Szellem...fürdő...kéj...
Natasa Blain
2010-10-22 20:01 
2
3325
| Rovat: | A tegnapom... Megpróbálhatom elmesélni, de bármiféle írásos kísérlet csupán hevenyészett utánzata annak, amit átéltem. Egy nap alatt féltem, éltem, élveztem. Az átlag ember talán zavarodottan akarná feledni a történteket, de nekem egyszerűen nem megy. Nem akarom elfelejteni mindazt, ami velem történt. Akkor hát kezdődjék... Reggel 6. Csörög az óra. Nem akartam felkelni. Valahogy éreztem, hogy nem szabad felkelnem. Inkább aludnom kellett volna egész nap, meg se mozdulva. De muszáj volt mennem. Persze pont ilyenkor van az, hogy majd meghalok a suliban. De iskola előtt még fürödtem egyet. Jó forró fürdőt vettem, hátha magamhoz térek. A fürdő teljesen párafelhőben úszott. Fürdés után magamra tekertem a törülközőmet. Meg akartam nézni magam a tükörben, de az is teljesen párás volt. Letöröltem és mintha egy szürke árnyákot láttam volna magam mögött elsuhanni. Ijedten kaptam hátra a fejem, de nem láttam semmit. Végül elkönyveltem, hogy csak a képzeletem játszott velem. Az iskolában se volt több életkedvem. Az udvaron még kevesebben voltak, mint egy átlag nap, pedig így sincsenek valami sokan. Nekem nem volt hangulatom a többiekkel csevegni. Egyszerűen nem éreztem magam közéjük valónak. Kimentem az udvarra. Hideg szél fújt, de még mindig jobb volt így itt nyugalomban lenni. Olvasmányomba süllyedtem. Hirtelen, mintha halk neszezésre lettem volna figyelmes. Gyermeki kacajokat hallottam. Mikor felpillantottam, nem akartam hinni a szememnek. Előttem kicsi gyermek rohant át az udvaron, szakadt ruhában, kezében véres késsel és eközben eszelősen kacagott. Rémülten pattantam fel és vetettem magam a gyermek után, aki már az út felé tartott, ahol rengeteg autó közlekedett. De mielőtt elérhettem volna, ő az autók közé ugrott. Veszett sikoltással vettem magamat utána, hogy megmentsem. De mielőtt elkaphattam volna, semmivé lett. Zavarodottan dermedtem meg és nem értettem, hogy hova tűnt, miközben előbb még karnyújtásnyira se volt tőlem. Figyelmetlenségem majdnem halálomhoz vezetett. Alig dermedtem jéggé a hallucinációm okozta sokktól, egy autó máris túl közel került hozzám és majdnem elütött. Hangosan dudált, de valami belső erő mégis arra késztetett, hogy lépjek vissza az útra. Kitudja. Talán a véres késsel rohanó gyermek szelleme volt az, aki megvédelmezett. Izzadtan rogytam le az út szélére és nem értettem, hogy mi történik velem. Miközben magamra roskadva ültem, mellém ült egy régi ismerősöm. Egy olyan férfi, akit először álmomban láttam, majd élőben. Nem tudom, hogy került a valóságba, de amikor megláttam, tudtam, hogy ő az. Yusaki Lawliet volt a neve. Leült mellém és aggódva nézett rám. Remegő hangon meséltem neki, hogy mi történt velem a mai nap. Hihetetlen, hogy mindez velem történik meg. Yusaki azt javasolta nekem, hogy menjek haza és pihenjem ki magam. De sajnos nem hallgathattam rá, mert még ott volt az a nyomorult iskola. Még a fél nap hátravolt. Annyira nem találtam a helyem. Inkább tényleg egyből haza kellett volna mennem. Nehezen bár, de kibírtam. Alig vártam, hogy hazaérhessek. Hazaérvén a kanapéra rogyva gondolkodtam el a történteken. Épp elég volt nekem reggel az az árny. És iskola közben meg az a gyermek. És Yusaki. Akárhogy próbáltam kiverni a fejemből őt, nem ment. Egyszerűen olyan tökéletes, hogy azt ember nem hiszi el. Vékony, de izmos teste. Éj-fekete haja. Csokoládébarna szemei, melyekkel olyan érzéseket képes kifejezni, olyan dolgokra tud rávenni, amiket magamtól nem tennék meg. Ahogy rám néz, egyszerűen a lelkembe lát. Szinte kényszerítve érzem magam, hogy megszólaljak. Bármikor is meglátom őt a városban, forróság tölt el. Mindig akkor tűnik fel, amikor szükségem van rá. Amikor kell a bátorítása, amikor a boldogság érzését szeretném átélni. És a kacagó gyermek a késsel. Ezt nem értettem meg. Hisz semmi olyan nem történt velem, ami erre utalna. Talán azt akarta jelenteni, hogy ne vegyem semmibe a rossz dolgokat, ne nevessek mások nyomorán, élvezzem jobban az élet minden apró örömét. És reggel az a sötét árny. Talán rémületes álmom egyszeri kivetülése volt. De kitudja. Úgy gondoltam, hogy egy forró fürdő majd kisöpri a rossz gondolatokat a fejemből. Beállítottam a vizet. Kellemes forró volt. Levetettem lenge selyem szoknyámat és szatén blúzomat. Fehérneműimet egyszerűen csak félredobtam és beálltam a zuhany alá. A víz végigcsorgott az arcomon. Jó volt érezni a forróságot magamon. Kedvenc zuhanypamacsomra öntöttem a tejes mézes tusfürdőmet. Némileg benedvesítettem. Lágyan és lassan simítottam végig testem. Mialatt fürödtem minden problémám elszállt. Már nem zavart a szellem, már nem zavart a késes gyermek, már nem zavart Yusaki felbukkanása sem. Csak magamra koncentráltam. Valóban sok volt ez a nap nekem ahhoz, hogy akkor is csak azokra gondoljak. Mialatt fürödtem, nem kapcsoltam rádiót. Mindössze a víz csobogására akartam koncentrálni. Nem is zavart meg semmi. Mikor már teljesen lemostam magamról a nap porát, lezártam a csapot. Elővettem a kedvenc mélyvörös selyem köntösömet. Felöltöttem magamra. Ezen az estén olyan meleg volt, hogy képtelen lettem volna bármit magamra ölteni az alváshoz. Kissé pilledten hevertem le kanapémra. Halk zenét kapcsoltam. Mi más lehetett volna, mint Apocalyptica. Mostanság ez a banda az, ami megnyugtat. Kellemes hegedű és nagybőgő szólójuk lágyan nyugtat. Műveikben híres együttesek felejthetetlen számait dolgozzák fel. Ezt a zenét hallottam, amikor halk kattanást hallottam. Először azt hittem, hogy csak a képzeletem játszik velem, de miután újabb és újabb kattanások követték, már jobban felfigyeltem rá. Az ablakhoz sétáltam. Amit hirtelen megpillantottam, nem hittem el. Egy létrát láttam. A létra alján egy férfit... Először nem ismertem fel, hogy ki volt az. De, miután közelebb ért, nem hittem a szememnek. YUSAKI VOLT! Hátrahőköltem. Megbotlottam és a kanapéra zuhantam. Nem hittem el, hogy őt látom. A mai napon már másodszorra. Csak ott ültem és hallottam halk lépteit, ahogy ablakomhoz közeledik. Halkan megkopogtatta üvegét és szeretett volna bejönni. Kissé támolyogva odamentem és kinyitottam. Hozzám hajolt és megcsókolta arcomat. Forróság öntötte el testem. Bemászott, magához húzott és hosszasan megölelt. Ez az ölelés annyira jólesett nekem és annyira kellett a mai nap után, hogy azt el sem tudom mondani. Így ölelkezve hullottunk bele a kanapé nagy párnái közé. Hogy ezután este mi következett, csupán a kéj angyalai tudnák hitelesen elmesélni. Én képtelen vagyok. Mindössze annyit mondhatok, hogy szinte forrt a levegő. És minden olyan jó volt és kellemes. Nem hittem, hogy valaha lehet még ennyire élvezetes. Forró csókjai és amiket... amiket... Istenem, leírni se tudom. Egyszerűen nyelvem olyan csökött, hogy nincsenek rá szavak. Hát így történt. Tényleg nehéz volt megfogalmazni, ami történt velem. Kezdve a rejtélyes gyermekkel... befejezvén Yusakival... Hihetetlen. Szavakat nem találok rá. Egyszerűen csak annyit tudok mondani, hogy azt a napot és különösen azt az estét sosem fogom elfeledni. Míg élek, emlékezni fogok rá. Mindig és mindörökké... |
Hozzászólás
2010-10-23 22:40
Én is így gondolom, teret ad a cselekmény toábbszövésének, remélem kapunk még további írásokat is!
2010-10-23 20:49
Lenyűgöző bemutatkozás, csak így tovább!
* jelölt mezők kitöltése kötelező!