Téves ítélet
Papa
2008-06-18 21:13 
0
2801
| Rovat: A legtöbben követünk el olyan dolgokat életünkben, amiket később megbánunk! Aki úgy képes élni, hogy minden tettét jogosnak, szükségesnek tartja, az igazán szerencsés. Vagy talán őrült. Történetünk főhőse azonban elég nagyot vétett, megölt egy embert (mondjuk ezt nem igazán bánja). Jelen pillanatban hétlakat alatt őrzi a hatóság, ahogy azt az ilyen esetekben tenni kell!
„Főhősünk” kálváriája akkor kezdődött, amikor nagy örömmel beismerte a bíróságon, hogy végzett egy Vernon Jules nevű férfival. A bizonyítékokat figyelembe véve a bíró végül meghozta a döntését, és lecsukatta őt! Így történhetett meg, hogy egy csöppnyi kis helységben kénytelen leélni életének hátralévő részét, vagy legalábbis egy jelentős részét. Azonban ő egyáltalán nem bánja ezt! Megcselekedte, amit kellett, amiben hitt, így nem érzi magát bűnösnek. „Vernon igenis megérdemelte a halált!” – szokta mindig mondogatni magának, ezzel téve elfogadhatóvá, amit tett. Mr. Jules ugyanis verte a saját feleségét, gyakran öntött fel a garatra, és már vagy két éve töltötte napjait munka nélkül, a kanapén hájasodva. Sem férjnek, sem férfinak, sem pedig embernek nem volt való! Legalábbis „hősünk” igazán biztos volt ebben. Az emberiség persze teljesen hálátlan maradt, és nem jutalmazták meg, hanem elvették a szabadságát! De nem baj, hiszen megérte. Látogatói nincsenek. Családja sosem igazán volt, barátai meg csak akkor és csak addig voltak mellette, amíg feltétlenül muszáj volt. Amint megtudták, hogy mit tett, hogy miért került oda, ahol most van, rögtön elfordultak tőle! „Nem baj! Nincs szükségem rájuk, amíg tudom, helyesen cselekedtem!” – szokta magát nyugtatgatni „hősünk”. Egyes egyedül egyetlen emberrel találkozgat, és ő egy bizonyos Berelson, a törvény egy egyszerű szolgája. A derék Berelson pedig épp most is ott van mellette, a szűk kis cellában. Az ajtó mögött természetesen felsorakozott két szekrény méretű őr, nehogy valami probléma legyen. – Tudja, mindig is szerettem magával beszélgetni! – mondja „hősünk” – Megnyugtathatom, hogy én is hasonlóan érzek. És nagyon sajnálom, de hamarosan áthelyeznek engem. – Micsoda? Az nem lehet! – Sajnálom, de igazából csak azért rendeltek ide, hogy rájöjjek mi motiválta magát, hogy miért került ide. Azonban Ön nem képes megváltoztatni a véleményét… – De hiszen ez az igazság, nincs mit megváltoztatni rajta! – vágott közbe dühösen „főhősünk” – Khmm… Mivel én nem tudtam Önt meggyőzni, ezért valaki mást fognak ideküldeni magához. Dr. Goldstein, azt hiszem így hívják, szintén egy remek ember! Biztos vagyok benne, hogy megtalálják majd a közös hangot. – Leszarom, Dr. Goldsteint! Magán kívül senkivel sem vagyok hajlandó beszélgetni és tudom hogy nem is kényszeríthetnek rá! – Ezt sajnálattal hallom! – mondta Berelson, miközben az ajtóhoz lépett – Talán még látjuk egymást. Viszlát, Mr. Vernon! – búcsúzott, majd bezárta az aprócska gumiszoba ajtaját. |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!