Mindent a legitim utódlásért – avagy a herceg, a törpe, a bolond és az elf vámpír egy hercegnőt keres
Papa
2010-11-22 13:17 
2
10212
| Rovat: Talán első olvasásra furcsának tűnhet, de nem emlékszem az eljegyzésemre. Ha azonban hozzáteszem, hogy akkoriban még csak 2 hónapos voltam, akkor talán érthetőbbé válik a dolog. Vagy nem?
Az én nevem Achasia Quimos Awyd-ran Awath'h Agari (sorrendben: családnév, nagyapám neve, apám neve, anyám családneve, keresztnév). Mint az Achalasia Királyság trónjának első számú örököse (az előző két elsőszámút csúnya balesetek érték), már majdnem a születésem előtt eldőlt, hogy ki lesz a nejem. Bizony, mifelénk ez így megy. Mi sem szentesíti jobban a szövetséget, mint egy házasság. Később, hosszas unszolásomra (értsd: sosem kérdeztem), elárulták, hogy nagyon szép eljegyzésem volt. Egy gyönyörű szobában, egy kandalló előtt, egy aprócska asztalon apám és az apósom, egyaránt aláírásukkal láttak el egy szép darab papírost. Szinte látom magam előtt a dolog költői szépségét. Másnak sem kívánhatnék ilyen romantikus eljegyzést. De tényleg, nem kívánok ilyesmit másnak. Tizenhárom év elteltével eljött az esküvő napja is. Igen, mifelénk ilyenkor már érdemes a házasság és nemi aktus útján megszerezhető legitim utódokra gondolni, hiszen röpke húsz év múlva már a békés elmúlás lesz a legfőbb napirendi pont. Az esküvőm napján a szobámba zártak, nehogy meglássam a menyasszonyt. Azt mondják, az szerencsétlenséget hoz. Hát, én már 13 éve nem láttam, szóval a mi házasságunkat biztos megáldja majd mind a tizenhat istenünk… áldassék az ő nevük. Éppen kedvenc szobafogsági időtöltésemnek hódoltam, számoltam a hajszálaim, valahol 124 környékén járhattam, amikor benyitott apám. Mifelénk a királyok nem jelentik be érkezésüket. Mindig számítani kell rájuk. Olyan boldog és érdeklődő pillantást vetettem rá, mint amilyet csak egy döglött hal tud, s lelkiekben felkészültem egy vagon dologra, amivel az öregem zaklathat. - Nos, fiam, ez a nap is eljött. - El. - Szépen süt a nap, nyílnak a virágok, itt az egész nemesség és hamarosan egybekélsz csodaszép aráddal.
- Hát… nem, de mit számít hogy néz ki! Az a lényeg, ami belül van… vagyis lesz. Az unokákra célzok. - Te láttad már? - Bármily hihetetlen, de értettem a célzást. - Ne vágj már ilyen szomorú képet! Tessék boldognak lenni, hát a Te esküvőd van, nem? Vár rád a boldog házasélet! - Boldog, mint a tiétek anyával? - Miért? Mi bajod van a házasságunkkal? - Semmi, semmi. Csak néha elgondolkozom, hogy miért éltek egymástól három napi lovaglásra. Nem is említvén a folyót, ami kettőtök szálláshelye között szeli ketté a vidéket. - Azt mondják, hogy a vámpírok nem tudnak átkelni a folyóvízen. - Hogy mi? - Azt mondtam, hogy olvasnod kellene, milyen csodálatos leveleket írunk egymásnak. - A csekkek tudtommal nem számítanak levélnek. - Ezt is, azt is a postán kell feladni, nem? Mit kötözködsz állandóan? - Csak unatkozom. - Fura hobbijaid vannak, tudod-e? Meghitt és tartalmas beszélgetésünket egy szolgáló zavarta meg, aki mélységes alázattal jelezte, hogy esetleg ildomos volna lassan a vőlegénynek megjelennie a papok előtt. Mind a tizenhat pap kezdett már türelmetlenkedni, mert isteniek minden bizonnyal nagyobb feladatokat is tartogattak számukra, mint holmi úri esküvőket. Leszámítva persze Aeneene istennő papját. Ő csak az esküvőkért felelt. Azoknak is leginkább a díszítéssel és a tortával foglalkozó részéért. A kápolna egész frissen épült, alig múlt 150 éves, és már az első naptól fogva használja a családom minden vallási esemény lebonyolítására, az esküvőkön és temetéseken át, a disznóvágásokra és a tehénáldásokra is. Mind a 16 istennek saját sarka van, leszámítva Sarete-t, aki a kerek dolgok istene, s mindegyik részleg épp ugyanakkora, mint a másik, nehogy megharagítsunk valakit. Senkinek sem kellene egy újabb trágyaeső… áldassék Pimuinn, a föld termékenységéért felelős isten neve! A vendégsereg mind-mind a nemesség krémjéből való volt. Urak, hölgyek, ifjúk, aggastyánok, személyi testőrök. Apósom azonban még ebből a színes kavalkádból is kimagaslott. Na már most én nem vagyok éppen egy alacsony ember, amolyan átlagosan magasnak mondanám magam, de ő szinte már-már a keleti barbárok méreteivel rendelkezett. Dethztur Cerightust U'tiache Yaek olyan bíztató pillantásokat lövellt felém, melyből azt olvastam ki: „Ha meghátrálsz megöllek, feldarabollak és megetetlek a nyulakkal. Aztán felégetem a birtokaid, lerombolom a kastélyodat, megölöm a szolgálóid és apádat és anyádat arra kényszerítem, hogy egy házban éljenek”. Igen sokatmondó tekintete volt az öregnek. |
Hozzászólás
2010-11-22 17:17
*hetet
2010-11-22 17:16
tetszik ez is, nagyon jó
csak most várhatok egy hete
* jelölt mezők kitöltése kötelező!