Ahogy a terminátor...

Áh, milyen jó újra látni derék mutogatós csontváz társamat a virtuális szemetelés, örökös polgárpukkasztás és mocskolódás e dicső harcmezején! A csatatéren hol én állok szemben a normálisokkal (mert aki manapság normálisnak számít, az szerintem nagyon el van cseszve)! Miért is vagyok akkor újra ebben a rovatban? Mint az előbb már írtam, kissé felébredtem. Ami nálam lényegében annyit takar, hogy sokkal jobban kezdenek idegesíteni a körülöttem történő apróbb dolgok is, sokkal gyorsabban belefészkeli magát az elmémbe minden brutális gondolat, amiktől legszívesebben megennék egy tonna nyers húst, egyenesen a csontjáról! Egyesek szerint ez egy mentális probléma, és kezeltetni kellene. Szerintem akik így gondolják, azok nyugodtan bekaphatnak egy kis nyers húst, amiben nincsen csont, ha értitek mire célzok. Ha nem, akkor a ti készüléketekben sem lehet minden túl működőképes. De! Nem fecsérelek további sorokat az én állapotaim leírására, azokon már úgyis egy egész évfolyam dolgozik az orvosi egyetemeken. Rátérek ezen szösszenet témájára! Gyerekek. Nem tinédzserek (ők majd máskor kapják meg a magukét), nem fiatal felnőttek, nem csecsemők, hanem gyerekek. Óvoda felsőtől kezdve mondjuk tizenkét évesig bezárólag. Olyanok, akik a játszótereken is könnyedén megtalálhatóak.

Gyerkőcök. Világra hozni őket nem is olyan nehéz, ugye? Férfi részről csak egy apróbb botlás, kicsivel több alkohol, vagy egy romantikus este. A nőknek viszont van ott még kilenchónapnyi kényelmetlenség, meg a szülés. Mindegy, most nem fogok biológiaórát tartani, arra vannak nálam alkalmasabb személyek is. Tehát megszületett a poronty. Az utód. Az örökös (nem, az állami tévé műsora nem így született, legalábbis remélem). Szóval ott van nekünk egy gyerek. Boldogság, öröm, sírás, felelősség, etetés, iskoláztatás, meg valami szörnyen elvont dolog, a nevelés! Igen, olvasóm, itt jön az a rész, hogy egy rohanó világban élünk, ahol a szülőknek nincs idejük a gyerekre, ahol az anyukák nem mehetnek el szülési szabadságra, mert ha megteszik, akkor lehet hogy nem kell visszamenniük! Azonban az általánosan elterjedt sirámok helyett álljon most itt egy kérdés: Minek kell egy gyereket ebbe a világba szülni, ha utána nem tudunk vele foglalkozni??

De tényleg! Mi értelme van? Tudom, tutira jó nézni ahogy gőgicsél, meg boci-szemekkel mered ránk, és bizonyára minden szülő majd összerondítja az alsóját, amikor először meghallja, hogy „mama” vagy „papa”, de azért egy gyereknek ennél kicsivel többet kéne jelentenie, nem? Az ember az állat fölé helyezte magát, aminek sok durva következménye volt, de témámba a következő okozat kapcsolódik: az emberi utódok nem képesek az önellátásra, baromi hosszú ideig! És sajnos, akár csak a majmok, tudásuk kezdeti részét, az alapdolgokat, utánzással sajátítják el! Keresnek egy példát és lemásolják. Ezért van az, hogy a gyerekekben könnyedén ötvöződhetnek a szülők tulajdonságai. Viszont ehhez az kell, hogy valaki foglalkozzon azzal a gyerkőccel! Ez nem azt jelenti, hogy esténként ránézünk, alszik-e még! Ez egy igencsak időigényes folyamat. Tudom, tudom. Most megint az jön: „De ha végig a gyerek mellett vagyunk, akkor nem dolgozunk, nem lesz mit enni!”. Ez így igaz, én ezt egy percig sem vitatom. Csak felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem lehet előre tervezni? Miért nem jöhet világra az a gyerek, amikor már a szülők rendelkeznek egy biztosabb anyagi háttérrel? Miért kell egy új embert szülni a szegénységbe, ne adj isten a nyomorba? Ő csak még egy éhes száj, még egy probléma, arról nem is beszélve, hogy mi lesz belőle ha megéli a felnőttséget! Hogy micsoda? Zsarnoki, megszállott, őrült lennék, amiért ilyesmi jut eszembe? Lehet. Nézőpont kérdése.

Aztán ahogy telik-múlik az idő, és növekedik, érik az új élet, temérdek újabb probléma jelentkezhet. Problémák, amik kialakulásáért a szülők a televíziót, a médiát teszik felelőssé. Úgy tűnik idővel elfelejtik, hogy ők maguk tették le a gyerkőcöt a képernyő elé, hogy nekik legyen egy kis nyugtuk. Ez nem lenne rossz megoldás, ha nem tenné elkerülhetetlenné, hogy a gyerek abból a villódzó, hangos ládából fogja megtanulni az erkölcsi, viselkedési normákat! A tévé határozza meg hogy mit fog értéknek tekinteni, hogyan fog viselkedni. Aztán amikor már visszafordíthatatlan a károsodás, akkor mindenki nekitámad a készülékben futó műsoroknak! A szülők, akik eddig nem foglalkoztak a gyerekkel, hirtelen elkezdenek érdeklődni, hogy a drágalátos csemete miért káromkodik, verekedik, miért hiányzik belőle a tisztelet. Amikor be kellene ismerniük saját hibáikat, saját nemtörődömségüket, akkor azonnal keresnek egy könnyű bűnbakot. Isten éltesse az embereket, akiknél ez a jelenség elég általános!