zongora, vonósok, némi mennyei szintetizátor. Tökéletes lezárása egy közel tökéletes albumnak. A "Thing Called Love" videóklipje (érdekesség: a klipváltozat nem egyezik meg az albumon szereplővel) Nehéz lenne letagadnom, hogy letaglózott az Above & Beyond új dobása, igaz, ez a hatás nem elsőre jelentkezett. Véleményem szerint nem lehet a Tri-State-hez mérni, de ettől nem feltétlenül lett gyengébb, sőt! Szerintem egy érettebb, felnőttebb lemezt kaptunk a Group Therapy képében. A trió bevállalta azt, hogy több énekes dalt írtak, megtartották a saját hangzásukat, csak itt-ott variáltak néha rajta, de nem igazán törődtek a külvilágban megjelenő divathullámokkal. Azokkal dolgoztak együtt, akik eddig is beváltak, és olyan számokat írtak, amik nekik tetszenek. Mi a helyzet a közönséggel? Az biztos, hogy nekem nagyon tetszik, de azt aláírom, hogy érdemes többször is nekifutni, megízlelni minden rejtett szépségét, mert az élmény úgy az igazi. Summa summarum, erre a csoportterápiára mindenkinek érdemes beiratkoznia!

©2008 Pactolous -  DM system v0.4 | Powered by: Darh Media | Design by www.mitchinson.net | RSS