• Kezdőlap
• Rovatok
• Letöltések
• Kapcsolat

Folk-rock balra el, elektronika fáradjon be (Alanis Morissette – Flavours of Entanglement)

Kanadáról elég sok dolog beugorhat az ember eszébe: a nemzeti zászlajuk, a lovas rendőreik, egyes South Park részek, Lucky Luke, a magas fenyők, stb... Nekem most ezek jutottak fejembe, természetesen az írásom tárgyát képező énekesnőn kívül. Billentyűzetem pötyögtetésének apropója pedig a Dogma istennőjének új lemeze, lássuk (illetve hallgassuk) milyen lett!

Alanis Morisette (aki nem tudná) eddig a pop-rock határmezsgyéjén mozogva több híres slágert is megosztott a nagyérdeművel (Head Over Feet, Ironic, You Oughta Know, Hand in my Pocket, stb.). Én eddig a zenei karrierjét csak ezeken a slágereken keresztül követtem úgy-ahogy, és bennem egy olyan kép alakult ki róla, hogy ez a nő egy nagyon céltudatos, erős hölgyemény, aki igényes popzenét játszik, folk-elemekkel vegyítve, sok-sok élő hangszerrel és nem mellékesen, jó hanggal előadva. Könnyen lehet, hogy ez csak az az arca, amit a rádióknak, zenecsatornáknak mutat (ne ítéld meg az embert a slágereiről), de én ezt ismertem. Ezért is ért váratlanul ez az új lemez, bár előtte már olvastam, hogy több elektronika fog szerepelni a dalokban, az összhatás teljesen más, mint amit vártam. De a csalódás pozitív volt! Citizens of the Planet - Az album nagyon erősen nyit, a dal maga lágyan kezd, de a refrén zúzós gitáralapokra és dobokra építkezik, amire tökéletesen passzol Alanis hangja, a keleti dallamokat játszó vonósokról nem is beszélve. A lenyugvás-zúzás-lenyugvás nagyon jó lüktetést ad a dalnak, az pedig különösen tetszett, hogy a szöveg magyar vonatkozást is tartalmaz (nem kell semmi komolyra gondolni, nem Kossuth Lajosról énekel, csak a magyar hó lett megemlítve, ami nem tudom, hogy miért ragadta meg őt ennyire, ez ilyen jellegzetes lenne?). Underneath - A palackból kiszabadult szellemet az aktuális sláger követi. A nóta – amihez klip is készült – kellemes, jó refrénnel van megáldva, abszolút dúdolható, szóval tökéletes rádióbarát választás. Straitjacket - Szívemnek kedves dal: itt előtérbe kerül az elektronika (a.k.a.: prüttyögés), a karcos basszusok húzzák előre a dalt, a refrén szintén telitalálat, kiváló variálások vannak benne, de nem hiszem, hogy ez lesz a következő single, már csak a szövege miatt sem. Versions Of Violence - Ha már így elkábították a rajongókat az előző dallal, akkor jöjjön egy még elborultabb. A címe alapján is lehet sejteni, hogy nem egy romantikus dal, és valóban. A morgó basszusokra olyan mély hangon kezd el énekelni Alanis, hogy azt hittem először valami kórus kezdett el kántálni. Félelmetes hangulata van a dalnak, nekem nagyon tetszik, persze lehet, hogy aki nem vevő a túleffektezett szintiknek, az nem lesz elégedett. Persze nem csak prüttyögés van a nótában: a vonósok és a gitárok itt is megteszik a dolgukat. Not As We - A sok durvulás után jön az obligát lenyugvás egy „egy szál zongorás dal” képében (ami kicsit sántít mert én a háttérben hegedűket is kihallottam). Anita kedvenc száma nagyon szép dallamokkal operál, Alanis kristálytiszta hangja szépen kibontakozik,a zongora húrjai pedig lágyan beúsztatják a melódiákat a fülünkbe. Tökéletes. In Praise Of The Vulnerable Man - Érdekes című, de szintén igazi Alanis-os dal. Ha a hosszú címe nem gátolja meg, még sláger is lehet belőle. Moratorium - Szintén egy érdekes dal: sejtelmesen kezdődik, majd egy kissé drum ’n bass-es, vagy breakbeat-es alap köszönt be. Ezekre a dobokra a basszus, az effektek és a vonósok megint hibátlanul illeszkednek: ez az a tipikus dal amit a szokatlansága miatt jó hallgatni. Hiába lüktet, mégis megnyugtat. A vége pedig olyan vonós lezárással ér véget, hogy azt minden hasonló műfajbeli művész megirigyelhetné. Torch - Egy egész lassú dal, a kellemesebb fajtából, az elektronika-gyűlölők nagy örömére sok-sok élő hangszerrel. Giggling Again For No Reason - Megint egy hosszú című szerzemény. Kicsit soványka a dal, túl kommersznek érzem, értve ez alatt a dobokat és a gyenguska refrént és a szintiket. Nem rossz nóta, de szerintem ez már egy picit túl szokványos, kicsit ki is lóg az albumról. Tapes - Ismét egy kis lenyugvást hoz a hallgatóknak (nem a felsőoktatásban résztvevőknek, hanem nekünk, akik hallgatják a lemezt). Ugyanaz jellemző rá, mint a Torch-ra, de szerintem annál jobb: a refrén is összeszedettebb, és a dal is szebben építkezik, jobban kiteljesedik a végére. Akár az album lezárása is lehetett volna, de a producerek (vagy akik erről döntenek, netán Alanis) nem így gondolták. Incomplete - Nem bizony, mert ezt a dalt tették albumzáró helyre. Érdekes döntés volt, ugyanis ez a szám egy keringőszerű ritmussal rendelkezik, az elején kis 50-es évek hangulattal. Címével ellentétben viszont nagyon is kész ez a dal, a szó összes pozitív értelmében. A refrén nagyon nagy, a dobok húznak, minden erőteljes, minden a helyén van. Miután meghallgattam egyáltalán nem bántam, hogy ez került az utolsó helyre. Méltó lezárása ennek a kiváló albumnak. Zárszónak (megfigyeltük már, hogy ilyenkor sosem egy szó jön, hanem sok-sok mondat?) annyit, hogy számomra ez az Alanis Morissette hangzás sokkal szimpatikusabb, mint a korábbiak. A régebbi dalok is nagyon jók voltak, de úgy látszik ez a folk-korszak már leáldozóban van, kicsit korszerűsödni kellett. Csak ami Madonnának nem jött össze annyira, Alanis-nek igen: megőrizte saját egyéniségét úgy, hogy közben a zenéje, a dallamvilága, szövegei is fejlődtek (ez utóbbiak annyira, hogy néha a sok idegen szó miatt nem is tudtam értelmezni, hogy mi van). Az is nagyon becsülendő, hogy van az albumnak koncepciója (amit kissé hiányoltam a DJ Shah albumnál), a számok olyan sorrendben jönnek, ahogy annak rendje-módja, és van egy íve az egésznek. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, ezt az albumot is, és a hölgyemény korábbi dalait is. Még annyit, hadd mondjak el, hogy nagyon örülök, hogy a tavalyi évvel megkezdődött „album kiadási dömping” (olyan előadókkal, mint Dave Gahan, Paramore, Kozma Orsi, Chicane stb.) nem állt meg, sőt, a nagy nevek sorban jönnek ki új lemezeikkel (Alanis Morissette, Madonna, Armin Van Buuren, Ayumi Hamasaki, DJ Shah, Disturbed). Igaz a minőség néhol ingadozó, de én örülök, hogy ilyen erős időszakot élünk. Csak annyit kívánok még, hogy a következő együttesek/előadók is jelentkezzenek már valami újjal: Depeche Mode, Rammstein, Lordi, Dido, Nickelback… várjatok még nem fejeztem be… hééé!!! Az "Underneath" klipje

©2008 Pactolous -  DM system v0.4 | Powered by: Darh Media | Design by www.mitchinson.net | RSS