District 9

Azok, akik mégis úgy döntöttek, hogy néhány konkrétumot is szeretnének olvasni a filmről, mielőtt csak úgy elhiszik nekem, hogy érdemes megnézni, most hálásak lehetnek, mert éppen ezek a konkrétumok fognak következni. Kezdjünk is rögtön egy rövidke történeti összefoglalóval. 28 évvel a film kezdete előtt egy igencsak orbitális űrhajó jelent meg Johannesburg felett. Miután egy darabig csak lebegett ott, és nem csinált semmit, az emberek úgy döntöttek behatolnak és megnézik kik is jöttek hozzájuk látogatóba. Éhező, csontig lesoványodott, céltalanul kóborló, szemétben, hulladékban élő űrlényeket találtak. Több mint egy milliót. A hajójukról levált az irányítómodul és a földbe csapódott, ám ott az emberek már sosem találtak meg. Nincs más választásuk, nem tudnak elmenni, maradniuk kell. Az emberek tehát úgy döntenek. a lehető legemberségesebben cselekednek: összegyűjtötték őket, lehozták őket a városba és igyekeztek segíteni nekik beilleszkedni. Ami természetesen nem sült el jól. Nem igazán értették meg az emberi viselkedést, az emberek pedig nem igazán kedvelték őket. Főleg azért nem, mert a kormányok rengeteg pénzt költöttek az idegenek jólétére és ezt a szegénységben élő emberek nem igazán fogadták jól. Végül a tömegek nyomásának engedve az idegeneket bezárják a címben is szereplő kilences körzetbe, amit bekerítenek és igen komoly katonai erőkkel gátolják meg, hogy bárki ki, vagy bemehessen. A lezárt terület pedig hamarosan szemétteleppé, gettóvá, nyomornegyeddé válik, lepukkant viskókkal, mindent beborító szeméttel és mocsokkal. A helyi bűnözők is elözönlik a területet, és élősködni kezdenek az idegeneken, gyakran nem csak azt a keveset elvéve tőlük, amilyük van, hanem még az életüktől is megfosztva őket. Főszereplő emberünk, Wikus van de Merwe, az idegeneket felügyelő nemzetközi szervezetnek, az MNU-nak dolgozik, akik egyébként a nép további nyomásának engedelmeskedve ki akarják üríteni a kilences körzetet, az idegeneket pedig a várostól még távolabb, valószínűleg még nyomorúságosabb élőhelyre akarják költöztetni. Wikus vezeti azt a küldetést, melynek során igyekeznek begyűjteni az űrlényektől az áttelepítéshez szükséges beleegyezéseket (amire nem az MNU-nak van szüksége, hanem más, nemzetközi jogi szervezeteknek). Wikus talál egy kapszulát, amit persze kinyit és egy furcsa fekete anyag spriccelődik a képébe. Ezután pedig szépen elkezd átalakulni idegenné. És innentől kezdve minden más spoiler lenne, szóval csak annyit még, hogy nagy szerepet kap egy alien, aki be akarja indítani az űrhajót, hogy hazamehessen segítséget hozni a népe számára.

Ezek után lássunk néhány fontos dolgot. Az idegenek céltalanok, és elég butácskák. A film magyarázata erre az, hogy ők fajuknak dolgozói (lásd: mondjuk hangyák, vagy méhek), akik a vezetők irányítása nélkül nem képesek összeszedetten cselekedni. Hogy a vezetőikkel mi lett, az nem derül ki, de nem is fontos. A kinézetüket az előzetesben láthatjátok, így arra most nem térnék ki. Egy dolog: az emberek a rák nevet aggatják rájuk, amiért a szemétben turkáló, sok minden felzabáló életmódjuk a rákokéhoz hasonlít. Igen komoly fegyverzetet is hoztak magukkal, ám vezetők nélkül nem jut el az agyuk odáig, hogy ezzel akár fel is lázadhatnának. Viszont teljes technológiájuk az ő DNS-ükre van kódolva, így hiába is szerzik meg az emberek a nagyon brutális támadóerővel rendelkező fegyvereket, képtelenek azt használni.

A film első része nyugodtan egy lapon említhető a Schindler listájában, vagy éppen az Isten városában látható láger/nyomornegyed megjelenítést tekintve. Mind tudjuk, hogy a valóságban is történtek, történnek olyan dolgok, amikre nem lehetünk büszkék, mint emberek. A District 9 pedig pont, ahogy az előbb említett két film is, bőven mutat nekünk olyan pillanatokat, amikre nem lehetünk büszkék. Az idegenek teljes lenézése, alsóbbrendű, ostoba, értéktelen lényként való kezelése, ahogy az emberek nevetnek a nyomorukon, élvezik a szenvedésük, ahogy kínozzák őket… hátborzongató, lebilincselő, megdöbbentő képsorok. Sci-fi ilyet még nem nagyon mutatott, ha egyáltalán mutatott valaha is. Az egyik legborzasztóbb jelenet, amikor az egyik házban egy keltetőt találnak, jó pár tojással. Mivel a viskó tulajdonosa valószínűleg nem rendelkezik engedéllyel a szaporodásra, puszta kézzel tépik ki az embriókat tápláló csápokat, ezzel elpusztítva a még fejlődő életeket. Mindezt nevetve, örvendve, s az egyik kitépett csápot még szuvenírként el is teszik. Aztán, hogy biztosra menjenek, megjelenik egy lángszórós csapat, és porig égeti a keltetőt. Főszereplőnk, Wikus, pedig nagy örömmel magyarázza, hogy a pop-corn pattogására emlékeztető hangok, amiket hallunk, azok az embriók, ahogy szétpukkadnak a hőtől. Igen… nem egy ehhez hasonló pillanat van a filmben, szóval gyenge idegekkel rendelkezőknek azért nem feltétlenül ajánlott. És ami mindezt a borzalmat igazán élethűvé teszi, az a dokumentarista megjelenítés, amit a rendező választott mindennek a bemutatásra. Kézi kamerás felvételek, közelről, mindent jól láthatóan úgy, hogy nem érezzük, hogy ezt az egészet több tucat emberből álló műszaki stáb veszi fel. Szinte mintha tényleg csak a híradót néznénk. Az idegenek, a technológiájuk, az űrhajójuk pedig olyan tökéletesen van létrehozva, olyannyira benne vannak a filmben, hogy egy másodpercre sem tűnnek ki! Egy pillanatra sem gondolkodunk el, hogy a földön térdeplő, életéért a röhögő katonákhoz esdeklő idegen nem lenne valós. Erős képsorok, hihetetlenül realistán megoldva! Le a kalappal.