Ihlet

Gyűlölöm. Gyűlölöm, hogy nem tudom teljes pontossággal, száz százalékban átadni, amit látok. Amit csak én látok. Ahogy feltűnik a fejemben; színes temperaként buggyannak a tubusokból a szavak, betűk – gondolatfoszlányok – édes, csilingelő harmóniában, ritmusosan kiszaggatva, mint a nokedli (ez például sárga-fehér). Mint mikor a drogfüggő túllő a célon, s hirtelen fényes, egymásba kacskaringózó kis ködök lepik el a szemét – zöld, kék és fekete (talán egy kis sárga).
Imádom. Imádom, ahogy bizsergeti az ujjaim hegyét, ahogy égetni kezd a comfort touch, és füstölni a papír. Mikor egy hanghoz, egy illathoz szófüzért faragok – egyik ötlet a másik után, mint egy gyöngysor (fából – barnán).
Gyűlölöm. Álmatlan éjszakákon számolom – ma hatig jutottam. Hat. Ebből három vers. Hat alkotáskezdemény. Van, amelyik három hete, van, amelyik már egy éve – van, amelyik pár órája érkezett (biztos küldték). Gyűlölöm, hogy nem írom meg őket. Gyűlölöm, hogy nem tudom megírni őket.

Várlak.