Vasba zárt világ
Anita
2008-09-23 00:47 
0
3014
| Rovat: | Több, mint száz éves volt, rozoga, összetört. Megélt már festést, bagzó macskát, otthonszülést, otthonhalást – oh, a bácsi a harmadikról, mindig Mozartot hallgatott, csak a születésnapjain recsegtette Sinatrát… Átvészelt két háztüzet is – és ezzel a teljesítménnyel ő volt a kerület legszívósabbja. Sosem érdekelte a többiek ebből adódó csodálata – mind fiatalkák voltak, persze. Valójában sosem érdekelte őt semmi kitalált emberi-művi racionalitás-felforgatás. Elég volt neki az üregekben fütyülő szél; a reggeli harmatcseppek; a decemberi jégvirág (a márciusi hóvirág); csak figyelt. Nézte, ahogy hajnalban kihordják az újságot; ahogy minden kedden és pénteken elszáguld előtte a gyümölcsszállító kocsi, körülbelül 10 perccel a postás után; nézte, hányszor nézte, ahogy a mázsányi friss narancs és banán napsugarakat játszva kergetőzik a felborult kisteherautó körül… Olyankor eljátszott a gondolattal: milyen lehet érezni. Illatot. Egyszer – pontosan 23 éve – azt hitte, megtörtént. Aztán kiderült, csak egy öreg, zsemleszínű, fél szemére vak, sánta, kóbor keverék kutya rezgette meg, ahogy nekivágódott az aljának. Most viszont tudta: lassan itt az idő. Új rendszert talált a káoszban. Minden hétköznap este, negyed nyolc és fél nyolc között. Már két hete. Mint mindig, most is Bill hozta Joyce táskáját, Joyce pedig az egy szál rózsát, amit Billtől kapott. Az edzéstől kifáradt lány a kapualjba dőlt, és várt. Most… most lesz először – gondolták ők ketten. Most… most lesz utoljára – gondolta. Ahogy az ajkaik összeértek, úgy lazultak a csavarok a háztetőn – érzett. Magányt, szerelmet, összetartozást, kozmikus egyedüllétet, a művész ihletét, az évszázados vas ízét – a lélek fájdalmát –, még a gyümölcsök illatát is. Utoljára a süvítő szelet a váza körül – hatalmas csattanással lett vége. - Nagyon jó. Még egy dolog, ami növeli a közös költséget. Kell egy új tűzlétra.  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!