Ez lenne az élet?
Merlia
2010-05-29 19:13 
4
3050
| Rovat: Járni a felhőkön, mint apró fénysugár Leélni boldogan mi nekem, s neked jár Összebújni, álmodozni majd meghalni Csak ennyi lenne? Ennyit érne a világ? Fáj érezni, fáj létezni minduntalan Arcomra ráfagy a gonosz bizonytalan Ki tudná átlátni? Ki tudná elűzni? Tán soha senki nem bír hozzám érni. A lány ott állt egyedül nekidőlve a még hajnali hideget megőrző ház falának. Szemei égtek a fáradtságtól, ezen az éjjelen sem sikerült nyugodt álomra hajtania a fejét. Megint ugyanazok a képek gyötörték. Ugyanazzal a férfival. De nem! Nem szabad! – szólalt meg fejében a figyelmeztető hang, mielőtt még gondolatai újra elkalandoztak volna oly vizek felé, ahol biztosan megfulladt volna.
Ránézett órájára. Ideje lenne bemenni az előadásra. A terem zsúfolt volt. Ismerős emberek köszöntek neki, mosolyogtak rá, de ő még egy halvány fintort sem tudott arcára csalni. Leült az utolsó sorba, próbált figyelni az oktatóra, azonban a hangja nem jutott el a tudatáig. Egészen máshol járt. Fájó emlékek között. Ahogyan átölelte, a hűs lehelete, amely fülét cirógatta. S az az édes csók, ami megpecsételte sorsát.
Egy gyors köszönés, lesütött szem. A lány sietett szobája védő melegébe. Az előadás véget ért, lehorgasztott fejjel bandukolt vissza kis kollégiuma felé. Épp belépett a bejáraton, mikor valakivel véletlenül összeütközött. Ott állt előtte. Tekintete a lányét kereste. Látott valamit a szemeiben, de fejében csak egy kérdés keringett: Hogy tehetted ezt velem? Még órákig szemei előtt lebegett a férfi, ahogy rátekintett. Félt a közelgő estétől. A baráti társaság közösen hivatalos volt egy kis meghitt cseverészésre a közeli kocsmában. Nem akarta látni, de mégis. Meg akarta neki mutatni, hogy milyen jól érzi magát nélküle. Egy jól fedő maszkot húzni, ami mindent elrejt. Este nyolc. A kis csapat minden tagja benyomakodott a liftbe. 10 ember egymáshoz simulva. Érezte bőrén a leheletét. Kínt, idegtépő kínt érzett valahol a szíve tájékán. Szenvedett. Asztaluknál gyorsan fogyott az alkohol, mindenki önfeledten nevetgélt, néha-néha a lány is beszállt. De teljesen nem volt ott. S akkor megtörtént a katasztrófa. A beszéd témája a kellemes kalandok, egyéjszakás hódítások voltak. Addig a lány kerülte a férfi pillantását, de most önkéntelenül ráemelte tekintetét. A férfi már mondatra formálta ajkait, amikor a lány végre megszólalt. Megindította utolsó kétségbeesett harcát. - Tényleg, te sokat mesélhetsz erről, nem? Ha jól tudom az utóbbi időben több vasat is tartottál a tűzbe. Csak vigyázz, hogy egyszer két szék közül nehogy a pad alá ess! Fájni fog! – a lány már meg is bánta a kimondott szavait, de már késő volt. A férfin látszott, hogy meghökkent. Azonban a válasza megsemmisítő volt. - Jól érzem magam a bőrömben. Miért ne tehetném azt, amit akarok? Ők is élvezik és én is. Ez a fő. - Hát akkor jó szórakozást! – a lány teljesen megalázottnak érezte magát. Az a néhány óra, amíg még ott voltak, kínszenvedés volt. Nem is igazán figyelte, mikor értek haza. Úgy érezte, a lábai alig akarják haza vinni. Már csak azt éltette, hogy végre ágyba kerüljön és kisírhassa magát, amikor valaki megérintette a vállát. Megfordult, és ott állt előtte az a férfi, akit már soha nem akart látni. - Menjél aludni! Fáradt vagyok, hosszú volt ez a mai nap. - Várj egy kicsit! Beszélni szeretnék veled. - Nincs mit megbeszélnünk. Lett volna rá elég időd! – épp visszafordult volna, amikor a férfi magához vonta, és egy gyengéd csókot hintett a lány ajkaira. Miután a lány összeszedte magát, megszólalt: - Hát még mindig csak játszol velem? Nem volt elég ennyi? - Nem, kérlek, bocsáss meg! A mai nap ébresztett rá, hogy mennyit veszíthetek. Nem akarlak bántani. Láttam, ahogy szenvedsz, és én is szenvedtem. Most jöttem rá, hogy mennyit jelentesz nekem. Bocsáss meg mindenért! - Ez már megint egy újabb trükk. Nem hiszek neked. Van még valami, vagy mehetek aludni? - Ne, hallgass meg! Tényleg így érzek. Egy utolsó esélyt tudsz adni? Mindent jóváteszek. – ahogy a lány belenézett a meleg barna szemekbe, hitt neki. - Egy utolsó esély. – forró csók volt rá az ígéret pecsétje. A lány boldog volt, minden az övék volt. Az egész világ. Már csak azt éltette, hogy végre ágyba kerüljön és kisírhassa magát. Hosszú hánykolódás után sem sikerült elaludnia. Mérgesen csapott az ágyra, s úgy döntött, sétál egy kicsit. Az mindig megnyugtatta. Épp kilépett a kollégium ajtaján, amikor meglátta őket. A férfi egy ismeretlen nő karjaiban. Teljesen egymásba voltak gabalyodva. Nem akart többet látni, nem akart többet érezni. Kirohant a kollégium elé. Szemét elöntötték a könnyek. Csak rohant az éjszakába. Lelépett az útról… A lány nem vette észre a közeledő autót. A hangos fékcsikorgásra, egy percre a pár szétrebbent, de nem sokáig zavarta őket. Újra elmerültek egymás társaságában. És így ért véget a lány szenvedése.
 |
Hozzászólás
2010-05-30 22:55
Szerencsére a hajam gyorsan nő (de tényleg, még a rádióban is mutatni kéne), szóval állok elébe
2010-05-30 19:22
De még mennyire, stay tuned! És ha ettől leborotváltad a fejed, a másiktól... na de nem rontom el a meglepetés örömét
2010-05-30 14:03
Köszönöm szépen! Ha minden igaz, akkor hallotok még rólam
2010-05-30 09:53
Röviden és tömören: aztaleborultszivarvégitezdenagyonjólett.
Számunkra megtiszteltetés, hogy elküldted nekünk. Mondani sem érdemes, hiszen természetes, hogy szívesen várunk minden más írást is tőled.
* jelölt mezők kitöltése kötelező!