• Kezdőlap
• Rovatok
• Letöltések
• Kapcsolat

Mire ez a nagy cirkusz? (Ayumi Hamasaki – Rock N Roll Circus)

Mostanában elég sok dologról megfeledkezem, hiába, az öregedés, meg a stressz... Így történhetett az is, hogy teljesen elfelejtettem, hogy Ayumi Hamasaki Next Level című albuma már egy éves, tehát itt az ideje a következőnek. És valóban, a Rock ’N’ Roll Circus befutott, kérdés az, hogy olcsó, vidéki, vagy igényes, városi cirkusz sült ki végeredményben.

Ha már itt a címmel játszogatok: amikor először megláttam, felcsillant a szemem. Ayu visszatért volna a rock-osabb hangzáshoz, és félredobta az előző lemez elektronikus kísérleteit? A borító nem ezt sugallta, ahogy a dallista sem. Rögtön 5 dal már ismerős is volt korábbi kislemezekről, és egyik sem az a kifejezett zúzda, de akkor mi lesz a rock ’n roll-al? Előljáróban legyen elég annyi, hogy a cirkuszra erősítettek rá Ayu-ék. Mit is értek ezalatt? A lemez koncepciója, egyes megoldások tényleg egy cirkuszi előadást vetítettek elém, másrészről pedig a szó átvitt értelme is helytálló. Nem értem például, hogy minek kellett egy dal két verzióját is felrakni a lemezre, pláne ha az már kislemezként megjelent? Komolyan gondolták a 11. számot? És bár nem kapcsolódik szorosan ide, de miért is kellett leállnia az egyik rajongói oldalnak az album (pontosabban egy klip) hatására? Ennyire botrányos lenne a cucc? Lássuk csak! The Introduction – Sejtelmes kezdés, ami átcsap egy videójáték-zenébe: legalábbis nekem rögtön egy Sega játék képe villant fel. Direkt retro-ra vett hangzás, ami még bele is illik a cirkuszi koncepcióba. Tudja a fene, nekem a Next Level-ről a Bridge to the Sky jobban tetszett. Microphone – A bevezető utáni első dal megmutatja, hogy mit is értettek rock ’n roll alatt: igaz, ez a szám sem váltja meg a világot, lévén az eddig bevált Ayu sablonokból építkezik, de ezt ügyesen teszi. Zúz, ahol kell, ott vannak a váltások, ahol lenniük kell, kiválóak a verzék és a refrének is, szóval összességében eddig meg vagyok elégedve. A dalhoz egyébként készült egy nehezen emészthető klip is, nem tudtam megfejteni miről akar szólni. A "Microphone" klipje Count Down – Kis dobhártya kínzás után sötét zongoradallammal indít ez a dal, ami ismét bővelkedik gitárokban. Kevésbé vad, mint az előző, inkább egyfajta nyugdíjas rock. Összességében - azon kívül, hogy nem több, mint korrekt - csak egy baja van, hogy a dob rendkívül gyenge, alakíthattak volna még rajta. Sunset (Love is All) – Meg is érkeztünk az első ismerős számhoz, hiszen ez a dal már korábban ott csücsült egy kislemezen is, testvérével, a Sunrise (Love is All)-al. A két dal között csak annyi különbség van, hogy ez a lassabb változat. Nem igazán értem, hogy miért is kellett mindkettőt felrakni, szerintem felesleges volt, de hát ők tudják nem én (a japánok fura emberek). Beszéljünk inkább a dalról: nagyon kellemes, lassú gyönyör, kevés meglepetéssel, de simogatja a fület. Nekem azonban a pergősebb verzió jobban tetszik. Ballad – Ilyen címmel biztos nem kapunk vérben gázló death metal-t, igaz? Úgy is van, Ayumiék még mindig nem jöttek rá, miképpen lehet egészségesen kiegyensúlyozni egy lemezt, tehát ismét egy lassú dal jön. Még jó, hogy hangszerelésben mutat egy kis változatosságot: a tradícionális japán (vagy általam annak vélt) hangszerek, a vonósok és a furulyaszóló rendkívüli mértékben feldobják a dalt. Monumentális, erős, hangulatos darab. Last Links – Nem sok Ayumi számot hallottam akusztikus gitárral kezdeni, most ezt is megértem, és mennyire örülök neki! Imádom a hangzását, kár, hogy maga a dal inkább átlagos, mint ütős. A szolid hangzás megmaradt, és tulajdonképpen minden rendben is van, de hiányzik az isteni szikra, az, amitől elkezd lúdbőrözni a hát (hogy ezt most egy szikra hogyan tudja előidézni… haladjunk tovább). Montage – Bizony, montázs.. A kissé háttérbe szorult cirkusziasság ismét megjelenik, ezt az átvezetőt hallgatva például egy artista mutatvány jutott eszembe. Nagyzenekari megoldásokkal operál, tubával, orgonával, sőt, még egy csembaló is előkerül. Hangulatos, illik a koncepcióba. Don’t Look Back – Fáj leírni, de eddig bizony picit sablonos volt az album, pontosabban, aki ismeri Ayumi zenei munkásságát, nem nagyon lepődhetett meg eddig. Igaz, most jön egy kis kuriózum, de csak akkor, ha Ayumi zenéjét nézzük. Ez a szám ugyanis egy Tarkan-féle, keleties beütésű, szintipop dal (furcsa párosítás mi?). Nem egy előadó használt már fel hasonló, kígyóbűvölő, mondhatni sztereotíp dallamokat, így itt is inkább csak keserűen mosolyogtam. A hangszerelés is hagy némi kívánnivalót maga után, mert bár néhol tetszetősek a basszusok, a 80-as évekből szalajtott dobszekció sajnos ide is beette magát. Ugyanakkor hangszerelés ide, sablonosság oda, a szám egész jó: a „don’t look back” vokáltéma kifejezetten tetszik, a refrén is fülbemászó, és az arab dallamok is kidolgozottak. A klip viszont nélkülöz mindenféle keletiességet, mondhatni jellegtelen és unalmas lett. 36582 Kathy ♥ | MySpace Video A "Don't Look Back" videóklipje Jump! – Újabb átvezetőhöz érkeztünk, és már az első taktusokból lerí, hogy itt bizony hátraszorulnak az élő hangszerek. Ez a másfél perc tele van tömve elektronikával, már a lábdob is torzít, hiába, ennél jobban nem is lehetne jelezni, hogy buliszámok érkeznek. Lady Dynamite – Mi is kell egy igazi buliszámhoz? Kevés szöveg, egyszerű szerkezet, pattogós ritmusok, énekelhető refrén. Ez itt összejött, még ha a japán refrént nem is tudnám elénekelni. Megfelel annak a célnak, amire megalkották. És most visszakanyarodnék a fentebb említett rajongói oldal leálláshoz, ugyanis ennek a számnak a klipje vágta ki a biztosítékot a http://www.eneabba.net/ayu oldal szerkesztőjénél. Az ok pedig az, hogy a klip transzvesztita, és feltehetően homoszexuális férfiakat vonultat fel egy klub helyszínén. A leállást viszont nem igazán értem meg: 1) a videó egyáltalán nem durva, vagy hányingerkeltő (tűréshatár kérdése), tehát nem George Michael mélységekről beszélünk 2) ha a leszbikus pár megengedett a klipekben, itt mi a probléma? Nem akarok egyik oldalra sem állni, nem túl szerencsés a videó, ennyi, de ezért leállítani egy rajongói oldalt? Mindegy, én sajnálom, hasznos információkat adott át nekem. Sexy Little Things – Most jön a lemez leginkább cirkuszi része, az a dal, amihez kell egy kis őrültség, hogy egyáltalán végighallgassuk. Képzeljük el, milyen lenne egy jazz vagy swing dal teljesen elektornikus alapokon, mondjuk analóg szintikkel (Nintendo/videójáték hangzással). Bravó, megkaptuk végeredményben ezt a dalt. Iszonyatosan túlhangszerelt, prüttyögésekkel és vinnyogásokkal telített szám, ami még túltesz az előző albumon is. Hova tűnt a rock ’n roll? Imádom az elektronikus zenét, de itt már én is féltettem külső-, belső-, és középfüleimet. És ehhez még vegyük hozzá az absztraktságban és fura ruhakölteményekben gazdag, Lady Gaga babérjaira törő klipet és teljes a káosz. Ez tényleg Ayumi lenne? A "Sexy Little Things" videóklipje Sunrise (Love Is All) – Még szerencse, hogy a következő dal helyretesz minket, igaz már találkoztunk vele. Igen, ő a gyorsabb változata negyedik számnak (illetve az a lassabb változata ennek), de mennyivel jobb nála! Aranyos, de nem infantilis, pergős, de nem tingli-tangli, slágeres, és még a klipje is nézhető. Hangszerelésben hasonlít az előző albuméhoz, de ez nem lehet véletlen, hiszen ez a kislemez jött ki a legkorábban. Meg kell említenem még, hogy a címválasztás mekkora telitalálatság lett: míg ez a verzió tényleg ideális egy reggeli ébredésre (a napsugár finoman bekúszik a függöny bársonyos rojtjai között, éteri hangulat lebegi át a szobát, fáradtan nyílnak a szemek, hogy aztán működésbe lépjen a test), addig a lassú változat valóban egy naplementét vetít le elénk (szép lassan bevörösödő égbolt, elnyúló árnyékok szövik át a talajt, a halványuló nap pedig beengedi a csillagokat az égre). Ejj, de költői, de el kell ismernem, iszonyat hangulatosra sikeredett mindkettő. Meaning of Love – Érkezünk a lemez végéhez, mik is jöhetnének, ha nem az obligát lassú dalok. Tényleg kezdem már unni, hogy ilyen ostoba módon oszlanak el a dalok, de hát ez van, a tizenvalahányadik lemeznél már megszokhatná az ember, nem igaz? Sőt, mit károgok, amikor a Next Level igenis meg tudott lepni a végére? Nos, azért veszem fel a varjú szerepét, mert a hangulat kezd leülni, ez a dal például annyira semmilyen számomra, hogy sírni tudnék. Kellemes hallgatnivaló, korrekt, de egy olyan elem sincs benne, amitől letenném a fejem. Nagyon nagy kár érte. You Were… - Biztos kitaláltátok már, hogy ez is egy lassú darab, és nem tévedtetek. Ráadásul ez is rajta volt már egy kislemezen, ugyanakkor nem véletlenül. Ebben a dalban végre van kraft, mégha ez ellentmondásnak is hangzik egy ballada esetében. Bár a verzék dallama nagyon ismerősnek, hovatovább sablonosnak hat (azaz mintha hasonlítana egy régebbi, bár meg nem mondom melyik dalra), a refrének jók lettek, akárcsak a két szólamú gitárszóló. Itt sincs semmi extra, de legalább kiválóan teljesít a nóta. Red Line ~for TA~ - A zárás pedig engem is meglepett: a You Were…/Ballad kislemezen már hallott, érdekes ritmusú, vidám hangulatú dal került az album végére. És milyen jó, hogy így lett, talán ez az egyetlen olyan dal, amire egy jobb pillanatomban gondolkodás nélkül vágnám rá, hogy zseniális. Abszolút telitalálat (őrült nagy hiba, hogy nem készült hozzá klip… még)! És a vég… csak azt ne feledjem soha: kórusok, majd orgona (tán hammond?), végül Ayumi hangja egyedül. Így ért véget a cirkuszi előadás. Nem szeretnék elhamarkodottan ítélkezni a lemez felett, mert már egyrészt beleestem a múlt folyamán ebbe a hibába (főleg mostanában, szinte minden zene később érik be nálam), másrészt, mert tényleg nem tudom, miként értékeljem a Rock ’N’ Roll Circus-t. A Next Level-nél egyértelműen gyengébb, így a TOP-ba nem kerülhet be. Érzésem szerint kicsit elkapkodták a lemezt: több új dal kellene, túl sok ismerős a kislemezekről; koncepcióváltás is kéne, a dalok szépen legyenek elosztva, uncsi már ez a blokk-szisztéma (lassú-blokk, rock-blokk, electro-blokk); és feküdjenek rá a dallamokra, mert vannak erős dalok, de gyengék is. Ugyanakkor sok baj nincs az albummal, csak többet vártam, a Sexy Little Things-en kívül mindegyik szám hallgatható és kellemes, szóval csak ajánlani tudom a japán zenével ismerkedőknek: de utána következzék a Next Level és a (miss)Understood! A "Sunrise (Love is All)" videóklipje

©2008 Pactolous -  DM system v0.4 | Powered by: Darh Media | Design by www.mitchinson.net | RSS