Postal. Ennyi.

Papa

2008-08-27 10:19 Hozzászólás

Tudom hogy egyesek talán megdöbbennek amikor látják, hogy egy Uwe Boll filmnek sikerült a kritika rovatba bekerülnie, ahelyett, hogy szétcincálnám a saját kis ötperces időkeretemben. Nos, kedves (vagy akármilyen) olvasó, ezért azért van, mert... istenem félek még leírni is... de ez a film nem is annyira szar!

Kezdjük az ilyenkor szokásos kis háttértörténetekkel. A Postal is egy játékadaptáció, így nem meglepő, hogy létezik egy ilyen nevű játék. Pontosabban már van második része, kiegészítői, és lassan jön a harmadik epizód is (időrendben ez 1997, 2003, és talán 2008-2009). Az első játékban felülről láthattuk antihősünk, amint különböző fegyverekkel a kezében indul kiirtani az egész kisvárost, ahol él. Valami furcsa oknál fogva pedig a városlakók is hasonlóan kívánnak tenni. Esztelen öldöklés, a történet teljes hiánya, de megismételhetetlen hangulat. Ki ne akarna egy egész zenekart lángba borítani? Költői kérdés volt. Aztán jött a második rész, ami a kornak jobban megfelelő, belső nézetben valósította meg a Running with Sciccors nevű fejlesztőcsapat őrült ötleteit. A koncepció a következő volt: adott egy hétköznapi csávó, akinek neve egyszerűen csak Postal Dude, Jr, akinek hétfőtől péntekig, minden nap valamilyen egyszerű feladatot kellett teljesítenie. Menjen el a munkahelyére a fizetési csekkért, váltsa azt be a bankban, vegyen tejet, menjen könyvtárba, gyónjon a templomban, keressen egy karácsonyfát, látogassa meg Dave bácsikáját, stb. Hétköznapi kisvárosi élet. A játékban azonban meg volt a lehetőség arra, hogy… másképp kezeljük a dolgokat, mint általában. Például: hosszú a sor előttünk? Nosza, ott a benzineskanna, az öngyújtó, szóval miért is nem gyújtsuk fel őket és állunk így a sor elejére? A számítógépes játékok ellen tüntetők fejét miért ne csaphatnánk le egy ásóval? Miért ne használhatnánk egy macskát hangtompítónak a sörétes puskánkon? Mindent meg lehetett tenni, amit csak a valóságban! A játékosra volt bízva hogy menekül a kényes szituációkból, vagy inkább mindenkit telepumpál ólommal! Azért a játék végén eljön az apokalipszis, aminek egyik biztos jeleként macskák potyognak az égből (ez valami rohadt nagy élmény)! Persze a játék a legtöbb embert kiborította, sokan felháborodtak, betiltották, de azért sikerült egy stabil rajongótábort kiépítenie. Mit tagadjam, én is élveztem na! Az vesse rám az első követ, aki még nem gondolkozott el azon, hogy milyen lehet egy levágott fejjel és egy ásóval golfozni!

Ez a bevezető kezd hosszú lenni, de azért csak kitartás, valamit még tisztáznunk kell mielőtt rátérek a tárgyra. Postal. Ennek a szónak bizony van egy sajátságos jelentése. Induljunk ki abból, hogy angolul a postai dolgozó – postal worker (azt hiszem, ha nem lehet így mondani, akkor javítsatok ki). Amerikában 1986 és 1997 között több mint 40 embert öltek meg postai dolgozók, vagy olyanok akik egykoron a postánál dolgoztak. Ez általában azt jelentette hogy berontottak munkahelyükre és a jelenlévőket halomra lőtték, majd magukkal is végeztek. Ebből az időszakból született egy szleng kifejezés, a „going postal” (ezt hadd ne fordítsam magyarra, hülyén hangzana és a lényeg gondolom érthető). Ettől kezdve tehát aki munkaadója, vagy munkatársai ellen fordult, nem feltétlenül halálosan, arra a fent is leírt „going postal” kifejezést ragasztották. Ezért lett e játékoknak a címe Postal, utalván arra a rengeteg értelmetlen öldöklésre. Találó névválasztás, ráadásul az első játék „hősén” láthatunk egy aprócska postástáskát is, így feltételezhető hogy ő is a postánál dolgozott, mielőtt úgy kezdte érezni, a városlakók életével és vérével kell megetetnie és megitatnia a földet! Ennyi viszont már tényleg elég az előzetes dumálásból, rátérek a filmre, és már most kijelentem, nem először, hogy kellemes meglepetést okozott.

[1] [2] (2/1)

Hozzászólás