• Kezdőlap
• Rovatok
• Letöltések
• Kapcsolat

Nincs több para (Paramore - Brand New Eyes)

Basszus! Nem akartam ilyen hirtelen nyitni, de most realizálom csak, hogy anno az első írások egyike volt a Paramore Riot! című lemezének az általam írt kritikája. 2008 májusában publikáltam itt, és most 2010 márciusában (kicsit újfent elkésve, de ez már nálam megszokott) az alany ismét ez az együttes. Igen, megérkezett a harmadik stúdióalbum, a Brand New Eyes.

„Remélem, hogy a harmadik lemezük még kiforrottabb lesz…” – ezt írtam a Riot! kritkájában, és nem szeretném lelőni a poént már az írás legelején, de nem kis örömmel szeretném bejelenteni, hogy a művelet sikerült. A Paramore megmaradt annak az amcsi, fiatalos rockzenekarnak, aki két évvel ezelőtt is volt (sokan emónak titulálják, de szerintem ez egyáltalán nem helytálló). A recept sem változott, de azért Hayley és csapata tudott nem egy meglepetést okozni. És én ennek örültem, de nagyon, még most is vigyorgok, mint a tejbetök. Miért is? Végre erőtől duzzadnak a dalok, mindegyikben van valami, ami megragadja az ember figyelmét, és nem egyszer tágult ki a pupillám a meglepetéstől (pedig a zene általában a füleket kényezteti). Hayley hangja hihetetlen (ez meg egy szép alliteráció), de a zenekar többi tagja is kitesz magáért. A hangszerelések is kitűnőek, nagyon jól szól az anyag. De részletezzük a lemezt, és akkor bővebben kitérek erre-arra! Careful – Lendületes kezdés, úgy, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Semmi finomkodás, lassú víz partot mos, vagy ilyenek… a dobok és a gitárok, valamint Hayley egyből beletaposnak a füleinkbe. De a dal nemcsak hangos, még jó is! Tele van olyan variálásokkal, amiknek hatására leesel a székről. Pedig ez nem is az a kifejezett zúzda… Ignorance – Dallamra akár a Fences kistestvére is lehetne, bár annál kevésbé fülbemászóbb. Legalábbis mikor először meghallottam, kicsit katyvasznak tűnt, nem állt össze, úgy éreztem, hogy itt már túl sok a variálás (igaz a refrén tetszett). Többszöri hallgatásra azonban megkedveltem, kellemes sláger, de lesznek ennél jobbak is. Az "Ignorance" videóklipje Playing God – Vidám hangulatú, de meglepően felnőttes, mély gondolatokat közvetítő, közepesen gyors dal. Örülök, hogy felkerült a lemezre egy ilyen is, ettől érződik, hogy komolyodott a banda. Nem slágeres, inkább elgondolkodtató darab, kellenek ilyenek is. Brick By Boring Brick – Mielőtt még belekezdenék ebbe a dalba, azt előre leszögezném, hogy nyilván egy újabb Crushcrushcrush nincs a lemezen. Azt a telitalálatot nem sikerült túlszárnyalni. Viszönt örömmel jelenthetem, hogy sikerült mellé felkúszni, és ez a bravúr ennek a dalnak jött össze (többek között). Hozzáteszem, hogy klippel együtt érdemes megnézni, mert az élmény úgy teljes: zseniálisan lúdbőröztető! Elsőre ettől a daltól is fintorogtam, de rájöttem, hogy ez bizony, nemes egyszerűséggel kurta jó nóta! Hayley hangja, a gitárok, a dúdolászás, a dalszöveg és hozzá a vidám/szomorkás/morbid klip… param-pam-pam-param-pam-paaram!!! A "Brick by Boring Brick" videóklipje Turn It Off – Az egyetlen olyan dal, amire rá lehetne aggatni a „töltelék” jelzőt, de sok zenekar örülne egy ilyen „töltelékdalnak”. Ez a szám csak a többi tükrében bújik egy picit a háttérbe, de így is egy jó refrénű, feszes ritmusú dallal van dolgunk. The Only Exception – Húúúúú!!! Hatalmas meglepetés, ilyen gyönyörű (megismétlem: gyönyörű!) dalt nem vártam volna a Paramore-tól. Imádnivaló mondanivaló, iszonyat hangulatos lebegős hangzás, csodás kiteljesedés és úgy nyikorognak azok az akusztikus gitárok, ahogy annak rendje-módja. Főhajtás kérem szépen, főhajtás! Feeling Sorry – Vissza a fiatalos jenkirock műfajhoz! Nem tudom az olvasók között hányan játszottak a FlatOut sorozat valamelyik tagjával és hogy hányan emlékeznek a benne szereplő zenékre (lehet, hogy üres halmazhoz jutottam?), de szerintem hangulatában ez a nóta simán beilleszkedne oda. Ennek persze én örülök, nagyon is! Looking Up – Ha jól értelmezem a dalszöveget, egyfajta Ars Poetica-t kapunk a zenekartól, vidám, gyors formában. „Még csak most indultunk be!” - szól a dalszöveg. Nagyon örülök neki, csak tartson ki a lendület! Where The Lines Overlap – Folytatódik a vidám vonulat, de hihetetlen, hogy nem válik unalmassá a lemez. Ennyit számít az, ha jól eltalálják a verzéket és a refréneket: van egy dallam, ami megragad, akkor az már félsiker. Ha még jó is a nóta, akkor 100%. Ebben az esetben is erről van szó. Misguided Ghosts – Újabb állkeresés. Vérbeli akusztikus hangulat, örömzenélés a köbön. Nem tudom milyen megfontolásból írtak most ilyen dalokat, de csak azt tudom mondani, hogy még, még, még, ilyet! Igazából itt fogynak el a szavak, ezt meg kell hallgatni, talán el is helyezek egy youtube videót róla… Ízelítő a "Misguided Ghosts" című számból All I Wanted – Jön a lemez vége, érezhetően lelassult a banda is, de ez egyáltalán nem baj, amíg ilyen erőteljes, mint ez a dal. Hayley-nek nem semmi torka lehet (na persze nem úgy!), ilyen hangokat kiénekelni már teljesítmény. Épp ezért megbocsátom azt is, hogy a refrén kb csak egy sor, de mondjuk épp emiatt duzzad az erőtől. Igazából kicsit csúsztatok, mert ha a lemez alap kiadását hallgatjuk, akkor bizony ez az utolsó dal. Decode – De mindneki jobban jár, ha ezt is hozzávesszük, ugyanis a csoda ismét bekövetkezik, egy elképesztően szép szám jóvoltából. Igazából csak egy dolgot sajnálok: ez a dal a Twilight tini-vámpír gagyiság egyik betétdala (húgom remélem ezt nem olvassa, bár úgysem szokta). De sebaj, ettől el lehet vonatkoztatni. Szóval, mint írtam: ez egy gyönyörű dal, monumentális, krafttal teli, könnyfakasztó. Pedig zúzás is van rendesen, azok a dobok velőig hatóak, ahogy Hayley hangja is (istenem, tényleg jól énekel, erről is rakok be videót majd). Azt hiszem ez a másik dal, ami felkerült a Paramore-klasszikusok panteonjába, gyűlnek szépen a nóták. Ja és azt hadd ne mondjam, hogy ez így milyen kiváló zárása a lemeznek… A "Decode" című szám klipje Brand New Eyes – szeretem. Nagyon is. Ez az a Paramore lemez, amire azt lehet mondani, hogy a zenekar eddigi legjobb és legnagyobb dobása. Forradalom nem volt, de önmagukhoz képest rengeteget fejlődtek úgy, hogy közben a saját világukat is megőrizték. Elképesztően tehetségesek pedig szemtelenül fiatalok. Negatívumot nehéz találni: egyesek talán túl egysíkúnak találhatják, de ettől nem igazán tartok, mert például én is szeretem, ha van egy kis elektronika, de innen abszolút nem hiányzott (plusz azért a háttérben néha befigyel egy-két szinti). Szóval aki kedveli az együttest, vagy az amcsi rock-ot, annak tán nem is kell mondanom, hogy szerezze be ezt a lemezt. Aki nyitott az ilyen zenére, annak erősen ajánlott, ahogy mindenki másnak is. Ismerjük meg minél többen ezt a zenekart, megérdemlik!

©2008 Pactolous -  DM system v0.4 | Powered by: Darh Media | Design by www.mitchinson.net | RSS