• Kezdőlap
• Rovatok
• Letöltések
• Kapcsolat

Engedj be! - Låt den rätte komma in – Let the right one in

Egy év késéssel ugyan, de ez a remek svéd horror/dráma végre elérkezett hazánkba is, persze a nagy gigamozikat még így is messzire elkerüli. Nem is csoda! Ritkán látni egy multiplexben ilyen átgondolt, remekül megszerkesztett, valóban lebilincselő, érdekes történettel rendelkező, remekül megírt, jó színészi játékkal kísért alkotást!

Meg kell mondjam, nem is tudom mire számítottam, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem ezt a filmet. Végül is semmilyen jó svéd filmet nem tudnék mondani, oké, kb egyetlen svéd filmet sem ismerek, ráadásul, ha egy film 51 díjat nyer különböző fesztiválokon, akkor az általában nekem túlontúl művészi, hogy diplomatikusan fogalmazzak. Viszont unatkoztam, ráértem és gondoltam miért ne? Két óra az életemből nem nagy veszteség, még akkor sem, ha egy rossz filmet nézek. Szerencsére azonban nagyon pozitívan csalódtam! És szent meggyőződésem, hogy nem csak azért, mert igazából nem vártam tőle túl sokat. A forgatókönyvet John Ajvide Lindqvist írta a saját regénye alapján, amiből egy valami azonnal kiderül: a svédeknél, ha feldolgoznak egy könyvet, akkor az eredeti alkotót is bevonják a munkába, nem úgy, mint az általában borzalmasan rossz és átgondolatlan amerikai adaptációk esetében. Tomas Alfredson rendező annyira jól végezte dolgát, hogy szinte már sajnálom, hogy eddig egyetlen munkájával sem találkoztam. Johan Söderqvist pedig olyan zenei világgal áldotta meg a filmet, ami a legkisebb gikszer nélkül beleilleszkedik a film egészébe, le a kalappal előtte is. E három úriember munkásságának méltatása után rátérek a cselekmény rövid bemutatására, mert erre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy az egekig dicsérjem az egyik főszereplő alakítását. Adott tehát nekünk egy Oskar nevű 12 éves fiúcskánk, Kåre Hedebrant alakításában, akiből felnőve remek pszichopata gyilkos lesz, köszönhetően az iskolai „menő” gyerek zaklatásainak és kissé zilált családi életének. Egy lakótelepen lakik, a 80-as évek Stockholmjában, s esténként a lakótelep közelében lévő kis parkban egy késsel egy fán gyakorolja, hogy miképpen fog majd egyszer bosszút állni az iskolában elszenvedett sérelmekért. Itt találkozik a telepre újonnan beköltözött Eli-vel, akit Lina Leandersson alakít páratlanul tökéletesen. Kettejük közt kezd majd egyfajta barátság/szerelem kialakulni. Ez eddig egy szokásos Love Story nemde? De. Azonban Eli vámpír. A vérszívó, napon elégő, emberfeletti erővel rendelkező, sosem öregedő fajtából! Imádtam, amikor Oskar megkérdi tőle, hogy hány éves, és ő az válaszolja: „Tizenkettő… többé-kevésbé”! Eli kíséretében egy idősebb férfi is beköltözik, akiről hamar kiderül, hogy a „kislány” szolgálója, aki igyekszik mindig friss vért szerezni gazdájának. Hogy pontosan milyen metódussal az maradjon meglepetés (nem azért, mert meglepő, vagy bármi, csak felesleges lenne leírni). Ebből talán kitűnik, hogy nem a szokványos horror sztorit kapjuk, annyira, hogy maga a rendező sem nevezi horrornak saját alkotását. Ez sokkal inkább a két fiatal, pontosabban a fiatal fiú és a fiatalnak tűnő lány (ha egyáltalán tényleg lány) közötti kapcsolatról szól, amibe néha horrorisztikus jelenetek vegyülnek. A két órás filmben úgy legalább négyszer, tehát aki esetleg attól tartana, hogy ez a film félelmetes, vagy véres lesz, annak nincs mitől tartania. Aki viszont attól fél, hogy egy csodás/furcsa kapcsolat alakulását követheti végig, az maradjon nyugodtan távol a filmtörténet ezen darabjától. Ezek után pedig engedtessék meg, hogy egy egész külön bekezdést szánjak az Elit alakító Lina Leandersson kisasszonynak! Ha az Oscar-díjat 14 éveseknek is odaítélnék, akkor kérdés sem férhetne hozzá, hogy ez a lányka könnyedén nyerne! Komolyan mondom, vannak olyan színésznők, akik már több éve szerepelnek nagy pénzt hozó alkotásokban, több éve vannak a színészi pályán, de meg sem közelítik Leandersson tehetségét! Tökéletesen, hitelesen, remekül, elbűvölően alakítja a vámpírt, aki már nagyon rég óta él tizenkét évesként. A történetben a hosszú évek során szerzett, komor, komoly, az életért nem túlzottan rajongó vérszívónak meg kell küzdenie az új érzésekkel, amit Oskar közeledése okoz. Leandersson pedig hiba nélkül hozza a karaktert! Egy olyan szerepet, amit bizony nála sokkal tapasztaltabb színészek is csak nehezen tudnának életre kelteni. Láthatjuk őt, mint igazán gonosz vámpírt, némiképp értetlen/megszeppent kislányt, érzéketlen parancsolót… Tökéletes. Nem tudom kiket hallgattak még meg erre a szerepre, de a végeredményt látva hibátlanul választottak! Már csak az ő alakításáért megérte megnézni a filmet! Azonban van néhány negatívum is, szám szerint kettőre lettem figyelmes. Az egyik, hogy azért ez mégiscsak egy művészi, jól átgondolt film, ami miatt sokak számára unalomba fulladhat, még úgy is, hogy a cselekmény megállások nélkül halad előre, s a karakterek is fejlődnek, változnak. Persze ízlés kérdése, engem abszolút nem zavart, hogy így valósult meg a dolog, csak gondoltam szólok, hogy ez nem az a film, amit olyanok élvezhetnek, akik mondjuk az Amerikai pitét, vagy a Rambo szériát tartják jó filmnek! Ők egészen biztosan nem fogják élvezni. A másik probléma, ami viszont már tényleg mindenki számára gond, az az egyik jelenet, amelyben macskák támadnak rá egy nőre, hogy miért az maradjon titok. Nos, ennél a jelenetnél kellett volna lecserélni az egész vizuális megvalósításért felelős gárdát, mert nem csak komikus lett, hanem egyenesen szánalmas! A macskát úgy repkednek, hogy Superman beájulna tőle, és amikor közelről mutatják őket, úgy látszik mintha egy teljesen másik valóságban léteznének. Nagyon nagy kár, hogy ezt nem tudták úgy megvalósítani, ahogy azt illet volna, főleg 2008 magasságában! Viszont a hibákból csak ennyi van, s mivel az előző jelenet úgy két perces, a film meg két órás… hát lehet találgatni, hogy mennyire rontja el az összhatást. Mielőtt összegezném, engedtessék meg, hogy megjegyezzem: ha a svéd fiatalok tényleg így néznek ki, akkor a svédek mutánsok! Ilyen rémisztő kinézetű, csontsovány, falfehér ötödikeseket még sosem láttam! A többségük lehetne szörny egy darabolós horrorban, mert tutira megijednék tőlük! A főszereplő Oskar (Kåre Hedebrant) is… húúú… nem semmi arca meg testfelépítése van, az biztos! Egy zombi hozzá képest jól táplált, egészséges lény! Mondjuk igaz, ami igaz, ez a kinézet nagyon jól illik a karakterhez, és Hedebrant is remekül végzi a dolgát, szóval nincs ezzel gond, csak fura, ennyi. A fentebb leírt macskás jelenetet ellensúlyozandó, van egy rész, amikor a közvetlenül a jég alá helyezett kamerán keresztül láthatjuk, ahogy egy láncfűrésszel kivágnak a jégből egy hullát. Zseniális képi megvalósítás! Ha meglesz dvd-n, akkor egy párszor visszatekerem rá, az fix. Sosem hittem volna, hogy egyszer majd egyet fogok érteni a hivatásos kritikusok nagytöbbségével, de az „Engedj be!” egy remekmű. Lebilincselő, nagyon jól megvalósított, csodálatos történet, amit a filmtörténet legjobb 14 éves színésznőjének alakítása koronáz meg. Egy sötét, havas Stockholm pedig tökéletes háttért ad! Aki szereti a vámpíros történeteket, az mindenképp nézze meg, mert valami igazán újszerűt kaphat, Eli ugyanis annyira emberi, amennyire azt egy vámpír megengedheti magának. Aki rajong az IGAZI filmekért, amelyek nem hatásvadászok, amelyek igazi tartalmat, érzelmeket adnak, és igazán megmaradnak az emberben, annak is kötelező az „Engedj be!”. Oké, mindenki kötelező, csak néhányan garantáltan nem fogják élvezni. Pontszámilag egyértelműen, nagyon, vitathatatlanul 10/10! u.i: Természetesen a szentségtörés ezen film esetében is elkerülhetetlen, az amerikai remake már elvileg készülőben van! SZÁNALMAS! Ha nincs saját ötletük, hagyják abba a filmezést!

©2008 Pactolous -  DM system v0.4 | Powered by: Darh Media | Design by www.mitchinson.net | RSS