Mesék az ismeretlen ismerősről 3.
Papa
2009-04-22 21:20 
0
6726
| Rovat: A furcsa körülmények miatt bekövetkezett repülőgép szerencsétlenség után a táska tehát Mr. Wellington családjához került. Feleségéhez és alig hatéves kisfiához. Mrs. Wellington ezután szinte kincsként kezdte őrizni a táskát, melyhez szeretett férje utoljára hozzáért. Egyfajta kis szentélyt alakított ki neki a férfi egykori dolgozószobájában.
A Wellington család egy igazán takaros házban lakott, Washington külvárosában. Olyan idillikus környezetben, amit az emberek többsége csak az ezeréves amerikai sorozatokban, vagy reklámokban láthatott. Nem volt kerítés, nem kellett zárni az ajtót, a szomszédok mind ismerték, kedvelték egymást és ha úgy adódott igyekeztek segíteni is a másikon. A pázsit sötétzöld, kifogástalanul karbantartott volt. A kis hátsókertben fák ugyan nem tudtak helyet kapni, de egy kis asztalka, egy-egy paddal a két oldalán, még ezt a teret is igazán otthonossá tette. Maga a ház pedig kétemeletes volt, egy szerény padlással, nomeg egy nem túl takaros pincével. Pontosan megegyezett a közelben lévő többi házzal, mintha csak mindegyiket instant módon hozták volna létre, egyazon tasak tartalmából. Ha az ember belépett az ajtón, akkor egy kis előtér után balra a konyhát, maga előtt az emeletre vezető lépcsőt, a lépcső mellett egy kis folyosót ami a hátsókertbe vezet, jobbra pedig a nappalit találta. A nappali egy kandallónak, egy ülőgarnitúrának, egy kávézóasztalkának és egy fotelnek adott helyet. A Wellington család nem nézett tévét, inkább rádiót hallgattak vagy olvastak, netán beszélgettek. A konyha a lehető legmodernebb berendezésekkel volt ellátva, hogy a ház asszonya minden gasztronómiai igényét ki tudja elégíteni. Az emeleten Mr. Wellington könyvespolcokkal és egy antik íróasztallal felvértezett dolgozószobája, a házaspár hálója, az aprócska gyerekszoba, nomeg a fürdő volt megtalálható. Mrs. Wellington egy közeli ingatlanközvetítő irodában dolgozott, ám férje halála után hosszabb szabadságra engedték. Épp azon a napon tért vissza először a munkahelyére, remélvén hogy ott majd el fogják terelni a figyelmét a gyászról. A kis Jimmy pedig teljesen egyedül maradt otthon. Anyja többször is a lelkére kötötte hogy viselkedjen rendesen, ne rosszalkodjon amikor a szomszéd néni vigyáz rá, és semmiképpen se rendetlenkedjen apjának dolgozójában. Azt pedig különösen megtiltotta hogy Jimmy azzal a szép nagy táskával játszadozzék. Mint azt tudjuk, ha egy kisgyereknek valamit megtiltanak, akkor ő hajlamos csak azért is megtenni, hiszen nem várható el tőle hogy úgy uralkodjon a kíváncsiságán, mint a felnőttek. Mrs… vagyis már inkább özvegy Wellington elindult hát dolgozni, s igyekezett nem arra gondolni mi történhet kisfiával. Hiszen az öreg McAnry asszony kissé szenilis volt, de eddig még mindig lehetett rá számítani, ha valamiért Jimmy-re vigyázni kellett. Az öreg anyóka most is pontosan megjelent és biztosította arról az özvegyet, hogy egyáltalán nincs miért aggódnia. Jimmy mindig is egy kis angyalka volt, aki sosem okozott semmilyen galibát. McAnry asszony pont erre alapozott akkor is, amikor az ebéd után ledőlt egy kissé aludni. Jimmy is rászánta magát egy délutáni szunyókálásra, de hamarosan rájött hogy nem tud aludni. Fejében csak az a titokzatos táska járt, amitől anyja oly vehemensen eltiltotta. Csak forgolódott kis ágyán, agyában sorra olyan képek jelentkeztek, melyekben kinyitja a táskát és megtalálja benne a karácsonyi ajándékát amit édesanyja biztosan odarejtett előle. Az ajándék persze minden egyes percben megváltozott, aszerint hogy Jimmy éppen mit szeretett volna a legjobban megkapni. Egyértelműen leszögezte magában: az a táska valami csodálatos dolgot rejt, neki pedig meg kell tudnia hogy pontosan mi is az! Összeszedte minden bátorságát, megerősítette elhatározását a felébredő kíváncsisága és elindult a dolgozószoba felé. |
[1] [2] (2/1)
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!