Mindent a legitim utódlásért – avagy a herceg, a törpe, a bolond és az elf vámpír egy hercegnőt keres 3. rész
Papa
2010-12-06 09:56 
2
7918
| Rovat: Ami eddig történt: Összeházasodtam, de a feleségem nem volt jelen, mert elszökött, a nyomába készülök eredni, mert az apósom baltával fenyeget, az apám meg unokát akar, de előtte volt egy kis földrajz lecke, most azonban már tényleg belevágunk a dolgokba.
Arward Lasaye, kinek nevének rövidségéből is látszik, hogy nem nemes, volt a Szövetség legjobb nyomkeresője. Bárminek, vagy bárkinek is eredt a nyomába, azt ő bizony megtalálta. Világhírű is lehetett volna, csak hát három szomszédunkból kettőt meglátogatni életveszély, a harmadik lakosai ritkán vesztenek el dolgokat, a negyedik szomszéd meg az óceán. Általában olyan magas volt, mint én, de amikor behajtók keresték, akkor gyakorta ledobott néhány centit. Az éppen aktuális divatnak megfelelően dús, göndör, vállig érő haja volt, mellkasig lelógó körszakállal. Mindezek vörös színben pompáztak. Ruházata egyszerű, ugyanakkor erdőjárásra készített, nagyon praktikus együttes volt. Zöldes barna színben. Lábán igazi túracsizma. Elég érdekesen mutatott mellettem. Katonásan rövidre nyírt hajam, gondosan ápolt, alig látható körszakállam és koromfekete ruhám csúnyán elütött az ő szíves elképzelésitől. Rajtam az egyetlen rikító szín a hatalmas címer volt, mely egy aranyszínű ágaskodó hódot ábrázolt. Úgy tartják egyszer egy hód mentette meg az őseimet. A falusiak szerint hódok voltak az őseim. Nem tudom melyiknek higgyek, de az biztos, hogy nem vonzódom a fákhoz. Lasaye a külső kapunál várt a lovakkal. Mögöttem apám integetett, apósom a dobóbaltájának élét tesztelte. Sosem búcsúztattak még ilyen szépen. Szinte könnyek között szálltam fel lovamra és fordultam első társam felé. - Induljunk hát Lasaye! - Igenis, uraság! - Hívj csak Agarinak. - Rendben van, uraság. - Agari. - Hogy parancsolja, uraság? - Nyugodtan tegezz, hívj csak Agarinak. - Ahogy óhajtja, uraság. - Te ezt szándékosad csinálod? - Mit, uraság? Első beszélgetésünk ennyiben kimerült. Aki most azt hinné, hogy Lasaye érdekes humorral van megáldva és emiatt ment az idegeimre… az téved. A nagy Arward bizony ostobább volt, mint a lovam tompora. Sőt, ostobább, mint az ő lovának tompora. Hogyan talált meg bárkit is? Vakszerencsével. Nem, nem viccelek, ez halálosan komoly. Megkapta az aktuális feladatot, céltalanul nekiindult a világnak és valahogy mindig a jó helyen kötött ki. Az olyan fogalmak, mint az égtájak, vagy a nyomolvasás számára teljesen ismeretlenek voltak. Ő úgy mondta „Az orrom követem, uraság.”. Ebben lehetett valami, mert mindig arra ment, amerre éppen nézett. Hogy az utunkba akadó emberektől segítséget kérjünk, vagy ahogy ezt nemesi körökben hívni szokták, követeljünk, magunkkal vittük egy rajzot a feleségemről. A képen látható hölgy igen vonzó volt. Már-már igazi szépségnek tűnt. A kor festészeti hagyományainak megfelelően ez annyit jelentett, hogy úgy öt százalék esély van arra, hogy a valódi hölgy egy kicsit is hasonlít képmására. Lássuk be, kevesen szeretnék, ha az utókornak a valódi arcukat hagynák hátra. Ahogy a népszerű mondás tartja: a festő, aki a valóságot festi, az halott festő, csak még nem tud róla. Ennek tudatában a kép mutogatása inkább amolyan kedvtelés, egyfajta napi rutin, mintsem igazán hasznos tevékenység volt. Arward, saját szavaival élve, a menekülő, nagy sárgás tűzgolyót követte, amiből tanult ember révén én arra következtettem, hogy nyugat felé haladunk. Logikusnak tűnt az óceán felé indulni, hisz a normális emberek Achalasiaból csak nyugatra, vagy északra menekülhetnek. Hogy miért nem lett volna akkor éppen ilyen logikus északra indulni? Mert ott hideg van. Nem szeretem a hideget. Pontosabban az északiak által hidegnek tartott „Jóságos Ihonuentho, hogy a fenébe lehet itt megélni” időjárástól ódzkodtam. Nyugat felé lovagolván, áthaladtunk egy-két falun, hősiesen megmenekültünk néhány túlbuzgó kereskedőtől, és éjszakánként a nyulak bőgését hallgattuk. Így jutottunk el a Dusser Királyság és Achalasia határán fekvő, meglehetősen törvényeken kívüli városkába, Kulba. Arward hangot adott fáradságának, miután a nyomok, egészen véletlenül, irányt váltottak, egyenesen az első fogadó felé. Talán kötözködtem volna, ha nem hiányzott volna annyira, hogy tető legyen a fejem felett, és ágy a testem alatt. |
[1] [2] (2/1)
Hozzászólás
2010-12-07 09:55
Örülök neki, ez volt a cél
2010-12-06 23:38
jó ezeket olvasni
mindig megnevettet egy kicsit
* jelölt mezők kitöltése kötelező!