Melankolia

Helgusz

2008-12-01 21:10 Hozzászólás

Ünnepelek és egyben szomorú is vagyok egy kicsit. Hogy – mit és hogyan? Hát először is benyúlok a hűtőbe egy hideg sörért majd a táskám mélyéről kiveszem a kék multimat majd előkaparok egy öngyújtót. Lassan az ablakhoz lépek. Kinyitom és a párkányra ülök. Kibontom a sörömet és rágyűjtök a jól megérdemelt cigimre. Közben a múlton és a jelenen merengek.

Vége lett a forgatásoknak most már megnyugodhatok, remélem holnap jól fog sikerülni a felvétel, bár én azon már nem leszek ott. Hogy miért? Mert én csak dublőr voltam. Csak? Lehet ezt egyáltalán így nevezni, hisz mégis csak nagy része ez is a munkának. Egy része, mely fontos a végkifejlethez. Szóval az ablakban ülök és merengek. Jól esik a cigi és a sör is. Kell ez a kis feszültség levezetés, közben gyertyák égnek a szobámban. Ez így hangulatos és nem kell a lámpát égetnem. Csak azt sajnálom hogy a laptopomat már nem tudom kényelmesen az ölembe helyezni, hogy gyorsan lejegyezzem minden gondolatomat. De se baj, majd utólag.

Az utcán egy-egy kósza ember még ilyenkor, késő este is akad.

Minden csendes kivéve az én szobám. Zenét hallgatok, ez mindig megnyugtat és élet kedvvel turbóz fel. Az mindig kell.

De akkor miért is vagyok egy kicsit szomorú. Talán azért mert tudom nemsokára haza kell mennem, ami nem rossz, de félek, hogy az itt eltöltött idő nem hozza meg a kellő gyümölcsét. Nem megy minden úgy, ahogy szeretném. Még mindig nem tudok jól németül. Pasi még mindig nincs a láthatáron.

A másik dolog ami aggaszt az – az hogy létezik az hogy valakinek nincs honvágy, mert én úgy érzem, hogy nekem nincs. Miért? Otthon sem olyan rossz. Azt hiszem, hogy azért mert így nem kell szembe néznem azzal, hogy mennyi probléma vár majd rám, ha haza megyek. Szakdolgozat, vizsgák, a családdal sem klappol minden.
Egyáltalán mi az hogy honvágy? Egy érzés? Egy fájdalmas pillanat?

Ne gondoljátok, azt, hogy érzéketlen vagyok csak egyszerűen, jól érzem itt magam, még ha nem is alakult minden, úgy ahogyan terveztem, azért jó itt és attól függetlenül szeretek otthon lenni, hiszen az még is csak az otthonom, de itt most jó.
De nem akarom elrontani ezt a pillanatot, úgyhogy inkább rágyújtok még egy cigire és a sörömet tovább kortyolgatom. Mindezt szép lassan, tartson ez a pillanat minél tovább.

De egyszer mindennek vége, ahogy ennek az írásnak is. Vége, mert az érzéseket nehéz megfogalmazni, mert már fáradt vagyok, mert úgy érzem, ha tovább merengek a múlton és a jövőn nem lesz ilyen szép ez a pillanat és csak fájni fog. Fáj, mert hiányzik valami, talán a jelenléted, talán az újdonság, talán az, hogy úgy érzem senki sem ért meg. Persze mindenki azt hajtogatja nekem, hogy jó vagy, de én tudom, hogy nem.

Miért van az embereknek olykor melankolikus hangulatuk?

Hiányzik valami valaki az életemből. Azt hiszem a további eszmefuttatás helyett, inkább rágyújtok még egy cigire és vissza ülök a párkányra ott ahol megleltem a pillanatnyi békét és boldogságot, ott ahol remélem, hogy minden meg fog oldódni, ott ahol ha csillagokra nézek rájuk és rád gondolok.