• Kezdőlap
• Rovatok
• Letöltések
• Kapcsolat

Vevő a hülyeségre

Annak idején írtam egy - feltehetőleg – humoros szösszenetet az általam megismert buszsofőrök típusairól, ide a honlapra is kikerült. Ki gondolta volna, hogy 2 és fél év múlva folytatom a sorozatot? Azt hiszem fel kéne írni a falakra, vagy aforizmaként kellene bejegyeztetni a következő megállapítást: ha nincs emberundorod, kezdj el dolgozni, és lesz!

Most azonban nem a sofőröket pécéztem ki magamnak, hanem azokat, akikkel én, mint könyvesbolti eladó, pénztáros nap, mint nap találkozok: az embereket. Bizony, nem kell leszűkíteni a kört: emberek. El sem tudjátok képzelni, milyen szörnyűek az emberek, milyen rettenetes emberfóbiában élni! Ahogy felkelsz az ágyból, és kilépsz az otthon melegéből már találkozol velük! Kész horror nem? Ráadásul van egy rossz tulajdonságuk: hozzád sem kell, hogy szóljanak, szimpla, apró, hétköznapi cselekedetekkel képesek az instant vérnyomástuningra. De megnyugtatok mindenkit, általában meg is szólítanak, és az még rosszabb. Először is lássuk, mivel kell szembesülnünk már rögtön a nap elején? Természetesen a tömegközlekedést használó emberekkel. Nagyon érdekes altípus, vannak kulturált és kevésbé kulturált szegmensei. Van a „csendes gyilkos”, aki már azt is nehezen viseli, hogy egyáltalán egy busz/villamos/stb. megállóban kell várnia veled. Ilyenkor általában velőig hatoló, szúrós pillantásokat lövell feléd, ajkait lefelé biggyeszti, testtartása fenyegetővé válik, csak épp azt nem tudni, miért. Szálljunk fel az orra előtt, hogy legalább oka legyen rá. De aztán ott van még a „prosztata rákos”, aki mellé nem azért nem lehet leülni, mert olyan kövér, hogy körbefolyatja saját magával a széket, hanem azért, mert akkora terpeszben… nos, terpeszkedik, mintha most jött volna az urológiáról egy gyors menet után. A menők biztos így ülnek… De az abszolút kedvencem a „tétován megérkező”. Ez az egyik legérdekesebb jelenség: leszáll a villamosról, de nyilván nem tudja merre is kéne utána mennie. Az is lehet, hogy csak megkönnyebbül az utazás után és kicsit pihenne; nagy levegő, utána körülnéz, elégedetten szemléli a vidéket. Ezzel csak az a baj, hogy utána még szállnának le a járműről, mondjuk olyanok is – felháborító, cöhh! – akiknek konkrét úti céljuk van, és még időben oda is szeretnének érni. Ilyenkor jön az ideges szlalomozás, miközben gondolatban a legbrutálisabb és legfrappánsabb halálnemeket találjuk ki a probléma orvoslására (nem, a villamos elé hajítás túl egyszerű, elcsépelt). No, de térjünk is gyorsan rá az írás fő témájára, hiszen ez még csak a sajt a pizzán, cukor a fánkon, kukorica a szar… szardíniában (?). Az igazi finomságok akkor kezdődnek, amikor az egyszeri fiú/lány elkezd dolgozni. A könyvesbolti szakma sajnos interakciókra épül, azaz mindenféleképpen érintkezni kell az emberekkel (de szép is lehet egy gyártósor mellett dolgozni). Addig nincs is baj, míg az Isten állatkertjéből elszabadult, útjukra bocsátott, vagy oda eleve beengedést sem nyerő egyedek nem találnak meg. De ha igen… nos, onnantól kezdve lehet gyűjtögetni a nem természetes úton leváló hajszálakat, mert olyan ütemben gyorsul fel a kopaszodásunk, amit már nem lehet függvényen sem ábrázolni. Az alapvető fajtákkal már találkozhattatok, feltéve ha olvastátok Papa Daniel Broadwick sorozatának A jó munkaerő című részét. Az egyik favorit a „boldog tudatlanság jeles képviselője”. A boltban kapható termékekre kétféleképpen lehet rákeresni: szerző és cím alapján. Na már most, ez a típus néha egyiket, máskor a másikat, de főképp egyiket sem tudja. Sebaj, de előfordul, hogy a könyv témája, borítója, alakja, színe, szaga, halmazállapota, tehát egyszerűen semmi sem ugrik be neki. Megkérdem, így mennyire lehet hatásos munkát végezni? A „türelmetlen” az egyik legidegesítőbb fajta, bár ő is több formában jelentkezik. Van amelyik könyvet kér, de azon nyomban, tüstént, rögtön, máris, de izibe’, miért nem hoztad már ide?! Teszi ezt mondjuk velünk, kasszásokkal, akik helyhez vagyunk kötve: a pénztárgéphez, amit nem szívesen hagyunk árván, lévén pénz van benne. Elvárja, hogy mi szállítsuk neki kézhez a könyvet, de ha nincs, akkor rendeljük is meg neki. Gondolom ha még meg sem jelent a könyv, akkor gyorsan rohanjunk az íróhoz, és segítsünk neki befejezni, nem? De van olyan is, aki órákat képes eltötymörögni a boltban, minden egyes terméket hosszasan megvizslat, átlapoz, végiggondolja, hogy vajon érdemes-e megvenni az adott könyvet, de amint a kasszához ér, hirtelen elfogy a drága ideje. Akkor már zavaró, hogy lassú a terminál, hogy miért tart ennyi ideig bepakolni pár könyvet a zacskóba, és különben is! A legrosszabb az, amikor van egy becsületes, tisztességes, jó szándékú vevő, aki lepakolja a leendő könyveit a pultra, majd visszateszi a kosarat – ahogy azt illene – a helyére, az utána lévő azon nyomban el is foglalja a helyét, teszi le a cókmókját, már-már venné elő a pénztárcáját, és kérné a visszajárót, nem is törődve azzal, hogy előtte még vannak. Arról nem is beszélve mikor ugyanez azzal párosul, hogy még tüntetően jól meg is bámul téged, hogy most miért nem foglalkozol vele, te pedig nem nézel a szemébe, csak csinálod a dolgod, hátha az, hogy elfoglaltnak látszol felébreszti a drágalátos vevőt. De nem! Grrr…. Igen, úgy látszik a kultúra háza vonzza a hülyéket, de sajnos ez még mind semmi! Vannak olyanok is, akiknek a fantáziájukra nem is illik az „élénk” kifejezés, olyan badarságokat tudnak kitalálni. Ezek rendszerint ellenünk irányulnak, dolgozókra. Egyik alkalommal egy drágalátos boltba látogató elkapott egy beszélgetést a kollégák között. Az egyik delikvens elejtette egy mondatot, miszerint: „nem kedvelem XY írót”. Gusztustalan, mi? Van véleménye valakiről, pfujj! Ez mind semmi, mire a felháborodott vásárló a kasszához ért, a mondatból ez lett: „utálom, gyűlölöm XY-t, még a testét sem hánynám le”. Igen, jól olvastátok. Hogy miként transzformálódott át az egyik a másikba, talán maga a vevő sem tudja, aki le akart minket járatni. Persze rájöhettünk volna már, hogy a vásárló mindent jobban tud, mindenhez jobban ért, mint mi. Így ha esetleg felveti, hogy mit kéne másképp csinálni, miért nem vesszük fel a telefont, hol kéne keresnünk azt a könyvet, ami neki kell, miért nem látunk bele a többi bolt rendszerébe… nos, bólogassunk, hallgassunk, mosolyogjunk (vagy ne), csak ússzuk meg panaszkönyvi beírás nélkül. Hahh… hirtelen felindultságomban el is felejtettem kiket akartam még megemlíteni. Sebaj, majd komment formájában érkezhet a többi, most pedig, így írásom végére, hadd szemezgessek azokból a sztorikból, amiket velem osztottak meg vagy éppenséggel velem történtek meg. Nem is olyan rég megkérdezte tőlem egy, kinézetileg nem túl bizalomgerjesztő emberke (hajlok a „suttyó” kifejezés felé), aki az Internet használat felől érdeklődött (lehet-e zenét letölteni?). Ezután a megmosolyogtató kérdés után megkérdezte még azt is, hogy boltunkban csak vásárolni lehet könyveket, vagy kölcsönözni is? A „könyvtár” és „könyvesbolt” definícióját, valamint a kettő közötti különbség elmagyarázását már nem várta meg. Szegény, nem hibáztatom, egy másik eset alkalmával is hasonló problémával küszködött egy panaszkönyv-beíró is, aki (ahogy írta is), szíve szerint beperelte volna az egész könyvtárat (!!!), mert kifele menet a vagyonőrünk szúrópróbaszerűen ellenőrizte a táskáját… amire egyébként fel is van jogosítva. Mindegy, a sztori amúgy is árnyaltabb ennél, úgyhogy haladjunk tovább. Ha már a vagyonőr szóba került, gondolom sokak számára magától értetődő, hogyha betévedünk egy boltba, és már van nálunk egy máshonnan származó termék, akkor azt bemutatjuk valakinek, hogy nem innen származik. Nem is értem, miért nem értékeltük, amikor egy úriember bemutatta az újságpapírba becsomagolt könyvét… igaz, csak 3 másodpercre, se szó, se beszéd, még csak egy böfögéssel sem hívta fel a figyelmet. Mintha csak egy hasmenéses bíró mutatott volna fel gyorsban egy sárga lapot, nem törődve azzal, hogy ki és mennyire látta. Ha jó irányba néztél, akkor láthattad, ha nem, nem. Ennyi! Ennél valamivel mókásabb és egyben érthetetlenebb volt az, amikor visszahoztak egy DVD-t, csere miatt. Így Karácsony után fel vagyunk már erre készülve, semmi probléma, természetesen, választhat helyette egy másik DVD-t ugyanilyen értékben, bla, bla… De mégis mi volt a csere oka? Megvolt már a DVD? Hibás volt? A válasz: nem tetszett. Ó, mily prózai! Kár, hogy a DVD még ki sem volt bontva, akkor vajon mi volt az a szegmens, ami nem nyerte el tetszésüket? A borító? A csomagolópapír csillogása? Netán büdös volt? Sosem fogjuk megtudni. A következő eseteket pedig egy, a konkurenciától átnyargalt kolléga osztotta meg velem, a mai napig nem tudok napirendre térni felettük. Az első egy jó példa arra, hogy a dolgozók is lehetnek hülyék. Egy vevő Bibliát keresett, de ahelyett, hogy adtak volna neki egyet, vagy elirányították volna a megfelelő szekcióhoz, egy kérdést kapott vissza: - „Szerző?” Te Jóisten, igaz? De a pálmát még mindig azok viszik, akik vásárolni jönnek. Egy ilyen alkalommal diafilmet keresett az illető, meg is nyugtatták, hogy igen, lehet kapni náluk. Az rendben van, de hány percesek? Nos igen… az a jó a diafilmben, hogy addig tart, ameddig akarod, hogy tartson. Mielőtt még véres kaszával, fáklyákkal, meg Pactolous formájú voodoo babákkal ostromolna meg bárki is, azt azért leszögezném, hogy ezeket, bár elég gyakoriak, át lehet őket vészelni, és most csak a humor kedvéért nagyítottam fel őket. Amikor rendes, értelmes, normális vevőket szolgál ki az ember, akkor helyre áll a belső béke, a jin és a jang harmóniába olvad, madarak énekelnek az égen, őzikék ugrándoznak az erdőben és a TV sem vetít ocsmányságokat főműsoridőben. De azért a végére jöjjön a legjobb, amit szintén kolléga mesélt, készüljetek fel, mert ez zárásnak is erős! Egyszer egy vásárló földgömböt keresett… Magyarország földgömböt! Lehet, hogy gyártani kéne ilyet is?

©2008 Pactolous -  DM system v0.4 | Powered by: Darh Media | Design by www.mitchinson.net | RSS