Mindent a legitim utódlásért – avagy a herceg, a törpe, a bolond és az elf vámpír egy hercegnőt keres 5. rész
Papa
2010-12-20 10:41 
1
7848
| Rovat: Ami eddig történt: esküvőm volt, menyasszony nélkül. Feleségem lelépett, apósom és apám a nyomába küldött, mert kell az utód a királyságba. Társam egy szerencsés bolond és egy elf vámpír, akinek nincsenek hegyes fogai, nem bántja a napfény és nem tud állattá változni.
A Kall erdőből, a mókusok nagy bánatára, egy darabban kiértünk, s alig egy nap múltán már a Dusser Királyság területét is elhagytuk. Ekaleghae becsülettel kutyagolt utánunk, noha meg kell hagyni, hogy puszta jószívűségből mi sem hajtottuk túlzottan a lovakat. Alig három alkalommal vágtáztunk át egy-egy útszakaszon. Elf vámpírunk a táborverések alkalmával mindig elsomfordált, mondván nem kívánja, hogy lássuk, ahogy táplálkozik. Ilyenkor prédára lesett, vadászott. Ehhez bizonyára nem kapcsolódik, de minden ilyen alkalommal eltűnt a batyunkból egy nagy szelet hús. Egy kulacsot már régen elvesztettünk, szóval betudtuk az egészet Cobotu isten szokásos ténykedésének. Nem is igazán figyeltünk fel rá, de egyre inkább kezdtünk csapattá kovácsolódni. Olyanok voltunk, mint a rosszul megolajozott fogaskerekek. De legalább már fogaskerekek voltunk. Feleségem ügyében azonban nem jutottunk előbbre. Senki egy pillanatra sem vélte ismerősnek a képen látható hölgyet, így azt a következtetést kellett levonnom, hogy arám nagyon gyorsan halad. Egy héten át lovagolva átjutottunk a Siannal és a Samroddyn királyságon is, ezzel beérve a Hoistther Királyság felségterületére. Hoistther olyan közel volt az óceánhoz, hogy a nagyobb hegyeiről már lehetett látni a véget nem érő kékséget. Az ilyen panorámával rendelkező kastélyok nagyon borsos áron keltek el, de ez most nem nagyon tartozik ide. A főváros, Hifmaugh, virágzó kereskedelmi központ volt, így ideális helynek tűnt, hogy ha már erre sodort minket Arward orra, akkor körbekérdezősködjünk. Majd egy egész napon át talpaltunk, jártuk a labirintusszerű utcákat és sikátorokat, betértünk minden fogadóba, és felkerestük még a városőrséget is (néhány órát velük töltöttünk, mire sikerült elmagyaráznom, hogy Ekaleghae egy igen jól nevelt vámpír, nem lesz vele gond). Már erőm végén jártam, amikor egy törpének mutattam meg a képet. Oda sem figyeltem arra, hogy mit dünnyög, már rutinszerűen mondtam, hogy „Azért köszönöm”, és indultam is tovább. Szerencsére az idegen megragadta a karom és felhívta magára a figyelmem. A törpékről tudni kell, hogy alacsonyak, elég szélesek, erősek, és mivel életüket a föld alatt töltik, általában hófehér a bőrük. Saját elképzelésük szerint a kőből keltek életre, míg a világ többi része úgy tudja, hogy sok-sok ezer évvel ezelőtt egy őrült próféta azt javasolta, hogy éljenek a bányákban, mert amikor legközelebb előjön a tűzgolyó, akkor mindenkit felfal. Ez a törpe szürke ruhákat viselt, és orbitális mérető kalapot hordott, mely az egész testét képes volt árnyékban tartani. Olyan hangja volt, mint amikor köveket csiszolnak össze. Egyszóval kellemes. - Hé, nem érdekli akkor az információ? - Információ? - A kép. - A kép? - Ó, te jóságos Nontrtsul, az emberek tényleg ostobák! Hát a kép, amit mutogat! Én láttam azt a nőt. - A nőt a képen… - kicsit lassan forogtak a kerekek – Hol látta? Merre? - Ki az a nő magának és mennyit ér, ha elmondom hol láttam? - Ő a feleségem, én pedig Achasia Quimos Awyd-ran Awath'h Agari vagyok, Achalasia hercege. - Ha ő a felesége, miért nem tudja, hogy hol van? - Ez… amolyan szokás. Ő elszökik, nekem pedig meg kell találnom. - Éééértem. Ostoba emberek. Tudja mit? Tegyen meg a tanácsadójává és segítek. - Tanácsadómmá? - Igen. Tudja, én lennék a jobb keze, tudnám mi zajlik az udvarban és csurranna-cseppenne némi arany is. - Hát… - körbenéztem társaimon, Ekaleghae egy sötét zugban ült és kiéhezve nézett egy csirkét, Arward pedig pitizésre akart rávenni egy szamarat, pedig köztudott, hogy arra csak a lovak képesek – Ahogy így elnézem, sok gondom nem lehet belőle. Áll az alku. Mi a neve, törpe úr? - Dintkel Dynsay, hercegem! Minden tudásom az öné. - Akkor esetleg kezdhetnénk azzal, hogy hol a nejem. - Á, igen. Az óceán felé indult, egy postai szekéren. Megtépázott esküvői ruhában volt, így a bolond városiak többsége azt hitte valami szellem. Úgy fél napja indulhatott. Ha sietünk, akkor még beérhetjük. - Ez esetben nem vesztegetjük az időnket. Van lova, Dintkel? - Az nincs. Viszont van egy szekerem. - Megoldjuk. Indulás, uraim, nyomon vagyunk! – Mondtam társaimnak, majd gyorsan bemutattam mindenkit - Ő bolond? – kérdezte Dintkel, Ekaleghae-re mutatván - Neem, ő egy vámpír. Ő a bolond – mutattam Atward-ra. - Minden világos. |
[1] [2] (2/1)
Hozzászólás
2010-12-20 16:49
Na még egy hét..
* jelölt mezők kitöltése kötelező!