Hatvan
Papa
2009-02-17 21:30 
1
2875
| Rovat: Egy szám. Egy ártalmatlan, kétjegyű szám. Osztható egy tucat másik számmal, és legalább ennyinek a többszöröse is. Jelenthet életkord, valamilyen rekordot, összeget, évszámot... sok mindent. Azonban a hatvan számomra elsősorban egy limit. Egy rohadt oldalszám, amit el kell érjek! Szakdolgozat, iskola... rühellem.
Ezzel az utóbbival gondolom, vagy legalábbis remélem, hogy sokan egyetértenek. Illetve nem. Iskolába járni jó! Találkozni a haverokkal jó! Télen a hidegtől, máskor meg az esőtől véd meg, és ez jó! Új dolgokat tanulni jó! Azt érezni, hogy ostoba vagyok amiért nem tudok megoldani egy, a valóságtól teljesen elrugaszkodott, nonszensz feladatot, amit egy nálam ostobább, kevésbé életrevalóbb ember simán megcsinál… na, az nem jó! Határozottan nem. Mondhatni, jelen esetben írhatni, egészen kellemetlen dolog. Rólam eléggé köztudott (köz alatt az ismerőseimet értem), hogy sem az érettségivel, sem az államvizsgával nem értek egyet. Tudom, javarészt az ismerőseim olvassák ezen sorokat, de azért elmagyarázom miért ez a nagy ellenérzés ezen megmérettetésekkel szemben. Érettségi: négy alatt az ember épp eléggé be tudja bizonyítani, hogy felfogta, mondhatni magáévá tette a középiskolában elsajátítható tudásanyagot. És aki nem tanult… hát azon az érettségi sem fog segíteni. És mi is tulajdonképpen az érettségi és az államvizsga? Szerencsejáték, kérem szépen! Elég nagy a tétje, de gondoljunk bele: ha csak egyetlen tételt tanulunk meg, akkor is nagyobb esélyünk van arra, hogy ötösre vizsgázunk, mint arra, hogy bármely családtagunk (egész életében) akárcsak egyszer négyes találatot szerezzen az ötöslottón! Tanulni tehát nem a vizsgákért, nem a vizsgák miatt kell. A tanulást nem segítik elő a vizsgák. A tudást magunknak szerezzük, a tudás a miénk lesz, és soha de soha nem fogja tudni eldönteni senki sem azt hogy mennyit tudunk, néhány papírlapra nyomtatott kérdés segítségével. De e kis kitérő után rátérek a nagy hatvanasra: a szakdolgozatra! Hatvan oldalnyi, legalább féltudományos szövegre, amit egy kutatással és tíz kapcsolódó szakirodalommal kell alátámasztani. Mindezt azért hogy bebizonyítsam: újságíró lehet belőlem. Egy újságíró, aki semmilyen lap hasábjain sem fog megjelentetni egy hatvan oldalas írást, maximum csak hat részre bontva, és havonta közölve… de még ilyen kitételek mellett is csak ritkán. A szakdolgozat hatvan oldalnyi írás, ami nem kritika, nem hír, nem tudósítás, nem riport, nem glossza, nem karcolat, nem jegyzet, nem vezércikk, nem kommentár… de azt hivatott igazolni, hogy mindezek megírására alkalmas vagyok. Sajnálom, őszintén bocsánatot kérek, de ebben én nem látok értelmet! Tudom, megint csak velem van a probléma amiért nem látom a szakdolgozat és az előbb felsorolt (valóban) újságírói műfajok közötti összefüggést, de ez van! Biztos rossz tanuló vagyok. Négyes átlaggal. Hogy ezek után mi lesz a szakdolgozatokkal? Állami szinten semmi. Így iskolai szinten sem változik semmi. Nekem pedig biztosan meg kell írnom, hiszen e nélkül teljesen alkalmatlan vagyok az újságírói pályára. Végezetül pedig szeretnék mindenkinek sikerekben gazdag, örömteli államvizsgát és szakdolgozatírást kívánni! |
Hozzászólás
2009-03-18 19:28
Hát köszi, most már tele lettem élet kedvvel. Eddig sem volt túl sok belőle.
Hozzátéve még annyit, hogy az nonszensz, hogy most kell megcsinálnunk a gyakot, ebben a félévben van a legtöbb házi - jah és én még azon lusta emberek közé tartozom, akik most fogják megcsinálni a nyelvvizsgát, úgyhogy ha jól számolok egyszerre 3 felé kell figyelnem.
Éljen!
* jelölt mezők kitöltése kötelező!